Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - IRODALMI ÉLET - Szeberényi Zoltán: Rácz Olivér prózájáról
IRODALMI ÉLET tek aggályoskodó, túlfűtött ébersége, a dolgokat felnagyító fontoskodása, gyanakvása. A felvetett probléma persze nem ilyen egyszerű ügy, aktualitásához nem fér kétség, a bizalmatlanság, a túlzó „éberség” nemegyszer járt komolyabb, sőt tragikus következménnyel a felnőttek társadalmában. Könnyű érintkezési pontokat találni a regény egyes mozzanatai, légköre és a személyi kultusz időszakának légköre között, párhuzamba hozni a konstrukciós perek akkoriban még alig halványuló emlékével. A regénynek mégis igen halvány visszhangja volt. A plasztikus jellemek, az ifjúság számára hasznos és tanulságos mondanivaló ellenére alig keltett figyelmet a kritika és az olvasók körében. Ami talán a nyelvi telítettség, a túlírtság, az enyhén archaikus formai-stilisztikai megoldások számlájára írható. Korántsem ifjúsági témát dolgozott fel Rácz Olivér a Nem voltunk hősök (1985) című regényében, de témájánál-jellegénél fogva az érettebb ifjúság körében megkülönböztetett érdeklődést kelthet. A háború után felnövekedett generációk tagjai forgathatják nagy haszonnal, akik számára a háborús félmúlt eseményei már nem a végtelen szenvedések tragikumát sugározzák, hanem sokszor fárasztó megemlékezések, ünnepi tiszteletadások, bemagolandó tananyag formájában épülnek tudatukba. Izgalmas, szórakoztató olvasmány formájában történelmi élettapasztalatokat, ma- gatartás-alternatívákat és históriai anyagot közvetít számukra. Egy karpaszomá- nyos tizedes sorsát kíséri figyelemmel, aki alakulatától megszökve hazafelé tart a nácik által megszállt Szlovákián át, 1944 telén, a szlovák nemzeti felkelés utóvédharcai közepette. A partizánok megbízásából egy kamaszkorú levente csatlakozik hozzá, őt kell hazakísérnie. Közös útjuk adja a regény cselekményének nagyobb részét, a kalandregényre emlékeztető izgalmas fordulatait, hőseinek gyakori jellempróbáit. Történelmi légkört teremt, hiteles eseményeket idéz fel, mégsem történelmi regényt ír Rácz Olivér. Fokozott szerepet kap a teremtő képzelet, az elbeszélő meseszövő képessége, az események láncolatát önkényesen alakító fantázia. Sokszor a kalandregény izgalmával és feszültségével peregnek az események, de a háború sohasem törpül kalanddá. A háborús téma nem álruha a kalandregényen, amely az idegi izgalom felcsigázására épít. Itt a feszültséget az életért folyó küzdelem adja, amely tragikus pátosszal vonja be hőseinek nem mindig heroikus küzdelmét a túlélésért, a hazajutásért. Rácz mindvégig emlékező beleéléssel mesél, kidomborítva az ábrázolt élményanyaghoz fűződő személyes kapcsolatát. Ez elbeszélői magatartásnak vallomásszerű és lírai jelleget ad. Az író sokseor humorba burkolva, de mindig halálosan komolyan taglalja a történelmi-nemzetiségi előítéleteket, rossz beidegződéseket, s veszi célba a torz ismereteket, a hamis történelmi tudatot, a nemzetiségi torzsalkodást. Regényéből egyértelműen kiderül, hogy a sovinizmus jobbára ismeretlen az egyszerű emberek körében, az ellenségeskedés csak a megtévesztés eredménye lehet. A bajba jutottak minden nemzetiségi megkülönböztetés nélkül segítettek egymáson, a veszélyhelyzet, a közös ellenség a nyelvi akadályokat legyőzve kovácsolta össze az embereket. Az a bizalom és megértés azonban, ahogy a magyar katonaruhában közlekedő hőseinket mindenütt fogadták, inkább írói óhaj, mint történelmi tapasztalat. A hetvenes évek közepén novellákkal jelentkezett Rácz Olivér, ekkor derült ki, hogy a rövid prózának is avatott mestere. Az Alom Tivadar hadparancsa (1975) című kötet osztatlan sikert aratott a kritikusok és az olvasók körében egyaránt. Korábbi műveiből, főként Megtudtam, hogy élsz című regényéből ismert helyzetek, alakok tűnnek fel novelláiban újszerű megvilágításban. Ismét találkozunk alte- regójával, talán kissé cinikusabb, könnyelműbb és ravaszabb kivitelben, de ugyanazzal az erkölcsi igénnyel, Alom Tivadar néven. A névvel is jelezve, hogy több benne a képzelt elem a valóságosnál. Rokonszenves figura, aki hašeki fölénnyel és undorral szemléli és szenvedi a háborús eseményeket. Ügy tűnik, a háború és következményei kiapadhatatlan forrásai az író élményvilágának. A felidézett ifjúkor eseményei nem szépülnek meg az emlékezés fényétől. Alom Tivadar háborús kalandjait a pompás humor sem festheti vidám színekre, legfeljebb elviselhetőkké válnak. A novelláskötetének megjelenését követő évtizedben születő művei egyrészt megerősítik a fenti jellemzést, másrészt új vonásokkal egészítik ki írói arculatát. A
