Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - Dénes György: Daloló csillagok; Korcs idő; Árnyak vonulása; Csöndes rapszódia (versek)
Árnyak vonulása Éjjel meghitten pusmognak a fák, leveleik összemosódnak, deleges, titkos az éji világ, kiszállnak sírjukból a holtak. A kertben sötét szemek figyelnek, megrebbenve kiállt a kuvik, kövér fűben csillagok legelnek, füzek alján megcsillan a séd. Mennyi árnyék. A temető felől húzódnak. Jönnek egyre többen. Zörgő vállukon fekete lepel, gyertya imbolyog csontkezűkben. Ki áll ott? Olyan ismerős a sóhaj. Ki suttog a diófa alatt? Valaki sír. Egyre elhalóbban foszlanak az éjbe a szavak. Éjfélre jár. Toronyóra kondul, a csipkebokrok nyöszörögnek. Ments meg, Uram, minket a gonosztól, szenteld szívünk, Uram, az egeknek! Csöndes rapszódia 1. Csak a föld fordul talpam alatt. Aki marad, itthon megmarad. Idegen csillagra nem vágyik, a saját istenével játszik. 2. Nem tudtam, midőn megszülettem, szülőföldem is megszületik bennem. Bennem öregszik, búsul, sóhajt. Mit énekeljek? Siratódalt? 3. E nagyvárosban idegen vagyok, de bennem ég az otthon kedves arca. Benne halok meg, hogyha meghalok, zsigereimben világít az arca.
