Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - HOLNAP - Hajdú István: Majommese (elbeszélés)
Hajdú István A majom, az még csak a nagy szám! Pl. Bojnlcén a Feri. Fogod a cukrot: Puff! Nesze Feri! Fogja a cukrot, kibontja, megnézi, megnyalja, ropogtatja is. Csak át ne próbáld ejteni! Kis kövecskével, dugóval, sörös tepsivel. A kis olasz is töröl- gette magát a Feri-féle durhától, sűrű basztardok és kretínók között. Pedig oda van írva nagybetűvel: Vigyázz, a majom köp! Szlovákul. A bunkó olasz, miért nem olvasta el? Nagy szám a majom! Vagy a pozsonyi (Bratyiszlava). Etetem a majmot a ZOO-ban. Cukorka, minden. A haver szorgalmasan rágja, vakarja közben a fenekét. Most jó palit fogtam ki, gondolja, nagyokat pislant bantu szemeivel. Experiment! Leszakítok egy gyermeklánc-virágot (pűpava), cselesen eldugom, melengetem a kezemben — nesze, öreg! Elkapja, bámulja, nem érti. Eldobja, jobbra el. Balról: Te majom, nem látod, hogy mi van oda írva? „Az állatokat tilos etetni!” Bámulok bambán, belenyúlok a tasakba, a nagyokoshoz dobok 1 db. Hašlerkyt (mentolos cukorka], ösztönösen elkapja. ÉN jobbra el. Elmegyek egy dalai láma mellett, behömpölygök a sörözőbe, ismerőseim már ott várnak. Leteszem a Hašlerkyt az asztalra, áldva legyen a Fácán, az az aranyos, szívom is a vérét. Szétnézek, a szomszéd asztalnál, feltűnési mániájában, egy lány rasztásra vett figurájával, nagyokat riszálva fenekével, küldöncként jár-kel az asztalnál ülő társaságnak, sörért. Láthatóan fárad. Süt a Nap a hajadra, bepállik az agyacska. Milyen jó kis látvány lenne, ahogy mászik fel a sörrel a raszták szent hegyőre. Marley, Marley, ide csak a zenéd jutott el meg a hurkahajad. Átmehetne inkább a szembeni ZOO-ba, állatkákat nézni, természetet. Ott süt a Nap, csak bűz van az állatkakitól. Itt sincs jobb szag. Itt homo szarszag van. A majom odaát, mégiscsak nagy szám. Vajon szeretne-e egy kriglivel? Jön a nagyokos is, nagyokosné is, megszomjaztak a Hašlerkyre. Belép, szétnéz, észreveszi a Hašlerkyt is az asztalon, megint rám néz, rákacsintok, elkapja a fejét, jobbra el. Fácánvér. Félnek tőlem, pedig még szívesen adnék cucut. Azt is megígérném nekik, hogy minden felkiáltójeles zákazovics táblát megtanulok fejből, nem rontom el az állatkák hasát Hašlerkyvel, belépek a zöldekhez, a csikkeket nem dobom a járdára, lapátot fogok magamnál hordani és elásom, nem fogok stoppolni, az úton bigézni, kockafejet csináltatok műfogsorral, mamuszkit veszek télire, jó meleget, egyszóval: fasza gyerek leszek. Megyünk a várba turistásdit játszani. Magasan van, jó a kilátás. Jön a busz, vígan zötykölődünk. Zöty, zöty, zöty, puff, zöty, zöty... A férfiak sötről bűzlenek, az asszonyok körül förtelmes izzadságglória. Egek, micsoda egyveleg! A fogódzkodó majd leszakad, olyan keményen tartom, a majom ügyes mozdulataira gondolok, ahogyan mozog a kiálló ágakon. Pislogok a tájra, kissé elbóbiskolok. Gyönyörű őserdő, liánok, pálmák, narancs, citrom, banán, állatok békében és nyugalomban. Tarzanosan mozgok a fákon. Ez lenne a Paradicsom? Hangodat kar istol ja a tapasztalás. Meséd már keserű. Nincs igazi hited: kudarcaink elfordítják az arcod. (Esterházy Péter) Majommese
