Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - FÓRUM - Kövesdi János: Thália istennő rázós szekerén ülve ... (Kerekasztal-beszélgetés a kassai Thália Színpadról)

még sohasem játszott a Thália. A legkevésbé sincs szándékomban megbántani komáromi testvértársulatunkat, de a mi föntebb vázolt problémáinkat talán nem is érthetik meg minden részletükben, talán nem is várhatjuk, hogy teljes mértékben beleéljék magukat a helyzetünkbe, mivel a nyugat-szlovákiai községek nagy lélekszámúak, többnyire négyötezresek, melyek jól működő művelődési házzal, kedvező feltételekkel rendelkeznek. Ha egy ilyen faluba kiutazik a szervezőtitkár, biztos, hogy nem távozik üres kézzel, nemcsak hogy eladja az előadást, hanem telt házra is bízvást számíthat. Mert a nyugatszlovákiai falvakban több okból is nagyobb a kultúra iránti igény. Kelet-Szlovákiában viszont más a helyzet, ahol a falvak lakosságának a lélekszáma jobbára ötszáztól ezerötszázig terjed. Ez a tény bizonyos fokig determinálja a feltételeinket, a helyzetünket.

TAKÁTS EMÖD: Hogy újra megnyerjük a nézőt, a színházban nagyobb hangsúlyt kell kapjon a maiság, fel kell frissíteni a kifejezőeszközöket. A Thália Színpad ilyen irányú gondjai azonban mélyebbek. Van ennek külső, objektív oka is, de nekünk a belsőket is ismernünk kell. Azok pedig az utóbbi évadok számos balsikerű előadásában rejlenek.

KMECZKÖ MIHÁLY: Világjelenség, hogy manapság kevesebben járnak színházba, mint a hetvenes években. A különböző külföldi újságokban tallózva az is kiderül, hogy a közönség napjainkban leginkább csak szórakozni akar, s hogy ezzel a jelenséggel nemcsak a színházaknak kell szembenézniük, hanem a filmnek, a televíziónak, a könyvkiadóknak, s általában a tömegtájékoztató eszközöknek és a különböző sajtótermékeknek is (kivéve a szó szoros értelmében vett szaklapokat). Az elhúzódó-elmélyülő gazdasági gondoktól kissé fásultak lettek az emberek, az időszerű társadalmi gondokra sem reagálnak olyan élénken, mint évekkel ezelőtt. A színház és a közönség kapcsolata egyébként igen sajátos és nemegyszer kiszámíthatatlan. A Csapodár madárkával kapcsolatban pl. elég sok tiltakozó levél érkezett, ennek ellenére a Thália Színpad egyik sikerdarabja lett. A közönség egyik része tiltakozott ellene, a másik része pedig látni óhajtotta. A színház számára — utólag — elég egyértelműnek tűnik a tapasztalat: jobban figyelembe kell venni a nézők különböző rétegeinek óhaját. Persze ezt a korrekciót nem elég megtenni a dramaturgiai tervben —■ a szervezési osztály műsortervének (illetve a közönségszervezésnek) is követnie kell, különben a legszebb elképzelés is könnyen a visszájára fordulhat. Nyilvánvaló, hogy a néző jóhiszeműségével és bizalmával sohasem szabad hazardírozni; de az is igaz, hogy a színház mint kulturális intézmény szolgálni akarja a közönséget és nem kiszolgálni. Meg kell értenünk azt is, hogy ma már nem lehet úgy általában ,,a” közönségről beszélni. A közönség sajátos ízlésű stb. eleven emberek mindinkább differenciálódó csoportjaiból áll.

— Hogyan járul és járulhat hozzá általában a Matesz és a kassai Thália Színpad a csehszlovákiai magyar drámairodalom fejlesztéséhez?

LENGYEL FERENC: Úgy, hogy ha születik egy itteni magyar dráma vagy más színjáték, nagyon szívesen eljátsszuk, ha megüti legalább azt a színvonalat, hogy átlagos sikert érhetünk el vele. De ha a kérdéses darab művészileg az átlagot sem üti meg, akkor jobb, ha nem mutatjuk be, ezzel éppúgy jó szolgálatot tettünk a szerzőnek, mint a színháznak vagy a közönségnek. Sajnos, viszonylag kevés figyelemre méltó itteni darab született ez ideig. Egri Viktor, Dávid Teréz és talán Lovicsek Béla darabjain kívül nemigen születtek megfelelő színjátékok. Egri pedig már nem is él, a Rácz-darab adaptáció volt, bemutattuk Mészáros László Fábry-darabját, mely átlagos sikert hozott; a témájánál fogva talán hasznos volt.

GYÜRE LAJOS: A csehszlovákiai magyar drámairodalom fejlődésének az elősegítése természetesen a Matesz, azon belül a mi kötelességünk is. Ezt magától értetődőnek tartjuk. Ámde művek nélkül színházi előadás sincs. A színpadi szerzők támogatása, de elsősorban a fiatal tehetségek felkutatása és felnevelése nem várható el csak a Magyar Területi Színháztól. Hogy lesznek-e új hazai szerzőink, és jó szerzőink, az egyáltalán nemcsak rajtunk múlik, hanem pl. a Szlovákiai írók Szövetségének magyar szekcióján is, és talán egy kicsit inkább rajta, mert a szekció keretein belül sokkal nagyobb lehetőségek nyílnak e kérdés alapos megvitatására és távlati faladatként a napirenden tartására. Véleményem az, hogy a magyar szekciónak többet s talán egy kicsit hatékonyabban is kellene foglalkoznia a drámaírással, a fiatal színpadi szerzők nevelésével. Tudom, hogy a szekció tett bizonyos lépéseket ebben az ügyben, ha nem tévedek, pályázatot is hirdetett már, de úgy gondolom, hogy ez a forma is csak akkor hozhatna