Irodalmi Szemle, 1989

1989/5 - IRODALMI ÉLET - Szeberényi Zoltán: Rácz Olivér prózájáról

IRODALMI £ L E T

közvetlen valóságélmény mellé felnyomul az olvasmányélmény mint ihletforrás. A megélt valóság élményei és tapasztalatai ötvöződnek egy nem kevésbé hiteles valóság, az irodalom valóságának a tapasztalataival. Az egyéni élménykeret így gazdagodik kimeríthetetlen közösségi emlékezetté. Rácz Olivér újabb művei erre az alkotói bázisra épülnek, s ez a körülmény olyan tartalmi-formai változásokat indukál munkásságában, melyek a meglepetés erejével hatnak, az írói műhely jelentős innovációját vonják maguk után. Ezek a változások először A Rogozsán kocsma (1982) című regényében mutatkoztak meg. Ez a regény is az általa legtöbbször idézett korba kalauzolja el az olvasót, de a korábbi műveknél többet merít a háború előtti évekből, kedvelt hősének, stilizált egykori énjének, Álom Tivadarnak kamasz- és ifjúkorából. Felidézi annak környezetét, eseményeit, hangulatait, szabad folyást engedve a valós és a könyvekben megélt élményeket elegyítő emlékezetnek. Szülővárosa peremvidékén és kamaszkori olvasmányaiban megismert alakokból gyúrta hőseit. A kópéirodalom kellékeinek és kulisszáinak felhasználásával megteremtette a kalandregény egy sajátos, hazai színekkel és ízekkel, problémákkal dúsított változatát. így született Fenyő, Daniló, Hababak, Próbarendőr, Idegenlégiós és a többiek. Tréfacsináló vagányok, akiknek életformája a naplopás, a munkakerülés, akik többnyire a „barátságos nagyságák” jóindulatából tengetik életüket. Az író üde humora, nyelvi ötletessége, szellemessége elzsongít, ilyenkor szinte hajlamosak vagyunk feledni, hogy a szereplők egy álarcos világ tartozékai, az ifjúkor nosztalgiáinak megtestesítői. Hősei aszociális elemek, külvárosi lumpenfigurák, tudatlanok és műveletlenek, de válságos időben nem haboznak az igaz ügy mellé állni. Az író állandóan szembeállítja Fenyőék morálját a hivatalos morál képviselőivel. Szándéka nyilvánvaló: hősei naivitását, tájékozatlanságát, romlottságát hangsúlyozva felerősíti az „erkölcsös”, a törvényen belüli élet kiélezett ellentmondásait, embertelenségét, álnokságát. Nehéz azonban stílustörés nélkül tudatos és veszélyes ellenállókat, sőt mártírokat faragni ezekből a rokonszenves csirkefogókból, angyalian tudatlan vagányokból. Rácz Olivérnek sem sikerült maradéktalanul. A pompás első harmad után megtörik a regény íve, egyenetlenné válik, csak helyenként éri el az első rész feszültségét. Egyedülálló kísérlete — kalandregénybe ágyazni egy mozgalmas és veszélyes történelmi korszakot — azonban így is érdekes és jelentős. Művét az író szatirikus szemlélete, elbeszélő modorának könnyedsége, üde, néha kamaszosan tiszteletlen humora, meghökkentő ötletei, merész és szellemes nyelvi megoldásai teszik élvezetes olvasmánnyá.

Az írói műhely megváltozásának legmarkánsabb jelei az elbeszélés műfajában mutatkoznak. Utolsó két kötete — A lótuszevők fehér szigetén (1984) és A mese ára (1987) — az író korábbi munkásságához viszonyítva lényeges változásokat mutat. Oj elbeszéléseiben jelentősen eltávolodom nemzetiségi létünk valóságától, problémáitól, s az egzotikus témák és mondanivalók, az artisztikus formai megoldások felé tágította novellisztikáját. Távoli országokba és földrészekre kalauzolja olvasóit, pompás elbeszélői modorával idegen világok titkaiba avatja be őket. Kötetei anyagát utazásai ihlették, azok mégsem útirajzok, inkább egzotikus témájú és hangulatú, gyakran szórakoztató jellegű elbeszélések, melyek az igényes ismeretterjesztés feladatát is betöltik. Találunk közöttük poénszerű fordulatra épülő történeteket (Mangó, Hajnal, A Zamalek negyedben stb.), az elbeszélés műfaját a leginkább követő írásokat (Találkozás a tuniszi gyorson, A lótuszevők fehér szigetén, Teresa és a lasszós ember stb.). Ezek az elbeszélések leginkább Rácz Olivér íráskészségéről, kitűnő stiláris adottságairól tanúskodnak, a legtöbbnek alig van felfigyeltető valóságtartalma, önmagán túlmutató mondanivalója. Kivételt képez A mese ára néhány darabja (Ketten a földrengésben; a címadő novella; Gyűlölet stb.), melyek nemcsak súlyosabb emberi-társadalmi problémát (nácizmus, faji kérdés stb.) vetnek fel, hanem a válságos pillanatokra, sorsdöntő helyzetekre vonatkozó emberi magatartás és döntés példáival is szolgálnak. Általánosabb érvényű mondanivalójuk mellett irodalmi-művészi értékük is jelentősebb.