Irodalmi Szemle, 1989

1989/5 - Keszeli Ferenc: Groteszk heroida; Cím nélkül

származik habos, gyenge szeszből.

De nem hagyom. Majd kihagyja más — bár másnak sem hagyom.

Engem ne tapogassatok és ne támogassatok haza, mert a házszámot régen leszereltem, az utcát a saját nevemre kereszteltem, hogy szájtátva lássátok: nincs is ilyen utca, s ez utcának se hossza, se széle.

Mert ti nem tudjátok: orkán-e, szellő-e, szél-e az, mi fúj, fújdogál?

Én cérnára

fűztem sok paradicsomot.

A cérna elszakadt,

miként az inam.

Én álmodtam üres telket s derűs felleget a telek fölé, aztán falakat is a fellegek alá, ajtót a falra, tavat a tájba, a tájba ablakot, s az ablak mögé egy oly lakot, mely lakban mindenki ott lakott oly alakban, ahogy megálmodtam én.

De álmomban sem gondoltam azt, hogy kinyalják az enyvet a csapolásból, a tégla közül kieszik a maltert, s baltát szerelnek az ajtóra kilincs helyett — kívül és belül.

Elegem van már a papolásból, a plébánolásból, a kunkorító kacsolásból, a lyukacsos széljárásokból is.

Mert a telekre nyarat álmodok én, kemény kövekből szikár nyarat — kaput a nyárnak.

Kaput a napsütésnek, kaput a holdvilágnak is, talán csak azért, hogy a fecskéket jó szívvel marasztaljam.

Mondtam a fecskének: bár e telek féltelek, én itt tartanálak, mert aggódom érted, te értetlen apró madár.

Építek neked istállót, hogy téglányi ablakrésein ki-be cikázhass télen is, akár nyaranta mindig.

Mert ha az

úton elfáradsz, és nem jön hajó, hol pihentetni szárnyad megvethesd a lábad ...

Bár tudom: az itt rekedt fecskékre fagyhalál köszönt, és hajót süllyeszt el sok, mely elrepül — nem csak hajót, szigetet is.

Repülj, s én visszavárlak!

Mert tudom: az Óceánból új szigetek homloka bukkan elő.

A mozdonynál is kisebb szigeten valaki síneket épít, s a vízbe nyúló sínek végénél épít hajót, a hajón repteret,