Irodalmi Szemle, 1989

1989/6 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Fábry Zoltán életműve — keretben (Fónod Zoltán: Megmozdult világban)

Ezeket a kisiklásokat Fónod sosem elszigetelten, saját belterjességükben vizsgálja, hanem az egész életmű relációiban értelmezi és Ítéli meg. így Fábrynak az előbb említett valóságirodalom korszakára eső egyoldalúan elfogult véleményei és indokolatlan elmarasztalásai (melyek a magyar irodalom olyan nagy egyéniségeit is érintették, mint Móricz Zsigmond, Kodolá- nyi János, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos, Szabó Dezső) az elhamarkodottság, bizonyos szélsőséges baloldali körök befolyása és elvárása, valamint a (már említett) türelmetlenség következményei voltak. A monográfia szerzője nem menti fel Fábryt igazságtalan vádaskodásainak terhe alól, de meggyőzően hangsúlyozza, hogy a stó- szi író „életének szégyenfoltja” töredelmé- vel látta be a magyar irodalom e nagy- jaival szemben elkövetett tévedését és hibáit. Fábry fennmaradt leveleiben, cikkeiben nem egy alkalommal gyakorolt kemény önkritikát, és felismert tévedéseit a későbbiekben nyilvánosan is korrigálta. Fónod írja: „Az eszmei »szigort« nem egyéni becsvágyból, személyes érdekből, hanem világnézeti meggyőződésből vállalta. A »Muszáj-Herkulesek« hitével és tán- toríthatatlanságával... így szelídülnek túlkapásai is olyan »szokvány« jelenségekké, melyek más áramlatok vagy egyéniségek esetében sem ismeretlenek az irodalomban.” Fábry szempontjából tehát a valóságirodalom korszaka egyrészt az új, programos valóság létrehozásáért folytatott harcot is jelentette, de a belőle leszűrhető perspektivikus tanulságok és szemléletformáló felismerések ideje is volt. Fónod értékelő mérlegének irányultságát az averroizmus, a „kettős Igazság” (az ún. veritas duplex) szempontjai szolgáltatják kézenfekvően, amelyek megbízhatóan tesznek különbséget e korszak kritikai megítélésénél a materialista módon bizonyítható tények és a misztifikálható (valós vagy valótlan), csak hitre alapozott és sokszor ködösített lényeg között. Amikor lehet, Fónod feloldja az ellentmondásokat, mert azok feloldhatóak.

Mi a jellemző a monográfia fejezetein belüli anyagelrendezésre és a választott fel- dolgozási módszerre? Jó és egyben tipikus megnyilvánulása ennek a kötet harmadik nagyobb fejezete, a monográfia központi része [Ember az embertelenségben). Ezt a részt Fónod a harmincas évek bemutatásával kezdi. A nemzetközi színtér változásai, Csehszlovákia belpolitikájának alakulása, a CSKP szerepe és munkája jellemzése mellett foglalkozik a korabeli magyarországi irodalmi és politikai helyzet legfontosabb erővonalainak felvázolásával. A következő alfejezetekben aztán visszanyúl a húszas évek elejére, közepére, attól függően, hogy Fábry bizonyos kapcsolatait mikortól és honnan lehet származtatnunk. így Fábry közírói és szerkesztői tevékenységét a kezdetektől (1920) tárgyalja külön alfejezetben, éppúgy mint irodalomkritikussá válását és a csehszlovákiai magyar irodalomhoz fűződő kapcsolatait a két világháború között [Mérték és érték], illetve a világirodalom haladó irányzatai, írói, művei iránti érdeklődésének feltérképezését (Hatások és ösztönzések). Jórészt ez a megállapítás vonatkozik a rész további alfejezeteire is [„Viszi az idő a ködöt"; „Torkig a j őrt elemmel"). így a Fábry-életmű egyes témáinak és résztémáinak interpretációja egymás mellé helyezett, szinte felgöngyölhető szalagszerű formákban történik: ahogy a szerző végigvisz egy témaegységet, időben és térben visszatér a következő kezdetéig, hogy azt is feldolgozza. Ilyen egymás mellé helyezett, alcímekkel elválasztott szalagszerű részekből (tanulmányokból) tevődik össze tehát a harmadik nagyobb fejezet. A megoldás érdekes és egy kissé szokatlan, problémája viszont az, hogy az olvasó nem tudja egyszerre, tehát szimultán követni az életmű alakulását minden vonatkozásban. (Módszerét egyébként a szerző könyvének további nagyobb fejezetében részben megváltoztatja; az előbbi meghatározás már nem jellemző ismérv.)

Fábry eszmei elkötelezettségének szempontjából mértékadó bizonyítékokként szolgálnak a monográfiában azok a megnyilvánulások, melyek a stószi író nagy kiterjedésű levelezésében és magánéletének alakulását visszatükröző más dokumentumokban maradtak fenn. Rövid párttagságának történetét például egy interjú részletével hitelesíti Fónod, politikai és magatartásbeli fejlődését a marxista—le- ninista eszmék vonzáskörébe kerülésével hozza kapcsolatba és hangsúlyozza, hogy párttagságától függetlenül élete végéig hű maradt ezekhez az eszmékhez (A kommunista Fábry). Fábry kötetbe gyűjtött tanulmányai és cikkei bizonyítják a párt céljaival és harcával való eszmei és szervezeti azonosulását. Fónod így érvel és summáz: „Kommunista, párton kívüli bolsevik volt, évekig az Oj Szó (belső) mun