Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - FÓRUM - Utak az Európai Házba (Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Kulcsár Ferenc, Duba Gyula, Dobos László, Szigeti László, Balla Kálmán — kerekasztal-beszélgetés)
mészetes jogává válik a választás lehetősége, megszüntetve ezáltal az őt gúzsba kötő félelmeket, gátlásokat és közömbösséget. S ez kompromisszumkészség, okos és haladást szolgáló politikai belátás nélkül nem valósítható meg. DOBOS LÁSZLÖ Szocialista korunk nagy szándéka a kollektivitás. És ahogy ennek az elképzelésnek a torz és beteges kinövései kopnak, úgy kerül előtérbe az egyén joga, igénye stb. Viszont már érezni az individualizmus kizárólagosságát. A magam életének az élménye a kollektivitás. Én nem tenném kizárólagossá: egyén vagy közösség, hanem inkább ís-is. Ami a mi tapasztalatunkban rossz: a hodálykollektivizmus. A lágerkollektivizmus, meg az össz parancsolt gyűlések, meg az odakényszerített kollektivitás, szóval a kény- szerkollektivitao, amely csődöt mondott. De a gondolkodó szabad egyéneknek a kollektivitása mindig is sajátja volt a történelemnek. Minél kisebb egy társadalom vagy egy nép, nemzet, annál inkább szüksége van az egyén és a közösség természetes együtt- munkálkodására és harmóniájára. Ám le kell vonnunk a szükséges konzekvenciát: a hodálykollektivizmus és -kollektivitás sokkal nagyobb mértékben idegenített el bennünket eszmétől, közösségtől, egymástól, tárgyaktól, mint az újkori civilizáció. BALLA KÁLMÁN Voltaképpen Tőzsérnek az előbbi kérdése miatt szólok újból hozzá, lehet hogy viccesen is hangzik, amit mondok, mert azt akartam mondani, hogy nekünk véleményem szerint nem egységes Európára, hanem szabad Európára van szükségünk elsősorban. Isten ments az olyan egységes Európától, amelyet már sokan akartak, hadd hivatkozzam csak Napóleonra, Hitlerre és Sztálinra. Viszont az olyan Európa esetében, amit én szabad Európának mondtam, és amely az egyéni, a csoportos (kollektív) és a helyi (regionális] autonómiákra és azokból épülne fel, fölösleges aggodalom az uniformizá- lódástól tartani. A történelembe visszanézve láthatjuk: az önkényuralom az, amely uniformizál, amely homogenizál, egységesít — negatív értelemben — egy társadalmat, s amely a különbségeket elnyomja, elfojtja. Erről nekünk itt Közép-Európában és Kelet-Európában bőséges tapasztalataink vannak, és arról is, hogy az uniformizálódás- nak a forrása micsoda: a birodalmi, a kizárólagos, a totális ideológiák. Az igazi szellemiség, tehát a demokrácia, a szabadság terjedése semmi esetre sem vezethet ide, és azt hiszem, hogy nemzeti értelemben sem. Egyénekre gondolva mindez talán könnyebben belátható, de nemzeti értelemben is van egyformaság. Szó esett a nemzeti érzelmeknek és ideológiáknak a torzulásairól, sovinizmusról, agresszióról, és előttem szólók is említették, mindez abból fakad, hogy az egyének személyisége, a személyiségek nem alakulhattak ki, mert a polgári fejlődés, ami Nyugat-Európában a városi és egyéb autonómiák alapján lehetővé vált — főleg az angol, a francia és a németalföldi történelemre kell gondolni —, az itt a nagy birodalmak és egyéb körülmények miatt csökevényes maradt. Ez torzította el a nemzetnek is meg az egyénnek is az egészséges fejlődését, és vezetett — ilyen negatív értelemben — uniformizálódáshoz. Mind az egyéni identitások, mind a nemzeti gondolkodások zavarai hasonlítanak egymásra ebben a térségben. Sem a birodalmak, sem a nemzeti államok önmagukon belül nem tűrték el, azaz rosszul tűrték a különbségeket. Ugyebár ezt szoktuk a tolerancia hiánya címszó alatt tárgyalnil A nemzeti kultúrákra s ezen belül a magyar kultúrára nézve kívánatos és sürgetendő cél a nemzeti és egyéb elszigetelődések lebontása. Mert ez hozza el a kultúra virágzását. Hivatkozunk itt Kundera meg mások esszéire, miközben nem tudjuk idézni őket, mert gyakorlatilag lehetetlen hozzájutni. Bizony nem ez a kultúra virágzásai TŐZSÉR ÁRPÁD Barátaim, az időnk lejárt, ha megengeditek, összefoglalom az elhangzottakat. Eszmecserénk nagy eredményének tartom, hogy végig sikerült a tárgynál maradnunk. Végig azt kutattuk — ki-ki érdeklődése, látószöge, történelem- és irodalomeszménye szerint —, hogy milyen utak vezetnek innen, Közép-Európából s nemzetiségi létünkből abba a majdani „Európai Házba”, amely a „nagy történelem” alakulásának következtében természetesen nélkülünk is megépül (ha egyáltalán megépül), de nem mindegy, hogy mi otthonnak-e vagy olyan terelőhodálynak érezzük majd, amilyenről más vonat
