Irodalmi Szemle, 1989
1989/1 - FÓRUM - Hubik István: A személynevek fordítása
A személynevek fordítása A programban ennek a szemináriumi dolgozatnak a címe: Problém prekladania vlastných fosobných) mien do maďarčiny. Ez a levelezés folyamán alakult ki így a Központban, és nem fedi az én eredeti elképzelésemet, illetve annál jóval többet ígér. Vagyis a tulajdonnevek három csoportja közül itt most a személynevekre szorítkozunk, tervemnek megfelelően futólag se érintjük a földrajzi nevek kérdését, az állatnevek fordítása tekintetében pedig, ismereteim szerint, nincs különösebb gond. A pirostarka szlovák vagy cseh tehén, bárhogy szólítják is az eredeti szövegben, magyarul általában bízvást kaphatja a Tarka vagy Cifra, a vörösszőrű meg a Pirók nevet. A homlokán fehér foltos szlovák ló lehet a magyarban a Csillag vagy Hóka, a lábán fehér pedig Kese, esetleg kis hangulati plusszal Kedves vagy Csinos. Nem kell aggódnia a fordítónak, nem eshetik a hűtlenség gyanújába. Más elbírálás alá esnek persze a mitológia vagy a történelmi hagyomány oltalmát élvező állatnevek, hasonlóan például az egyiptomiak szent bikájának vagy Nagy Sándor lovának nevéhez. Bukephalosz, illetve latinosan Bucephalus a gazdája jogán maga is szinte dicsőség övezte történelmi személyiség lett, és a neve érinthetetlen, azaz fordíthatatlan. Vagy gondoljunk a múzsák szárnyas lovának nevére, mely a világ minden nyelvén Pégaszosz, illetve Pegazus. Legföljebb, sőt az adott nyelv kiejtési sajátosságainak megfelelően itt és ott egész biztosan másképp ejtik, esetleg a mi fülünk számára, úgymond, a nyakát tekerik, eltorzítják, például a jenkik angol nyelvében, de a szigetországiakéban is. De hát a kiejtés! A rejtélyek birodalma általában. Mit tudunk mi példának okáért arról, hogyan hangzottak el az eleven emberi szájból a görög vagy latin klasszikusok szövegeinek szavai? Hiszen sem Homéroszt, sem Cicerót vagy Ovidiust nem hallottuk beszélni, és semmiféle henger vagy lemez nem őrizte meg a kiejtésüket. Csupán a latinban gyökerező nagy származéknyelvek hangzása csillanthat meg némi támpontokat a kíváncsiságunk előtt. De amit ebből profitálhatunk, az is inkább csak sejtelem lesz, mint felismerés. No de menjünk tovább. Az egyéb állatnevekkel, mint, teszem azt, a kalitkába zárt dalos szavú kedvencek, kiváltképp pedig a macskák és kutyák nevével nem sokkal nehezebb a célszerű bánásmód. A hamvasszürke macskának minden könnyelműség nélkül adhatjuk a Cirmos, a feketének pedig a Kormos nevet. Ha a kutya a cseh eredetiben Jirík, a szlovákban Flipko, akkor pofon egyszerű módon magyarra fordítjuk a nevüket, s lesz belőlük Gyurkó, illetve Fülöpke. Persze, ha a kutya megtermett bernáthegyi, és ehhez illően a neve Rex, akkor marad Rex a magyarban is. De ha a házőrző, nyájat terelő vagy éppenséggel csapázó eb az eredetiben szokványos kutyanevet visel, miért ne lehetne a magyar szövegben szokványos magyar kutyanevet adni neki, vagyis miért ne lehetne Pici, Hektor, Vitéz stb., aszerint, hogy kisebb vagy nagyobb növésű, illetve szelídebb vagy harciasabb a természete? A Bodri esetében már óvatosságra int benünket az a tény, hogy tíz magyar falusi kutya közül legkevesebb öt erre a névre hallgat, még ha esetleg mind az öt sima szőrű kuvasz is — azaz a Bodri környezeti légkört hordozó, sajátosan magyar kutyanév, a Dunčo változatlanul átmegy a magyar szövegbe, legfeljebb annyi engedményt teszünk a fordítónak, hogy — gyermekkönyvben — a zökkenőmentes olvasás és megértés céljából fonetizáljon. De erre a kérdésre még a továbbiakban külön szót kerítünk. Nos hát a személynevek fordítása. És itt egy pillanatra megint meg kell állnunk. Ez így pontatlan, és nem feltétlenül fordításról, hanem voltaképp a személyneveknek a fordításban való kezeléséről van e helyütt szó. Mire tanít, és milyen elvek követésére ösztönözhet a futólagos történeti áttekintés, mely nem akar, mert nem is tudna a szakszerűség kritériumainak igényével fellépni? Vagyis mi kerekedik ki a szemem előtt, ha a magam módján belepillantok a máig érő Hubik István
