Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - FÓRUM - Kövesdi János: Thália istennő rázós szekerén ülve ... (Kerekasztal-beszélgetés a kassai Thália Színpadról)

pasztaiható „hurráoptimizmus”, amely a Thália Színpad akkori tagjai körében uralkodott. A fociban erre azt mondják: „Ez a csapat nem ismer elveszett labdát.” Szinte mindenki mindent csinált. Hallatlan energiával és lelkesedéssel dolgoztak — csodálni- való volt a fáradhatatlanságuk. Büszkék voltak az eredményeikre, s főként arra, hogy a „semmiből teremtettek egy színházat” — ahogy ezt akkor mondták. Manuális munkával hozzájárultak az ipariskola „dísztermének” színházzá alakításához, közben részt vettek a próbákon, estéről estére játszottak, és a tervezett időben a bemutatóikat is megtartották — akkor még a kassai Dukla moziban... A másik körülmény: A társulat első rendezője igazi vezéregyéniség volt. Meghatározó személyiség, aki nemcsak rendezőként értette a dolgát, hanem invenciózus szervezőnek, megfelelő erényekkel rendelkező „pedagógusnak” és a tágabb horizontokra is figyelő társulatvezetőnek bizonyult. Tudvalevő egyébként, hogy egy nyúlfarknyi Időt leszámítva nem ő volt a Thália Színpad művészeti vezetője — ettől függetlenül a társulaton belül és azon kívül is mindenki őt tartotta a Thália vezéregyéniségének, szellemi vezetőjének. Viszonylag rövid időn belül szakmai becsületre tett szert a színházi életben, s a társulat bemutatóival jó hírnevet szerzett a szakmai berkekben. Dramaturgként egy ideig magam is munkatársa lehettem; kitapasztalhattam munkamódszerét, erényeit és emberi gyengéit egyaránt.

— Milyen fejlődést ért el a Thália Színpad az eltelt több mint tizenöt esztendő során? Jellemezzék, kérem, e művészi fejlődés egyes állomásait.

LENGYEL FERENC: Ami a Thália Színpad művészi fejlődését illeti, megítélésem szerint pillanatnyilag körülbelül ott tartunk, ahol a Thália az indulásnál tartott 1969-ben. Megvan a kedvező kiindulási alapunk, kemény csatározások, keresgélés, időigényes szervezőmunka árán végre ismét megvan a társulatnak a megfelelő személyi állománya, színészgárdája, és talán kellő műszaki bázissal is rendelkezünk. Most tehát megvannak rá az esélyeink, hogy — mint induláskor — hozzákezdjünk a sikerekkel kecsegtető komoly munkához. Szívből örülnék nek,i ha ez az új nekifutás éppolyan lelkesedéssel,, lendülettel történne, ha úgy sikerülne, mint 1969-ben. De ennek legfontosabb előfeltétele a jó darabokból álló repertoár. Mert ha megint rossz, megkérdőjelezhető darabokat fogunk játszani, akkor valahogy úgy leszünk, ahogy Petőfi írja: Pártolj, közönségünk, mi majd haladunk. A közönség meg azt mondja: Haladjatok, mi majd pártolunk. Igazi fejlődésről egy színház, egy hozzánk hasonló színház akkor beszélhet, ha egyre tere- bélyesebb nézőközönségének a tábora. Erről pedig velünk kapcsolatosan mostanában nem beszélhetünk.

TAKÄTS EMŰD: Az eredeti célkitűzés, hogy Kelet-Szlovákia magyar nemzetiségű lakossága is rendszeresen láthasson színházi előadásokat, a Thália létrehozásával megvalósult. A társulat teljesíti az alapszabályzatban meghatározott feladatait. A repertoár is bővül, egyre több művel ismerkedik meg a néző. Az szintén fejlődésnek számít, hogy azelőtt pl. a gyerekek sem látogathattak el rendszeresen a színházba, most ez a lehetőségük is megvan. Talán ennek is köszönhető, hogy elég szép számban léptek arról a vidékről való fiatalok művészi pályára... Az eredmények tükrében viszont nem ilyen egyértelmű a fejlődés a társulat művészi alkotómunkája területén. Hadd hangsúlyozzam én is: bebizonyosodott, hogy állandó művészeti vezetés nélkül nem lehet töretlenül előrehaladni.

1974-ben befejeztem tanulmányaimat a rendezői szakon, tehát személyemben egy kezdő rendezőt kap a színház, de a dramaturgia területén nem változik a helyzet. Van a színháznak két rendezője, két együttese és — nyolc bemutatója. Tehát nem sokat javul a helyzet.

A rendezők segítenek a dramaturgiai tervek kidolgozásában, de hiányzik az összefogó eszmei koncepció, a dramaturg munkája. A dramaturgiai munka ellátására 1975 januárjában belép Kmeczkó Mihály, akinek elvi elgondolásai vannak a dramaturgiáról, de gyakorlata semmi. Egy elég gyorsan haladó „vonatra” száll fel. Első és legfontosabb feladata összeegyeztetni a saját elképzeléseit a színház és a rendezők elképzeléseivel. Menet közben megtanulni a gyakorlati dramaturgiát, utazni Komárom és Kassa között, alkotói kapcsolata teremteni a saját és a vendégrendezőkkel. Mindez nem megy köny- nyen. Mégis vannak nagyon jó előadások is, a dramaturgiai tervek is sejtetnek bizonyos koncepcionális törekvéseket. Ez persze markánsabban mutatkozik meg a komáromi társulatnál, de a kassai együttessel is javul az együttműködés. Főleg azért, mert a művészeti tanácsok aktívabbakká válnak. A kassai együttesnél egy évadon belül két darabot