Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - FÓRUM - Lacza Tihamér: Tágítsuk köreinket...!
hogy Tőzsér Arpád mutatta be az olvasóknak a Holnaposok először kötettel jelentkező költőjét. így aligha lehet tagadni, hogy a különböző korú költők, alkotók mennyire hatnak egymásra, s formálják mindazt, amit a költészetért tesznek. Lehet, hogy mindez csupán az Irodalmi Szemle harminc évfolyamának végigböngészése után látszik így. Az irodalom mindennapjaiban az eluralkodó közöny, érdektelenség semlegesíti mindazt az újító erőt, amit az egyes csoportokhoz sorolt költők — egymástól távolodva — öntörvényű lírikusi világképe képvisel. Költők neveit szándékosan nem említem. Legfeljebb azokat emlegetem fel, akik a folyóiratot szerkesztették. Ezek közé tartozik ma Kulcsár Ferenc és Balla Kálmán. Az első éveket leszámítva, nem volt az Irodalmi Szemlének olyan évfolyama, amelynek szerkesztésében közvetlenül ne vettek volna részt költők. Napjainkban a Holnap mellékletében teljesedik ki egy olyan irodalmi csoport, amely néhány évvel ezelőtt — elsőként a csehszlovákiai magyar irodalomban — önszerveződő alapon kezdte meg költői és írói pályáját. Az Iródiások végül is az Irodalmi Szemle mellékletében találták meg azt a helyet, ahol az önszerveződéstől nem távolodtak el. Viszont irodalmunkhoz kötődnek és folytatják azt a szüntelen változást, aminek főbb jellemzőit igyekeztem felvázolni. Az Irodalmi Szemle versközléseit olvasva költésztünk változásai kimutathatók ugyan, de szigorúan nem különíthetők el egymástól. Ha megtenné valaki, aligha tudná hová beszorítani az Irodalmi Szemle szerkesztésétől és a kritikusi tevékenységtől a par exellence lírikusságig eljutó Koncsol Lászlót. Nem véletlenül emlegetem őt. Nemcsak szerkesztői gondossága és türelme látszik meg a lapbéli szövegeken. Nagymértékben hozzájárult annak az irodalmi közegnek az átalakításához is, ahová a fiatal költőjelöl- tek ma igyekeznek. Megírta és részben az Irodalmi Szemlében publikálta a csehszlovákiai magyar költészet verstanát. Fontosnak tartottam ezt a végén elmondani, még akkor is, ha kevesen érzik át ennek a jelentőségét. Jelentős tett volt ez, mert legalább a mostani nagy lírikusi nekibuzdulások közepette a készülő költők szembesülnek azzal, ami megtanulandó, a többi úgyis tehetség dolga. Végezetül egyetlen gondolatot: a harminc év alatt egyetlen olyan verset publikáló költőjelöltje sem volt irodalmunknak, aki ne formálta volna költészetünket. Miként lehetséges ez? Minden megfeneklett, minden elhallgatott költő, minden elszalasztott lehetőség a hiányt növelte. A beérkezettek, a beérettek önmagukat adják, de képtelenek pótolni az űrt, amely az elfecsérelt tehetségek helyén tátong. Ez is az Irodalmi Szemle harminc esztendős versrovatát olvasva látszik ennyire nyilvánvalónak. Lacza Tihamér Tágítsuk köreinket...! (Az Irodalmi Szemle és a társadalomtudományok) Az Irodalmi Szemle már indulásakor programjává tette, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom ügyének szolgálata mellett — az adott körülmények és lehetőségek között — felkarolja szellemi életünknek azokat a területeit is, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az irodalomhoz. Itt elsősorban a történelemtudományra, a néprajzra és a szociológiára gondolok, azokra a társadalomtudományi diszciplínákra, amelyeknek a csehszlovákiai magyarság vizsgálati tárgya lehet. Természetesen ezt a programot csak módjával vállalhatta, hiszen sem az anyagi, sem a személyi feltételek még nem teremtődtek meg ehhez; ugyanakkor maga az irodalmi élet is annyira szervezetlen és amorf volt még, hogy a szerkesztőség energiáinak legnagyobb részét, érthetően, az irodalom szervezésére, az irodalomkritika felerősítésére fordította. Mégis, már az első évfolya
