Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - Jaroslav Chovanec: A szlovák nemzeti felkelés jelentősége
Jaroslav Chovanec A szlovák nemzeti felkelés jelentősége A szlovák és a cseh nemzet, a CSSZSZK-ban élő nemzetiségek a világ összes demokratikus, haladó és békeszerető népével együtt ez év augusztus 29-én ünnepelte a szlovák nemzeti felkelés 45. évfordulóját ,1944-ben ezen a napon lépett fel a szlovák nép az SZLKP vezetése alatt és a Szovjetunió sokoldalú segítségével a német és a hazai fasizmus ellen, a demokráciáért, a haladásért, a nemzeti és szociális felszabadulásért, a Csehszlovák Köztársaság megújításáért. A szlovák nemzeti felkelés a maga nemzeti felszabadító, antifasiszta, forradalmi és demokratikus tartalmával befolyásolta egész háború utáni fejlődésünket és lefektette csehszlovák államiságunk és szocialista jelenünk demokratikus eszmei-politikai és államjogi alapjait. „A szlovák nemzeti felkelés — írja Klement Gottwald — Szlovákia és egész Csehszlovákia történelmében az egyik legjelentősebb mérföldkő.” Ez a szlovák és a cseh nemzet, valamint nemzetiségeink életében lejátszódó jelentős történelmi esemény arany betűkkel írta be magát a szlovák és a csehszlovák történelembe, egyúttal a II. világháború történetébe is. Mindezt figyelembe véve szeretnénk újra felidézni ezt a jelentős eseményt, s ezzel szerényen hozzájárulni az sznf évfordulójának méltó megünnepléséhez. Szlovákia Kommunista Pártja soha nem törődött bele Csehszlovákia szétzúzásába és a Hitler kegyelméből megalakult ún. szlovák állam létezésébe. Kereste az utat a Csehszlovák Köztársaság szociálisan és nemzetileg igazságos és demokratikus alapokon történő megújításához. A müncheni diktátumba nem nyugodott bele sem a szlovák értelmiség demokratikus, haladó és antifasiszta része, sem a munkásosztály és a parasztság. Ez már 1940-ben kiderült, a munkássztrájkok idején, amikor a szlovák proletariátus kinyilvánította a rezsimmel és a szlovákiai állapotokkal való elégedetlenségét. A szlovák paraszt pedig a mezőgazdasági termékek kötelező beszolgáltatását szabotálta. Valamennyi demokratikus és haladó antifasiszta erő egy emberként ítélte el a klérofasiszta szlovák állam embertelen és zsidóellenes politikáját. A Szovjetunió lerohanását követően a fasiszta Németország Szlovákiát is belerántotta a háborúba. Ezzel a testvérgyilkos háborúval a szlovák haladó erők természetesen nem értettek egyet. A Szovjetunió ellen hadba küldött munkások és parasztok (mert a burzsoázia képviselői kibújtak a katonaság alól) hamar felfogták a harc értelmetlenségét. A keleti fronton szolgáló szlovák katonák túlnyomó többsége igyekezett átállni a szovjetekhez. Sok százuknak, sőt ezrüknek ez sikerült is. Tény, hogy már 1941-ben megkezdődött a szlovák katonáknak és tiszteknek a szovjet hadsereg oldalára való átállása. Egyesek közülük felhívást intéztek a fasiszta Németország oldalán harcoló szlovák katonákhoz, hogy ne harcoljanak szláv testvéreik ellen, hanem álljanak be a szovjet hadseregbe. 1943. október 30-án a 2800 katonát számláló 1. gyalogos szlovák divízió az összes harci technikával és tartalékokkal Melitopolnál átállt a szovjet hadsereghez. 1943. december 29-én Uszmanyban az 1. gyalogos divízió képviselői ünnepi gyűlésen fogadták el a „Felhívás a szlovák nemzethez és a szlovák hadsereghez” című dokumentumot. Ezt a felhívást Manifesztumként emlegették. A benne foglaltak a fasiszták elleni lázadásra buzdítottak, rámutatva, hogy ebben az igazságtalan háborúban a szlovák katona helye a szovjet katona és partizán oldalán van. A keleti fronton az ún. szlovák állam hadseregéből „dezertált” katonák és tisztek saját kérésükre zömmel a Szovjetunióban harcoló 1. Csehszlovák Hadtestbe lettek besorolva, amelyet Ludvik Svoboda hadseregtábornok vezetett, de harcoltak az ukrajnai, fehéroroszországi, ogyesszai stb. partizánkülönltményekben is.
