Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - Petrőci Bálint: Hol vagy, Ilonka? (regényrészlet)
— Csak simogatni foglak ... — Tudom, hogy mi az a simogatás! Már mondták a lányok!... — Ha nem akarod, menjünk vissza, úgyis lejár a kimenőm! — Akkor simogass meg egy kicsit. — Emeld fel a lábad, én lehúzom — iparkodik a legény. — Hová tetted a bugyimat? — A zsebembe. — Dugd a kabátom zsebébe! — Végrehajtottam a parancsot, őrmester úr! — vihog a katona. — Én csak őrmester vagyok, te meg tábornok? — nevetgél a lány is. — Az őrmester szót fogad a tábornoknak! Csak azért, semmi másért, mert te többet érsz száz tábornoknál is! Pista csak sóhajtozik, amikor a hosszú csókok közti kurta szünetben a lihe- gésüket hallja. Már ágaskodik benne is az akarat. Ha a generálisnak titulált katona helyében lenne! ... De a baka sem tétlenkedik, mert a lány már szidja is. — Letéped a blúzomat! Egy gomb már leszakadt! Majd én kigombolom . .. Most a kemény csöcsöcskéket markolhatja! — vetíti maga elé a túloldali jelenetet Pista. Lihegnek, habzsolják a csókokat. A fiú zsörtölődik: — Miért dobtad el a sapkámat? — Zavart... — Hová dobtad? — Keresd meg! — Most keressem?!... — Hová teszed a kezem? — ijedezik a lányka. — Csak szorítsd meg! Ezt érezted tánc közben. — Könyörgöm, Józsi! ... — Ne ugrálj! Csak a combod közé ... — Könyörgöm, Józsi! Szeretlek, de! ... — Ne félj! — Nem! .. . A lány sikolt egyet. Elránthatta magát a fiútól, mert a katona felkiált: — Ne bolondulj! Ez még semmi! Elkaphatta a lányt, mert már dulakodnak, s újra magához szoríthatta a fiatal női testet. — Ez nem élvezet! — háborog pillanatok múlva a katona. — Mitől nedves a szoknyám? — kérdezi a lány ... Már egy szavukat sem hallja, mert a közeledő dübörgés elnyeli a hangjukat. Kárörömmel gondol a katonára. A lány szűz maradt, nem sikerült „áttörnie a frontot”! Jobbra villantja a tekintetét. Már látja a nagy kanyarban előretörő villanymozdony erősödő fénycsóváját. A katona túlharsogja a dübörgés zaját. — Hová futsz? Jön a vonat! Pista megkerüli a bokrot, és lesi a fejleményeket. A töltésen megjelenik a lány alakja. Jól látja, mert világos ballonkabát van rajta. Átfut a síneken. Már itt robog a tehervonat. Az acélkerekek zakatolásában is hallja a jajkiáltást, s a ballonkabátos lány repül, a töltés aljára, a széles ösvényre zuhan. Pista hozzája fut. Nem mozdul, élettelenül fekszik. Maga felé fordítja a lányt. Még lélegzik. Csak az eszméletét vesztette el. A hónaljánál fogva a bokor mögötti fűre vonszolja. Ha a katona keresné, ne folytathassa vele azt a bolond játékot. Hosszú a tehervonat, még nagy a dübörgés, és csak itt, ahol a nagy kanyar véget ér, kapcsol a mozdonyvezető nagyobb sebességre. Pista leguggol a lány mellé. Meggyújt egy gyufaszálat. Szép lány, de csupa vér a homloka, az arcáról legördülnek a vércseppek. A ballonkabát zsebéből kirántja a bugyiját, mert az
