Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - Cselényi László: Aleatória, avagy a megíratlan költemény/tartomány (VI. rész)

xcix v •Mt

Hegelről már ugyancsak elmondottam idézett interjúmban, hogyan keletkezett a H-variációk avagy A történelem kerekeiben. Itt most csak annyit, hogy a két H [Hérakleitosz és Hegel), a dialektika két óriása, miért rokonítható egymással. Az is köztudott, hogy Hegel voltaképpen azt a szerepet (a szintetizátor szerepét) töltötte be az újkor bölcseletében, mint Arisztotelész az ókorban, s gondolom, hogy a Spinoza és Hegel között kimutatható rokonság bizonyítása sem ütközne különösebb nehézségbe. Ami pedig az utókort illeti, aligha van Hegelnek súlyosabb örököse a huszadik században Lukács Györgynél. Igaz, közbegondolandók a marxizmus klasszikusai, Hegel közvetlen örökösei, de itt most századunkról beszélünk, s Lukács épp a Hegel—Marx—Engels—Lenin-ta- nulságok nyomán állította újra helyre [Az ifjú Hegelben) az eredeti egyensúlyt.

C

Grass megértette, hogy a tűzáldozat után egyetlen német író sem fogadhatja el a nyelvet névérték alapon. A nyelv a pokol nyelve volt. így hát összetörte és megolvasztotta; szavakat, dialektusokat, frázisokat, kliséket, jelszavakat, szóvicceket, idézeteket öntött a tégelybe. Forró lávaként bukkantak elő újra. Grass prózájának szökőárszerű, viszkózus energiája van; teli van zúzalékkal és szúrós szilánkkal. Bizarr, sokatmondó formákká szabdalja és horzsolja a tájat. Gyakran maga a nyelv az alanya köszörűkő-képzeletének.

Cl

S hivatkozik Petrík Milan Ferko Nagymorva rejtélyek című sorozatára s arra, hogyan próbál Ferko nyakatekert érveléssel mindenáron elfrankosodott szlávot kreálni Samóból, a frank kereskedőből. Ám még Ferko ködös elképzelésein is túltesz Š. Moravčík, aki többek között még Nietzschét is elszlávosítja, alighanem a nevében rejlő „nič”, „ničevo” miatt. Ezek után nincs mit csodálkozni, hogy Moravčík a szlovákokat egyenesen a rómaiak kortársainak teszi meg, alkalmasint Chalupkára és Kučerára hivatkozva. Csakhogy Kučera a Duna menti „térről” beszél a rómaiakkal meg a szlávokkal kapcsolatban, Moravčík meg az „időről”, ami, ugye, egy kis különbség.

CII

Ha ötven évvel ezelőtt valaki felnyúlt a könyvtár „filozófia” címszavas polcára, körülbelül a következőket találta: Mi a lét? Mi a lét értelme? Most csapjunk fel egy mai kötetet, s ilyesmiket találunk benne: Hányadik padban ült Marcuse az iskolában? Előtte vagy mögötte ült a kis Adorno? Mikor váltott először görbe tekintetet a fiatal Lukács Györggyel? — írja Papp Zsolt [Hétköznapok és filozófiák), s a további különbségeket találja az ötven évvel ezelőtti s a mai filozófia között: Ott — húszas évek — létgond. Itt — hetvenes évek — életrajznagyipar. Ott „alapkérdések”, „lényegkeresés”, „kulcskategóriák”. Itt lélek- perisztaltika, anamnézis-felvétel. Ki, mikor, mit, miért.

És: Hova lyukadunk ki? Hogy alighanem a polgárivá válás krónikus deficitessége szülte Közép-Kelet-Európa elidegenedésfilozófiáit és filozofikus létkifeje