Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - FÓRUM - Kövesdi János: Thália istennő rázós szekerén ülve ... (Kerekasztal-beszélgetés a kassai Thália Színpadról)

GYÖKE LAJOS: Igen. De ez a 19 ember relatív szám. Lehet kevés is, sok is, és bizonyos határokat szab, éppúgy, mint ahogy a szonettnek a tizennégy sora is lehet sok is, kevés is, és a költőnek ezeken a határokon belül kell mozognia... A dramaturgnak tudnia kell, hány színésze van, ki mire képes, s ennek megfelelően kell kiválasztani az alkalmas darabokat, természetesen az ideológiai előtérrel együtt. Nem lehetetlen vállalkozás, csak nagy odafigyelést igényel. Plusz még számon kell tartania azt a négy határozott követelményt, amit a Thália Színpad alapításától kezdve megtart, amit a repertoár-struktúrával kapcsolatosan Lengyel Ferenc már említett. Mondom, lehetséges, de nagyon sokat kell olvasni, sokat kell rágódni azon, hogy melyik színészre milyen szerepeket lehet rábízni. Ha az ember ezt megteszi, akkor talán semmi akadálya sem lesz annak, hogy a társulatnál Jó műsorpolitika alakuljon ki. A ránk háruló feladatokat el fogjuk tudni látni.

GOMBOS ILONA: Ami az anyagiakat illeti, nem tudom, hogy fizetési besorolás tekintetében a szlovákiai színházak között hányadik helyen áll a Magyar Területi Színház, valahol leghátul kullog, és azon belül a Thália még hátrább, átlagosan vagy négyszáz korona lehet a különbség a mi rovásunkra.

LENGYEL FERENC: Tudomásom szerint körülbelül harminc itteni magyar színész végezte el a színművészeti főiskolát (Pozsonyban, Prágában, Budapesten) a színművészeti vagy a rendezői tanszakon. Ebből a létszámból öten vannak a színháznál, huszonhat ember egyszerűen nincs, felszívódott... Miért? A legfőbb ideje volna erről pontos leltárt készíteni!

KÖVESDI SZABÖ MARIKA: Talán szorosan kapcsolódik ehhez a kérdéshez, hogy ha nálunk szerződtetnek egy fiatal színészt, ha jó képességű, viszonylag rövid időn belül nagyon szép feladatot kap. Ez egy kicsit abból a kényszerhelyzetből is adódik, hogy kevesen vagyunk. Más színházaknál a kezdő színészek eleinte statisztálnak, míg bele nem szoknak a csapatmunkába, nálunk egyszerűen mindenkinek muszáj szerepelnie. E tekintetben nemigen panaszkodhat senki. Nos, akkor nem az volna a helyes és igazságos, hogyha a fiatal színész megkapja a szerepét és teljes erőbedobással dolgozik, hogy azt anyagilag is értékelni kellene? Az anyagi elismerést, az anyagi ösztönzést nem volna szabad korhoz kötni! Ha valaki vállalja a nehéz, tájoló színészi pályát, akkor bizonyára azért, mert szereti, következésképpen igyekszik is a legjobb szívvel dolgozni, a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtani. Ha én egyszer kiállók a színpadra, akkor a sikert és a bukást egyaránt vállalom, ami elsősorban etikai és erkölcsi kockázat, s ezt nem önmagamért, hanem a közönségért, a kulturálódásért és a színház jó hírnevéért teszem.

— A repertoár struktúrája megjelel-e a közönségnek? Mért olyan a Thália dramaturgiai struktúrája, amilyen? (Talán erőteljesebben jelen lehetne a repertoárban a mai magyar drámairodalom, a klasszikus és a mai haladó világirodalom. Nincs pl. a repertoárban jelenkori bolgár, lengyel, NDK-beli stb. darab sem.) Összegezésképpen tehát mi állapítható meg a Thália dramaturgiai politikájáról a Thália eddigi „három alkotói korszakára’’ vonatkozólag?

LENGYEL FERENC: A társulatnál a válságot követő időszakban koncepciótlan dramaturgiai tervezés folyt, egyszerűen abból kellett kiindulni, ami volt, ami rendelkezésünkre állt, az az igazság, hogy talán tudtuk volna is, hogy mit kell cselekedni, de csak azt tehettük, amit lehetett. Foltoztuk a gatyát, raktuk egyik foltot a másikra, csakhogy sokszor a foltok is felfeslettek.

GYÜRE LAJOS: A legelső korszak megítélésem szerint a csendes, szép egyenletes fejlődés időszaka volt. Azután inkább csak hullámvölgyekről és csúcsokról beszélhetünk; a csúcsokról az utóbbi években a társulat többnyire csak álmodozott, vágyott rájuk, de a keserű igazság, hogy az utóbbi években a társulat nagyobbrészt csak visszaeséssel küszködött és küzd. De ez egyáltalán nem a társulat hibája. A kialakult nem éppen üdvös helyzet és állapot inkább a színházunk „dramaturgiai politikájának” rovására írható. Mert nálunk egy színház csak azt játssza, játszhatja el, amit a dramaturgia előír. A színházi ügyrend megszabja, hogy egy színháznak csak egy dramaturgja lehet, márpedig nem vagyunk két, hanem egy színház, két különböző helyen működő társulattal. így a dramaturgiai teendőket a Tháliánál ún. lektor látja el. Annak idején én lektori minőségben dolgoztam itt, azzal a megszorítással, hogy határozottan ragaszkodtam az általam kiválasztott és javasolt darabok műsorra tűzéséhez. Tudomásom