Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - Simkó Tibo: Lösz - Első rész (Folytatás)
Simkó Tibor Lösz Első rész (folytatásJ A te diákemlékeid láncolata valahol a malinói papiak ebédlőjében kezdődik: Viktus bácsi jópofa elbeszélő volt — írni is szokott, csak úgy, az asztalfiókja számára; —n— bácsi meg is jegyezte róla egyszer, már a halála után, hogy ő volt a család költője —, dülöngéltetek a nevetéstől, amikor esténként, vacsora végeztével, megsózott-megpaprikázott kenyérszeletkéket rágicsálva, diákkorának kalandjairól mesélt. Például arról, ahogy szilvát (vagy körtét? vagy almát? vagy...?) mentek lopni, s ahogy a csősz huzamos közelléte miatt egy éjszakára fönnrekedtek a fán, aztán hajnal felé az egyikükre rájött a kisszükség, de mivel nem volt mersze lemászni, onnan fölülről végezte el, míg lent a fa alatt a csősz elégedetten morzsolgatta szét a kezén, fülén, ruháján végigguruló csöppeket (— Már hull a szent harmat... —), s csak pirkadatkor, miuán valamelyikük a nagyszükségét is a fa lombjai közt bonyolította le, aminek érzékelhető eredménye több vonatkozásban markánsan elütött a korareggeli kert szabályos hangulatától, a csősz csak akkor ripakodott rájuk, hogy: — Disznók! Disznók! —, persze akkor még nem látta a (búzavirágkék?) reverendákat, mert mihelyt azokat is megpillantotta, nyomban valami bocsánatkérés-félét dünnyögött. (Bár meglehet, hogy ezt — és a reverendákat — te találtad ki.) Egy másik történet arról szólt, ahogy a (kis-? nagy-?) szemináriumban divatba jött a pipázás. A prefektus elkobozta és a szobájában álló kandallóba dobta a csibukjaikat, nyilván azért, hogy majd eltüzelje őket. Másnap látogatója érkezvén, büszkén nyitotta ki a kandallóajtót, hogy a vendégének is megmutassa a zsákmányt. A tűzhelyből azonban pipák helyett kukoricacsutkák gurultak elő. Az egyik belemenős kispap ugyanis éjjel a kéményen (igazság, merre vagy!? — lám, gyerekkorodban így rögződött beléd: a kéményen; pedig ha most, évtizedek múltán újra lepergeted magadban ezt a képsort, sokkal kézenfekvőbb megoldást találsz: a folyosóra nyíló kandallóajtón) keresztül kilopta a halom- nyi trófeát a fenyegető végveszély elől, s a helyükbe egy csomó kukoricatorzsát csempészett. (S ha már így utólag belegondolsz, ki tudja, a prefektus is nem a folyosói kandallóajtót nyitotta-e ki. Vajon van-e egyáltalán a folyosóról kezelt kandallóknak a szoba felé is ajtajuk? Mert ha nincs, ha a pipákat a sze- minarista ugyanazon a külső ajtón keresztül szerezte vissza, amelyiken az elöljárója a tűhelybe dobta őket, akkor egy Jókai-regénybe illő diákcsíny hétköznapi, romantikátlan machinációvá szürkül — olyasféle színt kap, mint ha focizó srácoktól egy ablakgól után az apjuk elveszi és a sarokba hajítja a labdát, ám később, amikor nem figyel oda, vagy amikor elmegy hazulról, a srácok ismét nekiállnak focizni.) Viktus bácsi néhány adomájának „Kiszer Túli” volt a hőse, az alighanem egyetlen civil, aki a nyitrai piaristáknál tanított, a német származású, a ma
