Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - Dénes György: Daloló csillagok; Korcs idő; Árnyak vonulása; Csöndes rapszódia (versek)
Dénes György Daloló csillagok Midőn éjjel hazafelé mentem, nagy csillagkórus éneke kísért. Ünnepélyt rendeztek az egekben, azt gondoltam, talán a kedvemért. Egyedül voltam, szívem nevetett, ráhangolódtam e mély csodára. Ezerszer ezer szem incselkedett, csillagok röppentek fűre, fára. Kéken csillámlott a tér, az utca, hajam, vállam gyémántokkal ékes. Halkan szólt az éteri furulya, furcsa éj volt, sodró, tüneményes. Meg-megálltam, szédültem a fényben, nem tudtam, valóság ez vagy álom. Zuhogtak a csillagok elébem egy bűvös és boldogabb világból. Korcs idők Mennyi zavar bennem, ideges, rossz napok, a sírhatnék is kerülget, fázom éjjel, szembekerültem árokkal, meredéllyel, csak szörnyülködöm, dadogok s elakadok. Tengernyi gonosz halál a nagyvilágban, népeket, nyelveket heréinek könnyeden, megcsúfolja magát az ember, történelem, új népvándorlás indul Európában. Együvé tartozás? Közös haza? Szólam. Nem az én bűnöm, hogy hitetlenné lettem, orvul fölgyújtották az eget felettem. Elvetem, amin valaha meghatódtam. Távol s közel vérzik a föld. Fegyver morog. Hazátlanná lesz, ki menekül, ki megmarad. Az Isten sem védi a hazátlanokat. Kérkedve falra festik a gyalázatot.
