Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - KRITIKA - Tőzsér Arpád: A szlovákiai magyar líra 1988-ban
Kritika A Szlovákiai hók Szövetsége Magyar Tagozatának kritikai szakosztálya 1989. május 19-én tartotta ez évi első összejövetelét, amelynek témája az 1988-as esztendő hazai magyar könyvtermésének értékelése volt. A líra, a próza, illetve a kritika helyzetéről szóló előadások után — ezeknek szövegét közöljük az alábbiakban — vita következett, amelynek résztvevői (Cselényi László ott jelolvasott nyílt leveléhez hozzászólva) elsősorban irodalmunk életének, szervezeti és intézményes kereteinek időszerű és nyitott kérdéseit boncolgatták. (A szerkesztőség) Tőzsér Árpád A szlovákiai magyar líra 1988-ban Kedves Barátaim! Az a tisztem, hogy a szlovákiai magyar lira 1988-as terméséről, azaz név és cím szerint Balla Kálmán Eletírásjelek, Cselényi László Kiegészítések Herakleitoszhoz, Dénes György Eljogy a jény, Gál Sándor Egyetlen idő, Keszeli Ferenc Zátony a bárkán és Varga Erzsébet Jégmadárkék télben című kötetéről elmondjam néhány, a hallgatóságot esetleg vitára indító gondolatomat. Mielőtt azonban mondandóm érdemi részére rátérnék, engedjetek meg egy kitérőt: néhány megjegyzést kritikai gondolkodásunkról. Négy költő öt verse, avagy 87-es líránk margójára címmel jegyzetet írtam a Kontextus múlt évi számába. Az elmúlt húsz esztendőben hozzászoktunk már, hogy írásaink rendre visszhangtalanok maradnak, ezért alig akartam hinni a szememnek, mikor az Űj Sző 1989. IV. 27-i számának Kontextus-recenziójában jegyzetemről is találtam néhány kritikai észrevételt. Napilapunk kritikusa nehezményezte, hogy úgymond „kritikusi alapállásból próbáltam egyfajta irodalomeszmény, gondolkodási szféra Prokrusztész-ágyára húzni (sic!) egymástól homlokegyenest különböző költői zsánereket”. Azt természetesen nem értem, hogy miért bűn az, ha a kritikus „egyfajta irodalomeszménnyel”, vagy pláne „gondolkodási szférával” vet össze „különböző költői zsánereket” (szerintem ugyanis a mi kritikusaink legtöbbjének éppen az róható föl, hogy se „irodalomeszménye”, se „gondolkodási szférája” nincsen), de Kövesdi Károlynak — mert ő volt a Kontextus-recenzió szerzője — még így is hálás vagyok a reflexiójáért, mert így legalább most — észrevételét megválaszolandó — alkalmam van a jegyzetemben körvonalazott líra-állapotjelentést tovább finomítani, motiválni, s 88-as líránkról — pontosabban az 1988-ban megjelent hat verseskötetünkről — is szólni. A szóban forgó jegyzetemben Zs. Nagy Lajos, Dénes György és Barak László néhány verse alapján azt tettem szóvá, hogy költészetük nagyrészt még most, századunk vége felé is ahhoz a líratípushoz kötődik, amelyet a hagyományos poétikák személyes-érzelmi-hangulati-vallomásos lírának neveznek, s hogy a sok megfáradt forma, erőtlenül vánszorgó szabad vers, impresszionista hangulat ennek az alapállásnak egyenes következménye. S a három költő vallomásos verseivel a fiatal Farn- bauer Gábor szövegkompozícióját állítottam szembe, aki ugyan szintén fanyar, ke- délytelen költő, de mivel versében kedély- telenségéről nem vall, hanem szinte tüntetőén dísztelen (ha úgy tetszik: költőietlen) eszközökkel, szenvtelen leírásokkal felidézi s megteremti a helyzetet, amely kedély- telenségét szüli, így végül számunkra nem a költő kedélytelensége az élmény, hanem az a szellemi aktivitás, amellyel kedélyte- len töprengésének lírai-gondolati objekti- vációját megteremti. Én pedig a hagyományos formák „bűnében” elmarasztalt három költőn semmi mást nem kértem számon, csak ezt a szellemi aktivitást. Ami ugye kicsit különbözik a nyelv „entrópikus ka
