Irodalmi Szemle, 1989

1989/6 - BESZÉLŐ MÚLT - Gyönyör József: A csehszlovák állam alkotmánylevele — nemzetiségi szemmel (III. befejező rész)

a részleteket törvény szabályozza. Ez a törvény azonban nem a már említett 1920. évi 293. számú alkotmánytörvény, bár feltételezni lehetne, hogy ha már a személyi szabadságról és a magánlakás sérthetetlenségéről is tartalmaz részletesebb rendelkezést, akkor ugyanezt megteszi majd a levéltitokról is. Nem egészen így történt. A levéltitokról egyedül a 11. §-a szól ezekkel a szavakkal: „Listovní tajemství je zaručeno; výjimky Stanovi zákon.” Részletesebb szabályozásról azonban nem esik benne szó. Igaz, a 11. § hangzása szűkebb keretű, mint az alkotmánylevél 116. szakaszáé.

Ezek után nem világos, hogy az alkotmánylevél 116. §-ának 2. bekezdése miért tartalmazza ezt a mondatot: „Podrobnosti upravuje zákon”, az 1920. évi 293. számú alkotmánytörvény 11. §-a pedig miért rendelkezik úgy, hogy „... výjimky stanoví zákon”? Mondanom sem kell, hogy mind a két alkotmánytörvény egy egyszerű, közönséges törvényt feltételezett. Csakhogy akaratlanul is felvetődik itt az a kérdés, vajon mind a két jogszabály ugyanarra a törvényre gondolt-e? A kérdésre a következő válasz kínálkozik. Ami a 11. §-t illeti, kétségtelenül megállapítható, hogy az 1920. április 14-ei 300. számú törvényt (a rendkívüli intézkedésekről) feltételezte, ami pedig az alkotmánylevél 116. szakaszát illeti, ennek 2. bekezdése az 1870. április 6-ai 42. Ŕ. z. számú osztrák törvényt (a levéltitok védelméről) tartotta szem előtt. Szlovákiában a magyar Büntető Törvénykönyv, az 1878:V. t. c. 200. és 327. §-a volt hatályban.

Tekintettel arra, hogy sem az alkotmánylevél, sem az 1920. évi 293. számú alkotmánytörvény nem tartalmazott semmiféle konkrét rendelkezést, és a rendezést is csak közönséges törvényre bízta, a Csehszlovák Köztársaságban lényegében nem létezett a levéltitok védelme.

Az alkotmánylevél deklarált még néhány individuális szabadságot: a tanszabadságot, a lelkiismereti és vallásszabadságot,133 valamint a véleménynyilvánítás szabadságát (szóban, írásban, sajtó és képek útján), a tudományos kutatás és a művészet szabadságát.

Néhány szót az egyes szabadságokról.

A véleménynyilvánítás szabadságát a 117. § szerint csak a törvény keretei között szabad gyakorolni („Každý muže v mezlch zákona projevovati mínšní slovem, písmem, tiskem, obrazem a pod.”). Az alkotmánylevél ezt az alapelvet az 1867. december 1-jel 142. Ŕ. z. számú állami alaptörvény 13. cikkelyéből vette át. Ebből a deklarációból arra a magától értetődő következtetésre lehet jutni, hogy ha nincs korlátozó jogi norma, akkor a véleménynyilvánítás szabadsága nincs korlátozva, ha pedig van ilyen („a törvény keretei közt”), ez a korlátozás nem szűnik meg azért, hogy az alkotmány levél garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát.

A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság is megállapította, hogy a szabad véleménynyilvánítás alkotmányi garanciájának csak ott van jelentősége, ahol nincs korlátozó jogi norma.134

A 117. §-nak nem volt nagy gyakorlati jelentősége, sőt az egyenlő volt a nullával. A „törvény keretein belül” dikció azt is jelentette, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát nemcsak törvénnyel lehet korlátozni, hanem hogy a korlátozás lehetséges rendelettel is, amelyet törvény alapján adtak ki. Az alkotmánylevél a korlátozással kapcsolatban nem tartalmaz semmiféle útmutatást.

A 118. § deklarálja a tudományos kutatás és a művészet szabadságát, s azt Is, hogy a tudományos kutatás eredményeit szabadon lehet hirdetni, terjeszteni. Mindez azonban csak akkar szabad, ha nem sérti a törvényt. A közoktatást pedig a 119. § szerint úgy kell megteremteni, hogy az ne ellenkezzék a tudományos kutatás eredményeivel. Az alkotmánylevél 120. §-a megengedi az oktatási és nevelési magánintézetek alapítását, létrehozását azzal a korlátozással, hogy a felügyelet joga a tanítás és nevelés terén a kormányt illeti.

A fentiek közül a 119. szakaszt nem lehet megjegyzés nélkül említeni. Bár a nézetem szerint nem helytálló a 118. §-ban található korlátozás, de a 119. szakaszt nyugodtan ki lehetett volna hagyni az alkotmánylevélből. Nem volt semmiféle gyakorlati jelentősége. Elképzelhetetlen ngyanis, hogy egy országban a közoktatás a tudományos kutatás eredményeinek figyelembe vétele nélkül történhetne, viszont nem kizárt annak a lehetősége sem, hogy mindez a teológia mint tudomány ellen irányult.135 Egyébként mind a 119. §, mind a 120. § alapgondolata megtalálható az 1867. évi 142. R. z. számú állami alaptörvény 17. cikkelyében.

Az alkotmánylevél 121—125. §-a eléggé rendszertelenül foglalkozik az államnak az