Irodalmi Szemle, 1989
1989/1 - FÓRUM - Kövesdi János: Thália istennő rázós szekerén ülve ... (Kerekasztal-beszélgetés a kassai Thália Színpadról)
■nem rendez ugyanaz a rendező. Sokszor csak azért rendezi meg a darabot, mert pénzt kap érte. A komáromi rendezők sem teremtik meg az alkotói összhangot a színészekkel, ők sem gondolkodnak igazán távlatokban a kassai együttessel kapcsolatban. Közijén igazgatói változás történik a poszton. Krivosik István után két évig (1977—79) Konrád József rendező látja el az igazgatói teendőket, majd 1979 márciusától én. Tehát 1977-től a két rendező közül egyik sem dolgozhat teljes koncentrációval. A dramaturgiai tevékenység lassan halad előre, nehezíti, hogy továbbra is a vendégrendezőkhöz kell igazodni. Nem lehetséges tervezni, hosszabb távlatokban gondolkodni... Sürgetővé válik: minél előbb véget kell vetni az improvizációnak, amit az is táplált, hogy a megbízott művészeti vezetők mindig inkább színésznek érezték-éreztették magukat, mintsem vezetőnek. Bár az is igaz, hogy a kassai művészeti vezetőnek tulajdonképpen színházat kell irányítania, mert nemcsak a művésztársulatot bízták a gondjaira, hanem a színpadtechnikai dolgozók, a szervezési és propagációs osztály nagyon fontos tevékenységének felügyeletét, valamint a szállítás és bizonyos gazdasági ügyek intézését is... A színház mindenkori vezetősége előtt világos volt a feladat, hogy meg kell oldani a művészeti vezetés kérdését. A művészeti vezető mellé kell a társulathoz állandó dramaturg, rendező, és működniük kell a tanácsadó szerveknek. Az eltelt időszakban ezek a problémák nem oldódtak meg. Státusz hiányában belső intézkedésekkel próbáltuk hathatósabbá tenni a dramaturgia jelenlétét a Tháliánál, de a sok utazás máig sem ihozta meg a várt igazi művészi eredményt. GOMBOS ILONA: Az első öt-hat évadunk valóban egy olyan színház létezését, felfutását jelentette, mely nemcsak a csehszlovákiai, hanem a magyarországi köztudatba is bekerült. Magyarországi, sőt romániai magyar színházi körökben is tudomásul vették, hogy van Kassán egy Thália Színpad, mely figyelemre méltó szinten dolgozik. Az egykori teljesítményeink és jő nevünk még ma is kötelez bennünket, holott — ha valamilyen gyenge darab szerepel a műsorunkban — bizony gyakorta pironkodunk... TAKÄTS EMÖD: Nem hozta meg a minőségi változást Gágyor Péter és Szigeti László tevékenysége sem. Attraktivitásra, különlegességre való törekvésük nemigen öregbítette a Thália hírnevét. Kár, mert miért ne dolgozhatnának „amatőrök” rendezőként, dramaturgként, ha a színészek zöme is amatőr színjátszóként kezdte. Ámde maradjunk a realitás talaján. A színház nem lehet meg látványosság nélkül, csakhogy annak nem szabad öncélúnak lennie. Tudomásul kell venni, hogy színházunk a közönségért van. Feladatat, hogy közérthető előadások révén hasson a néző gondolatvilágára, esztétikai érzékére, neveljen és szórakoztasson. Sajnos, a néző értetlenül szemlélte a „becsomagolt” — bár egyébként jó! — darabokat, és hangosan tudtára adta a színház vezetőségének, hogy ilyen színpadi formákat nem fogad el. Milyen fejlődést ért el 15 év alatt a Thália Színpad? Tíz év múlva — a legalapvetőbb feltételek megteremtése után — talán köny- nyebb lesz erre a kérdésre válaszolni. Tény: a társulat vezetése, szervezeti felépítése terén és a műszaki kérdésekben is előreléptünk. Pl. 1986 tavaszától a Thália részére a díszletek a kassai Állami Színház műtermeiben készülnek. — A Tháliának, mint tájoló színháznak fontos szerepe van a csehszlovákiai magyar kultúra fejlesztésében. Hogyan tesz és tehet eleget a Színpad e küldetésnek? TAKÄTS EMŰD: A Matesz realista alkotásaival van jelen a kultúra nagy egészében. 35 éves működésében nem jellemző a különböző izmusokhoz való csapódása. Nagyon sokáig csak a népművelői küldetésnek tett eleget. Színpadi munkájában valójában mintegy húsz éve van jelen a tudatos alkotás, a kreativitás. Az erős naturalista befolyást levetkőzte. A színészek mindig nyitottak voltak a jobb, a több iránt, csak így nőhettek fel igényes, színvonalas művészekké. A színház kifejezőeszközeiben jelen vannak a népi színjátszás adaptív elemei, de egyre inkább érvényesül az epikus színház eszköztára is. Ezek az eszközök adnak lehetőséget a színháznak arra, hogy az estéről estére változó színpadokon elérje a kívánt hatást. A cél: művészi fokon közérthető lenni. A „modernség” nem mehet az érthetőség rovására, az „aktualitás” nem jelenthet faliújság-allűröket. Ezekben a dolgokban nincs különbség a két együttes között. KMECZKÖ MIHÁLY: Tudatában vagyunk, hogy a csehszlovákiai magyarság színházkultúrája nem elég korszerű. Főként a kelet-szlovákiai közönség színháztudatát jellemzik még nagymértékben a hagyományos tartalmak és formák. A Matesz kassai társulatának a feladata ezt a horizontot egyre szélesíteni. Szükségét érezzük, hogy a hagyományos műfaji kereteken is tágítsunk (színmű-népszínmű). Az idők folyamán egyre
