Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - FÓRUM - Utak az Európai Házba (Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Kulcsár Ferenc, Duba Gyula, Dobos László, Szigeti László, Balla Kálmán — kerekasztal-beszélgetés)

revétlenül egy olyan gondolatrendszert, amelyben a felsorolt írók azonosak maradtak ugyan önmagukkal, de egy olyan szellemi pluszt is kaptak, amit éppen a „rendszer” kölcsönzött nekik.

A „rendszer” szót pedig azért tettem Idézőjelbe, mert Jelentése Itt nem azonos a lexikális jelentésével, s nem is a közép-európai kölcsönösség, összetartozás szokványos jelentéséről van itt szó, hanem valami nehezen megfogalmazható kívülállásról, amelyből úgy lehet átélni, szemlélni és szemléltetni az egyes nemzeti és nemzetiségi „bensősége- ket”, hogy azért valami magasabbrendű szellemiségen még belül maradunk. Lehet, hogy nem jó a párhuzam, de ezt a „rendszert” én olyasfajta médiumnak érzem, mint amilyen a Szovjetunió nem orosz nemzetiségű, de oroszul író alkotói számára az orosz nyelv géniusza. A kirgiz Ajtmatov nagy író, de nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk Az évszázadnál hosszabb ez a nap az orosz nyelv és szellem plusza nélkül is az lenne, ami. Közép-Európának is van ilyen „nyelve”, médiuma: a szellemisége, s ezen a szellemiség-nyelven azokat az abszurd helyzeteket lehet elmondani, értelmezni, az általános emberi jelent és szintjére emelni, amelyekbe a közép-európai embert többnyire éppen a politikai formációk (például a totális hatalom, de akár a nemzeti létezés ellentmondásai is) juttatták. S szinte biztos, hogy amikor Danilo Kiš a forma tudatosságáról beszélt, erre a médiumra is gondolt.

Ennek a médiumnak a megtestesítői térségünkben a múltban elsősorban a több nyelvű és több kultúrájú zsidó származású írók, értelmiségek voltak, s részben azok ma is (szabadkai zsidó családból származik maga Danilo Kiš is), de helyzetünknél, szellemi po- liglottságunknál fogva lényegében mi, nemzetiségi írók is ilyen médium-létűek vagyunk. S a jövőben ezt, úgy érzem, fokozottabb mértékben kellene tudatosítanunk.

Szükségeltetne itt most persze ennek a közép-európai médiumnak, szellemiség-nyelvnek a pontosabb meghatározása is, de azon a pontosításon túl, amellyel szintén Danilo Kiš szolgál (Esterházy Péterrel kapcsolatban „a kultúra teljes európai örökségéből vett idézetekről... az ironikus pátosz és a lírai távolságtartás közötti egyensúlyozásról” beszél), elégedjünk meg azzal a feltevésemmel, hogy ennek a nyelvnek a szókincsébe az olyan szavak is beletartoznak (s ezt többek között éppen Kiš regényei, elbeszélései bizonyítják), mint az azonosságtudat, a személyiség szabadsága és méltósága, a társadalmi igazságosság, a jog stb. S ezzel az irodalmi Közép-Európa útján is egy olyan pontra értünk, ahonnan az alapvető emberi értéket védő közös „Európai Házba” lehet látni, s elmondhatjuk, hogy a nemzeti kiteljesedés és az irodalmi felemelkedés nem egymás ellenére történik, sőt!, csak nem szabad összekeverni őket (például a nemzeti fel- emelkedés politikumát nem lehet az irodalomra kényszeríteni). Mindkettő azt a célt szolgálja, hogy — a spengleri eszme értelmében — a közép-európai „kultúrkör” ideje is eljöjjön végre, s térségünk látens részéből a közös „Európai Ház” mindenki számára látható része váljék.

Lejegyezte: Haraszti Mária