Irodalmi Szemle, 1989

1989/7 - FIGYELŐ - Kövesdi János: A hatvanas évek nagy kérdései (Gondolatok a cseh irodalomról és irodalomtudományról)

A hatvanas éveh nagy kérdései

(Gondolatok a cseh Irodalomról és irodalomtudományról]

A fönti főcímmel figyelemre méltó írás olvasható a Cseh írószövetség második éve önállóan megjelenő Kmen című hetilapjának idei 24. számában. Már az írás alcíme is sokatmondó: A nézetek hiánya mindig ellenünk szól. Néhány héttel korábban Michal Černík érdemes művész, a Cseh írószövetség elnöke adott interjút a Kmen számára, melyben egyebek között megállapította: „Be kell fejeznünk az eltelt húsz esztendő cseh irodalma fejlődésének elkezdett komplex elemzését és értékelését, s az eredményt publikálni kell a szövetség sajtóorgánumaiban.” Amint a lapban olvasható, Cerník nyilatkozata „kifejezte az irodalmi front többéves vágyát az önreflexióra”, mely az olvasóközönség előtt „feltárná a közelmúlt cseh irodalomtörténetének fehér foltjait, és segítene tájékozódni értékei között. Minthogy ez hosszantartó és igényes folyamat, a Kmen legalább néhány írói vallomással szeretne hozzájárulni a problémakör megvilágításához. A cseh irodalom fejlődésének egyes időszakait beszélgetések formájában térképezik fel, melyek nem tartanak igényt sem a teljességre, sem a tévedhetetlenségre, csupán vitára akarnak buzdítani”.

A hetilap június 15-i számában Josef Peterka érdemes művésszel, a Cseh író- szövetség vezető titkárával Dagmar Sedlic- ká készített interjút, melynek témájául az „alighanem leginkább tabunak számító és leggyakrabban dezinterpretált” hatvanas éveket választották. Az első kérdés a hatvanas évek irodalmának máig hiányzó elemzésére vonatkozott.

Nemcsak a hatvanas évek irodalmának jelenlegi tudományos értelmezése hiányzik

— állapítja meg válaszában az ismert költő —, hanem új történeti monográfiára lenne szükségünk az egész háború utáni irodalmunkról — napjainkig. A hatvanas évek korszaka azonban „valamiféle gordiuszi csomónak számít”. Ügy tűnik fel, hogy még mindig nincs meg az objektív értékeléshez szükséges „megfelelő történelmi távlat”. A továbbiakban elmondja, hogy történt már egy-két próbálkozás ez irányban, ám az távolról sem elégséges. Megemlíti V. Rzounek 1984-ben megjelent (a háború utáni cseh irodalmat bemutató) munkáját, ám az szerinte „egyszerűsítő, noha nem haszontalan.”. Legújabban a brnói Purkyné Egyetem irodalomtörténészei írtak egy (a hallgatóknak szánt) jegyzetet. A cseh irodalom 1945-től a nyolcvanas évek közepéig címmel. E munkában — jegyzi meg Peterka — „sikerült eltávolítani néhány, a korszakra jellemző sémát, ámde hiányzanak belőle az olyan szerzők, mint Aškenazy, Lustig, Pavlíček, Siktanc ,nem beszélve Havelről, Vaculíkról, Kun- deráról, Kohoutról, Skvoreckyről. Ezek a hiátusok csökkentik az egyébként tisztességesen dokumentált munka értékét”. A továbbiakban megemlít néhány, a legújabb- kori cseh irodalom történetét a jelenkorig tárgyaló külföldön keletkezett munkát, közöttük például a moszkvai Raisza Kuznye- cova monográfiáját, megjegyezve ,hogy „az egyes fejezetekből hiányzik nekem Seifert, Fuks, Marek, Páral és Hrabal neve. (Egyébiránt az említett mű módszertanához kritikus reflexiókat fűz Szvetlana Ser- laimova a Voproszi Lityeraturi című szovjet folyóirat idei második számában.) Közlése szerint Bulgáriában és az NSZK-ban is készül monográfia az új cseh irodalomról. A kérdésre válaszolva végezetül a költő leszögezi: „Napjainkban elsősorban a Cseh írószövetség kezdeményezése a legfontosabb, hogy fehér foltok nélkül rajzoljunk átfogó és teljes képet jelenkori irodalmunkról. A nézetek hiánya mindig ellenünk szól.”

A nagy terjedelmű interjúban összesen tizenegy kérdést tesz fel az újságíró az írószövetség vezető titkárának, aki igyekszik alapos és nemegyszer élesen bíráló hangnemű válaszokat adni. Bármennyire is számot tarthat érdeklődésünkre az interjú, mi itt csak néhány érdekes kitétel ismertetésére szorítkozhatunk. Közismert, hogy