Irodalmi Szemle, 1989

1989/7 - FIGYELŐ - Kövesdi János: A hatvanas évek nagy kérdései (Gondolatok a cseh irodalomról és irodalomtudományról)

számos szerző nem publikálhatott az elmúlt időszakban, sőt könyveik a könyvtárakból is kikerültek. „Milyen konkrét lépések történnek, hogy irodalmi múltunk valódi értékei visszakerüljenek a könyvtárakba és az olvasói köztudatba? — szegezi a vezető titkár mellének a kérdést Sedlická. A válasz: A felelős szervek döntése nyomán az ún. válságos évek tiltott műveinek többsége fokozatosan visszakerül a könyvtárakba. Ebben az értelemben a Cseh írószövetség is megtette a maga javaslatait, amelyek megértésre találtak. Annál inkább örülünk ennek, minthogy érthetetlen okokból olyan írók könyvei is rákerültek a tilalomlistára, akik mindvégig tagjai voltak a szövetségnek. Eme akcióval kapcsolatban kétféle visszajelzésünk van — mondja a költő. Némely helyekről felpanaszolják az olvasók, hogy ez ideig semmi ilyesmi nem történik, sőt a könyvtárban kinevették őket. A másik oldalon viszont elutasító reagálással találkoztunk, mely szerint a „gyanús szerzők” műveit örökre ki kell közösíteni”. Ezzel kapcsolatosan így vélekedik Josef Peterka: „Amint ez a kicsi példa is mutatja, társadalmunkban nehéznek mutatkozik az egyetértés lehetősége, legalábbis az énekeket illetően.”

Dagmar Sedlická további kérdései: Ön személyesen miben látja a hetvenes évek konszolidációs politikájának a problémáit az irodalom és az irodalomtudomány területén? Miben látja a hatvanas évek irodalmának, de főként az egyes konkrét alkotásoknak a nóvumát? Miért volt ebben a korszakban az írott szó, tehát mindenekelőtt az irodalom kimutatható hatással a közvéleményre? Nevezze meg kérem, legalább a korszak azon legalapvetőbb műveit, amelyek esetében deformációkra került sor az irodalmi kontextusba való beépítéskor, vagy amelyeket tévesen magyaráztak. Miben látja a hatvanas évek irodalmának gyenge pontjait? Mennyiben tér él a mai helyzet a hatvanas évekétől? Megítélése szerint léteznek-e olyan elvek, amelyek megakadályozhatnák a fogalmak és az értékkritériumok zavarának további elmélyülését? S melyek az ilyen máig uralkodó elvek Csehországban?

A bonyolult hatvanas évek társadalom- politikai, filozófiai és irodalmi-irodalompo- litikai kérdéseire válaszolva a költő visz- szanyúl az SZKP-nak a sztálinizmust és a dogmatizmust leleplező XX. kongresszusáig, majd beszél a Kveten nemzedékének geneziséről, nem mulasztva el kifejteni véleményét az 1968-as januári reformeszmékről

sem. Ezzel kapcsolatosan megállapítja: „Jelenünk távlatából nézve úgy látom, hogy ezen eszmék túlnyomó többségében nem a szocialista elvek tudatos destabilizációjáról van szó, hanem a szocializmus bürokratikus-represszív megjelenési formájának korai kritikájáról. Megjelennek azok az új, ma is érvényes elvek, melyek szerint a humánus társadalom pszichológiai lényegéhez inkább a bizalom, nem pedig a félelem tartozik, hogy az osztályellenség eltávolítása nem jelenti emberi mivoltában való megalázását, hogy az állam és az intézmények az emberért vannak, nem pedig megfordítva (...) A hatvanas években markánsabb szubjektivizálással tárulnak fel az jmagináció és a metafora új forrásai, megjelenik a mítosz, a politikai groteszk, a játék és a misztifikáció, az alkotók túllépnek a folklorizmuson. Úgy gondolom, hogy mindennek a termőtalaján született meg Milan Kundera Tréfa című regénye, majd a Nevetséges szerelmek című novellaciklusa, és Havel Záhradní slavnost (Kerti ünnepély) című műve.”

A korszak problémáit boncolgatva Sedlická interjúalanya a következő álláspontra helyezkedik: A korszak fő problémáját nem az alkotó energiáknak a parttalansá- gig való elszabadulásában látom, hanem az egyes csoportok nyomást gyakorló próbálkozásaiban és egyetlen nemzedék mo- nopolizálásában. „A mai fiatal nemzedéknek nem kell, hogy illúziói legyenek az akkori párbeszéd színvonaláról. Ezt persze korántsem azért említem, hogy bárminemű tápot adjak a revansszellemnek, hanem tanulságul mindannyiunk számára.” A hatvanas évek legjelentősebb alkotóiról beszélgetve az újságíró Milan Kunderával kapcsolatban fölteszi a kérdést: Nézete szerint része-e még Kundera munkássága a cseh irodalomnak? Milyen esélyt lát műveinek csehországi kiadására? A válasz: „Csupán hipotetikus személyes véleménynyel szolgálhatok. Úgy gondolom, hogy Kunderának a külföldön létrehozott életműve logikus folytatása és továbbfokozása annak a princípiumnak, melyet már a Tréfában fölfedezett, miszerint az emberi történet a hatalmi rendszerek játékainak a következménye, s a művész küldetése az, hogy megmaradjon hűvös szemlélőnek. Úgy vélem, hogy nagyobb történelmi távlatból Kundera életművét is a cseh irodalom egyik élő hajtásának fogjuk tekinteni. Olvasóink számára meg kellene teremteni a lehetőséget, hogy saját véleményt alkothassanak munkásságáról.” Műveinek kiadá-