Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Tőzsér Árpád: Egy író-politikus növésterve házban és regényben (Dobos László hatvanéves)
Tőzsér Árpád zis. De ezt a hiányt nemcsak a nemzetiségi sors, hanem a vállalkozás kalandját, a „történetet“ kizáró totális rendszer negyven éve is motiválja. A húsz év közéleti anatémája után azonban ma Dobos megint aktív. A politikában s az irodalomban is. Megint utazik, szervez, előad, tervez, épít. S valószínűleg csak most kerülhet majd sor hőseink és a világnak arra az „eleven kapcsolatára“, amely már túlmutat a kisregényformán. Puskin úgy készített életével, életművével az orosz irodalom számára „növéstervet“, hogy szervezte az orosz irodalmat, s közben ennek az irodalomnak szinte minden műfajában maradandót alkotott. Dobos (s a párhuzam itt természetesen nem értékítélet) „növésterve“ más jellegű, ő „összeadó“, szintetizáló alkat. Első regénye 1963-ban nemcsak értékeivel okozott meglepetést. Meglepte irodalmunkat azzal is, hogy nem előzték meg a regény addig nálunk szinte kötelező előzményei: a vers, az elbeszélés. Dobos mindjárt regénnyel jelentkezett. S meggyőződésem, hogy az „összeadó“, a siető, a késéseket behozni akaró vál- lalkozó-író tervei alapján. A Dobos-regény stílusrétegeiből ugyanis egész sor műfaj elemezhető ki. Elsősorban s mindenekelőtt az előbb már általa is említett publicisztika, krónika és dokumentum. Aztán azok a műfajok, amelyeket Koncsol elemzett ki az Egy szál ingbenből annak idején, imigyen: Dobos általában „három szépprózai műfaj hármashatárán“ építi meg regényeinek a világát: „a riport, az esszé és a regényes fikció területéből is elhódít egy-egy karéjt“. S tegyük még ehhez hozzá stílusának azt a felfokozott hevületű, pillanatonként alakzatokba, zaklatott szóképekbe csukló rétegét, amelyet - lírának minősítve - én tettem szóvá az előbb, s egyszerre világossá válik előttünk, hogy ez a sokféleség nem lehet véletlen. Dobos már a kezdet kezdetén felmérte az erejét, s ahelyett, hogy minden műfajban külön próbálkozott volna, a legképlékenyebb és legszintetikusabb műfajnak, a minden egyéb kifejezésformát magába olvasztó regény műfajának feszült neki. Nem egy születésnapi köszöntő tiszte eldönteni, hogy milyen eredménnyel teljesítette a maga elé tűzött tervet, de a kísérlet grandiózusságát itt is látnunk kell. S a kísérlet még befejezetlen, a „nagy összeadás“ még messze van, úgy tűnik, hogy Dobos esetében a hatvan év csúcsa után újabb termő fennsík következik, s mi kíváncsian várjuk, hogy az ez ideig öt regényből, egy elbeszéléskötetből, egy esszégyűjteményből s rengeteg szervező-építő munkából álló író-politikus életművében milyen pluszt jelent majd most immár szabadon vállalkozó, világát magatervező, alakító Dobos-regényhős, hogyan haladja meg a „teretlenséget“, s hogyan vált át a szerző a kisregény kétüteműségéről a regény háromüteműsé- gére, a társadalmilag aktív hős triádájára. Tőzsér Árpád
