Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - Simkó Tibo: Lösz - Első rész (Folytatás)

gyárt csak törve beszélő tornamester, aki katonás szigorral maslroztatta diákjait a gimnázium udvarán, aki fiatal korában a szabadságharcban is belecsöppent {alkalmasint az osztrák oldalon), aki a millennium aranyködében hatalmas, pödrött bajusszal és kincstári fegyelmező módszerekkel igyekezett magát lojálissá tenni az egységes nemzeteszmény fölsőbb polcokon ülő hangoztatói előtt. De nincs kizárva, hogy ezt csak te költötted hozzá. Amikor ott ültek Vik- tus bácsi körül a malinói papiak ebédlőjében, s ő megsózott-megpaprikázott kenyérfalatkáit rágcsálva el-elmesélt egyet-mást a millenniumi diákcsínyekből, minden olyan egyszerűnek, olyan közérthetőnek, olyan idillikusnak látszott. Persze akkor, a te gyerekkorodban, a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején sok minden valóban idillikusabb volt erre mifelénk, mint manapság. Maga Malinó például. Egyszer a temanyini úton sétáltatok, s ahogy elnézted az alattatok messze elnyúló völgyet, a távolban valami furcsa építményre lettél figyelmes, s talán akkor hallottál először ilyen szavakat: aknatorony, barnaszén, csille. Ám lehetséges, hogy nem aknatorony volt, amin a szemed akkor megakadt, hanem hogy az azóta hatalmassá nőtt vegyiüzemet kezdték építeni, amelyet a környék bányái láttak el nyersanyaggal. De az ott még a jövő zenéjeként hatott, a te belső világodat alig érintette, a számodra addig ismeretlen fogalmakat jelölő szavak éppen hogy csak meglegyintették a füledet.-E fogalmak legtöbbjéről Bélának a fölnőttekkel folytatott beszélgetései révén szereztél tudomást. Mert Béla mindenben jóval előtted járt, nem csak a születésetek között eltelt harmadfél évvel és nem csak azzal a két osztály különbséggel, amely titeket a gimnáziumban egymástól elválasztott, nem csak ennyivel — legalább tíz, de inkább húsz évvel járt előtted, hiszen ő már a háború elején fölnőtt módjára értekezett olyan témákról (mint ipar, nemzetgazdaság, politika), amilyenekről te harmincévesen is alig mertél szólni. Ennélfogva könnyen meglehet, hogy az idill benned élt csupán, mivel nehezebben fejlődtél, mivel lassabban érzékelted a külvilág változásait. Elég az hozzá: ma a „Kiszer Túliról” hallottak már korántsem váltják ki benned a millenniumi éveknek azt a nyugodt, békés, „gemütlich” attitűdjét, amit gyerek- és ifjúként — s még azután is olyan sokáig — őriztél magadban a századfordulóra gondolva. Ez viszont nem okvetlenül jelenti azt, hogy a mai millennium-képed a helyes; inkább csak arra utal, hogy egy-egy kor vagy korszak fölidézésében a tényszerű történelmi ismereteken kívül mekkora szerep jut a kérdéses kort vagy korszakot fölidéző emberi habitusnak. Az elmúlt nyáron apu, —n— bácsiék és a családotok több más tagja jelenlétében megpróbáltad elmondani — és elénekelni — x-nek azokat a rigmusokat, amelyeket annak idején Viktus bácsi mondott — és énekelt — nektek „Kiszer Túliról”. A nyolcéves kislány jót mulatott rajtuk, akárcsak te, az apja, úgy harmincöt évvel ezelőtt, amikor először hallhattad őket Viktus bácsi szájából. S x, ha elmélyül benne a kezdeti élmény, talán éppen olyan szórakoztatónak, vidámnak, békésnek fogja érezni a századfordulót, mint amilyennek évekig, évtizedekig te érezted. A (nád?)pálcát suhogtató (bajszos?) tornamester alakja meglehetősen ambivalens módon reprezentálja azt a korszakot, amely őt létrehozta, s amelynek a létrehozásába ő is belejátszott. „Äsztätá-mäká-térem-tísit, paal-pop-paal-jop, kito-pomä-kánk-rä, paal-jop-paal-jop, átok-neki-ní-tyes, paal-jop-paal-jop, tánti-menti-fucs!”

(Nini, nem is az iskolaudvaron meneteltek a diákok, hisz onnan hogyan dobhatta volna ki őket a gangra!? A „tantimenti”, amióta x-re tartásdíjat fizetsz,