Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - HOLNAP - Mészáros László: Jelzések a Próbautasoknak
FIGYELŐ Minden úton vannak potyautasok: csak az úttörő nem találkozik velük. Elméletben egyszerű: ha utat vesztünk, mindig a keresztútig kell visszamenni. Némely verseskötetben több az üres papír, mint a telenyomtatott: mintha a versek üressége kiáradt volna a sorok közül. Az új utakon főleg régi emberekben botlik meg az ember. Idővel mindenki azonosul a művével: az is, aki semmit sem alkotott. Rossz asztalra hiába tesszük le a garast. Az az igazán jó könyv, amelyet elolvas az ember, aztán meg is veszi. A Parnasszusra olyan út is vezet, amely rossz szándékkal van kikövezve. Ha nem természetes a kiválasztódás, akkor mesterségesek a gyümölcsök is. A művészet azé, aki műveli. A papírhegyek nagyobbik felét félcédulások produkálják. Az igazi szatirikus nem a szavakkal játszik, hanem a fejével. A névtelenség is kötelez, nemcsak a hírnév. Az irodalom jelen ideje: én írok, te írsz, ő ír, mi írunk, ti írtok ... ők nem olvasnak! A nagy tehetségnek nagy lehetőség kell, hogy bizonyíthasson. Mindenki a maga feje után megy a falnak. Kis embernek kis stílusa van. Az önállósághoz is fel kell kelni. A kéziratok ne idegen fiókban heverjenek. Nem mindig azok élnek meg az irodalomból, akik érte élnek. A lehetőségek sajátos geometriája: egy kivételével mind a végtelenben találkoznak. Leghamarabb az morzsolódik le, aki olyan, mint egy falat kenyér. A ma és a holnap között mindig ott van egy éjszaka. A próbaútnak a próba a célja. A Pegazus nem igásló. Az irodalomnak nagy az asztalfiókja. Aki a maga útját járja, mindig próbaűton van. Nem mindig tanácsos követelni a holnapot: hátha rosszabb lesz a mánál! Próbaút van, de próbaélet nincs. Ha adott a lét, adottak a létkérdések is.
