Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Tőzsér Árpád: Egy író-politikus növésterve házban és regényben (Dobos László hatvanéves)
Egy író-politikus növésterve házban és regényben- Mindig talány volt a számomra, hogy mért tartanak Téged Magyarországon „népi írónak“ - adok hangot a töprengésemnek. - Hisz a „népi“ kifejezési anyag vagy a falu mint téma a Te regényeidben mindig erősen stilizálva, önmagán túlmutató üzenetek hordozójaként van jelen, s nem pusztán népélményt vagy falut jelent, mint például Veres Péter vagy akár Duba Gyula műveiben. Látsz-e még a „népi“ élményanyagban eddig felfedezetlen s korunk számára aktualizálható jelentéseket?- Én nem érzem a magyarországi véleményekben, kritikákban, hogy besorolásom egyértelműen „népi“ lenne - válaszolja Dobos tagadvan, s közben újra meg újra félre tolja az eléje sündörgő kutyát. - Igaz, ifjúságom, indulásom forrásvidéke a népi irodalom, s nyilván ez a tény határolta be alakuló, bontakozó szemléletemet is. A háború után ez volt a legközelebbi példa, kapaszkodó, fogózó: szellemi, erkölcsi rokonság. Paraszt világban nőttem, de már nem éltem végig a paraszti létet. Korán váltottam: nekem már intellektualizálódó, urbanizálódó fiatalságom volt. De azért utam, élményvilágom, műveltségem, szemléletem valóban párhuzamos, szinte azonos a „népi írók“ utódnemzedékének Htjával: Simon István, Csoóri Sándor, Czine Mihály, Váci Mihály, Nagy László, Görömbei András - rokonaim... Magyarországon ez a nemzedék, a gondolkodás, az irodalom nép-nemzeti vonulata fogta föl, hallotta meg a határon kívüli irodalmakat elsőként, Czine Mihá- lyékban rezonált a tudatosulásunk, a sérelmeink, az önvédelmünk, a nemzethez, a világhoz való kötődésünk igénye... Ebben a folyamatban az én regényeim az elsők közé tartoztak. Talán itt 5 ezzel kezdődik a kapcsolat, a közelség, a visszajelzés, a visszhang, s a később hasonló, rokon- vagy együttgondolkodás. S a „népi" anyag jelentése? A közösségi erkölcs önalakító ereje, s a természethez való viszony! - Ezt a jelentést látom most a faluban mint témában. Az aszfalton nőtt értelmiség magatartásában, igényeiben újra megjelenik a természet, az elhagyott természet, s a természet vonzását kereső, a természethez újfent igazodni kívánó ember... S ezzel íme visszakanyarodtunk a helyszínhez, Dobos pozsonypüspöki házához, ehhez az ellentmondásos, háznyi faluhoz a nagyvárosban. S a helyszín jelentéséhez: a növéstervhez. Lassan alkonyodik. Az író messze néz, kertje legtávolabbi szőlőtőkéi, almafái felé, de nem lehet tudni, mit lát. Be kell fejeznünk beszélgetésünket, az este, éjszaka még nagy út áll László előtt: holnap reggel a rimaszombati művelődési táborba várják előadónak. Koncsol László, Dobos talán legjobb kritikusa írta le Ács Kálmánról, a Mesz- sze voltak a csillagok főhőséről, hogy „alig van eleven kapcsolata a világgal“, s a Dobos-hősök szemlélődő, a történéseket csak elszenvedő jellegét húzza alá az író másik értő bírálója, Görömbei András is, mikor a Földönfutókkal kapcsolatban a „menekülésről, a passzivitásról“ mint egy „nemzetiség kényszerű jellemvonásáról“ ír. Én ehhez a jellemzéshez hozzátenném még Václav Havel axiómáját: a totalitarista rendszerben a történet lehetetlen. Dobosnak - hősei „passzivitása“, kizárólagos érzelmi reakciója miatt - szinte minden regénye „kisregény“. Hiányzik belőlük a hős és világ „eleven kapcsolata“ s az abból következő szinté
