Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - LÁTÓHATÁR - Vaszil Bikov: Ködben
LÁTÓHATÁR a lóról. Ezért sietett, nem adva pihenőt sem magának, sem Vojtyiknak, s közben minduntalan földije, Szuscsenya körül forogtak gondolatai. Ám haragja fokozatosan alábbhagyott. Burov kezdett hozzászokni nem kívánt, mondhatnánk ijesztő missziójához. Most azonban, amikor már csak a szántó választotta el az áruló portájától, érezte, hogy újra erősödik benne a dühös elszántság: el kell intézni az ilyet! A sajátjai ellensége. Burovnak különben szélsőséges nézetei voltak és szilárd meggyőződése, az embereket vagy teljesen elfogadta, vagy teljesen elutasította, nem tartva jogosnak semmiféle enyhítő körülményt, főként most, háború idején. Valóban, most tényleg nem lehet figyelembe venni az ilyen-olyan körülményeket, amikor annyi ember elpusztult, és ennek a pusztulásnak nem látni a végét. Itt egy dolog szükséges csak: a vasszilárdság. És ha már a markukba kerül valaki, haljon meg ember módra, ne ártson másoknak. Azoknak, akiknek még módjuk van tenni valamit, és tenni tudnak, azoknak kell megbosszulniuk a halálát. És ez a hibbant Szuscsenya, látod-e, túl akarta élni, és kiadta a pályamunkásokat. Mintha ők nem akartak volna élni vagy kevesebb joguk lett volna az életben maradásra. Nem, az osztagnál helyesen döntöttek: az ilyet agyon kell lőni, hogy ne árthasson a többieknek. Csak hát ezt megtenni nem nagyon akaródzott Burovnak, inkább valaki más intézhette volna el. Sajnos nem akadt náluk más, neki jutott ez az ellenszenves feladat, és kénytelen volt egész nap lóháton zötykölődni, amíg eljutott Mosztyiscsébe. Ám a neheze még hátravolt. S minél inkább közeledett a neheze, annál nagyobb nyugtalanság fogta el Burovot. Végtelenszer megforgatta a fejében, hogyan végezzen Szuscsenyával, és a legegyszerűbb megoldásnál maradt: nem meginogni, nem kezdeményezni beszélgetést, elvezetni valahova, és agyonlőni. Ha ellenáll, ravaszkodik vagy magyarázkodik, helyben lelőni. A legrosszabb az lenne, ha nem találnák otthon, ha várakozniuk kéne vagy keresni, ha valahova elszaladt. Ha a városba szökött a policájok védelme alá, az nagyon rossz, akkor a feladata meghiúsul. Dolgavégezetlen kell visszatérnie, mentegetőznie kell Truskevics parancsnok előtt, aki a világon mindennél jobban gyűlöli a magyarázkodást, ezt Burov jól emlékezetébe véste. Ebben a dologban volt már tapasztalata: egyszer egy héten át fegyver nélkül maradt — Trucskevics megparancsolta, hogy adja le a puskáját, büntetésből. Úgy történt, hogy Szlobodában, ahová robbanóanyagért jártak, kutyagumit se kaptak, üres kézzel jöttek vissza. Ügyeskedni kellett volna, kitalálni valamit, „összeszedni az eszüket”, mint Truskevics mondta, és teljesíteni a feladatot, „ha vért izzadva is”. Ezt követelte a főhadnagy a háború első évében a megszállt területen. Ha most nem sikerül nekik, mindkettőjüket megbünteti. — Az a fő, hogy ne maradj le, mögöttem gyere. A legjobb, ha a hátamnál érezlek. Amit kell, azt magam elvégzem — mondta Burov, nem nézve Vojtyikra. Az láthatólag megint megsértődött. — És a lovak? — Mit a lovak? A lovakat, ha valami, hát megtartod. — Még valakit kellett volna hozni — jegyezte meg sötéten Vojtyik, hangosan kifújva az orrát a fűre. — Egy harmadikat. Minden szervezettebb lenne. Mert kettőnek ... — Látom, nagyon bölcs vagy — Burov kezdett ingerültté válni. — Ott miért hallgattál? Mondtad volna a parancsnoknak: adj egy harmadikat! Akkor bezzeg hallgattál, mi? ...
