Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Egy tudós krónikás irodalmi esszéi
Alabán Ferenc Egy tudós krónikás irodalmi esszéi (Koncsol László: Nemzedékem útjain, Madách 1988] Nem minden könyvet fogad egyforma várakozással és elvárással az olvasó. Lehet, hogy valamely kiadvánnyal csupán véletlenszerűen kerül kapcsolatba, másokat kimondottan vár és keres a könyvesboltokban. Koncsol László tanulmányainak és esszéinek legújabb gyűjteménye, bizonyára nemcsak a kritikus számára, az említett második kategóriába tartozik egyértelműen. Miért? Előző köteteinek hatásában kell keresni az okokat mindenképpen: nemzetiségi irodalmunkban Koncsol szinte egyedülálló természetességgel tudja elemzően feltárni a művészetek és az irodalom (főleg a költészet) belső értékelt. Minden külső, erőszakolt szempont nélkül tudja a vers rangjához szabni elemző módszerét, szuverénül oldja meg a legrejtettebben bonyolult összetevőket is, közben a legcsekélyebb megalkuvást sem vállalva. Nem kér részt a szlovákiai magyar kritikust oly gyakran megkörnyékező, földhözragadt natúr-realista, direkt módszerek alkalmazásából sem, és Ily módon nem a saját igazát bizonygató mesterember szintjén, hanem a művészetek belső lényegét értő és érző humán tudós attűdjének érvényesítésével mond véleményt zenéről, művészetről és főként Irodalomról. (Koncsol új könyvének értékét és érdekességét többek szemében kéziratának kiadás előtti vajúdása Is jelentheti, bár megjegyzendő, hogy határozott koncepciójú kötetről van szó, amelyen nem érezni sem a külső beavatkozások nyomait, sem az írások időszerűségének elhalványodását.) Minden könyvnek megvan a maga megközelítési módja. A tanulmányköteteket általában nem az első oldalaktól kezdjük el olvasni, hiszen a könyv külső megjelenése által tett első benyomást a tartalom rétegeinek áttanulmányozása követi. Tulajdonképpen ekkor választ az olvasó, mit olvas el először a kötet anyagából. Koncsol László új könyvéből számomra az Irodalmunkról című nagyobb fejezet volt fontossági sorrendben az első rész, ezen belül is a kötetzáró A csehszlovákiai magyar költészet a második világháború után című „történelmi vázlat”. Lászólag külső, mégis lényeget jelentő szempont vezetett ehhez az íráshoz: bizonyára természetszerűen keressük többen is az irodalmunkkal (műfajainak fejlődésével) foglalkozó összegező tanulmányokat és felméréseket, mert alapvetően hiányoznak elméleti irodalmunkból. Az igaz, hogy egyben a legjobb céltáblát jelenthetik a kritika számára, ám (hiányosságaik ellenére is) fontos szerepet és funkciót vállalnak irodalmi tudatunk alakításában, és nem utolsósorban Irodalmunk története megírásának időszerűségét is ébren tartják. Koncsol ebben a tanulmányában nemzetiségi líránk felszabadulás utáni fejlődését vizsgálva egy majdani irodalomtörténeti szintézis számára is fogalmaz meggondolandó szempontokat, megérezve a pontosltandó kérdésekre való figyelmeztetés fontosságát. Nagy perspektívákban gondolkodik tehát, emellett precízen ügyel a részletekre is. Irodalmunk felszabadulás utáni indulásával, annak korszakolásával kapcsolatban már előző, Ivek és pályák (1981) című tanulmánygyűjteményében részletesein kifejtette véleményét (A hardmadvirágzás korszakai — ívek és pályák], amelyben Fábry Zoltán periodizációjával vitázva irodalmunk „harmadvirágzásának” kezdetét 1945-re teszi. A stószl író által megjelölt időpontot (1948. december 15.) nem tartja mérvadónak, másrészt éppen történelmi-társadalmi tényekre, továbbá konkrét (jóval később megjelenő) irodalmi művek keltezésére hivatkozva bizonyítja a korábbi időpontmeghatározás helyességét. Ojabb keletű tanulmányában (bár ez csak feltételezés, mert többek között ennek az írásnak sincs feltüntetve a keletkezési ideje a kötetben) Koncsol differenciáltan közelíti meg a felvetett kérdést, megállapítva, hogy a felszabadulás után induló nemzetiségi irodai-
