Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - FIGYELŐ - Nagy József: „A pacsirtától ki kérdezi, miért énekel?” (Kövesdi János interjúja)

magyarázott, de időnként fel-íelfedezek egyes alkotásain. A nála fölfedezett és jónak tartott szerkesztési megoldásokat igyekszem még ma is alkalmazni, nem másolni, de átvenni tőle.

— A szerkesztés a művészi munkának egyik legfontosabb része. Minthogy a csehszlovákiai magyar közönség kevéssé foglalkozik képzőművészettel (feltevésem szerint legfeljebb az irodalom érdekli], kérem, beszéljen a képzőművészeti kompozíció kérdéseiről.

— A szerkezet a képzőművészeti alkotásnak valóban az egyik legfontosabb része. Nem mindegy, bogy a művész hogyan komponál meg egy festményt, egy grafikát vagy más művet. A szerkesztésnek a képzőművészetben éppúgy, mint más művészeti ágakban, teszem azt az irodalomban vagy a zenében, mindig is elsőrendű szerepe volt. A képen, vagy pontosabban minden képzőművészeti alkotáson kell lennie egy kiindulópontnak, amelyből a szem a kompozíciótól vezérelve megindul olyan irányba és arra a helyre a képen, melyet a legfontosabbnak tart a művész; illetve egy olyan pontnak, amely a szemet „mozgatja” egy bizonyos irányban, a történés irányában ... A képen a történés, a fő alak-vagy" a k-iemett alak többnyire a kép közepén szokott lenni, a fontos, hogy az a bizonyos „vezérlő pont” a szemet odavezesse. Szinte csodákat lehetne arról mesélni, hogy sokszor mire képes egy képzőművész, vezeti a néző szemét körbe- körbe, majd vissza, arra a helyre, ahova szándékában áll a néző tekintetét vonzani, irányítani. Szóval, a szerkesztés ebből a szempontból rendkívül fontos. Azonfelül lényeges a kép kiegyensúlyozása szempontjából is. Vegyük konkrétan a grafikát. Egy grafikán ami sötétebb, annak lent kell lennie, az ugyanis nehezebb, mint a világosabb tónus, ezért a világos többnyire mindig fönt, a sötét tónus mindig lent van. A sötét foltokkal is el lehet „játszadozni”. Ha például veszek egy fehér papírlapot, s azon el akarok helyezni egy fekete foltot, azt bárhová tehetem rajtat, de ha még egy foltot akarok elhelyezni a pírlapon, akkor azt már nem tehetem akárhová. Akkor már előre meg kell gondolnom, mi jön majd azután, mi mindent akarok a papírlapon elhelyezni, ügyelnem kell rá, hogy a kép ki legyen egyensúlyozva. Nehogy előforduljon, hogy két sötét folt kerüljön föl, lent pedig egy se legyen. Az egyiket az egyik fönti sarokban, a másikat az alsó sarokban kell elhelyeznem. Ez csak egészen egyszerű példa. A szerkesztést természetesen nem így képzeljük el... A komponálás, a képalkotás akkor kezdődik, amikor észleljük a környező világot, mert ekkor kezdjük rendbe rakni a szerzett benyomásokat. A képalkotás is rendezési folyamat eredménye. Vagy azt célozza, hogy a két dimenzión belül megjelenítse a térélmény teljességét a lehető legpontosabban, vagy a képzőművész vágyait, tudatalattiját viszi át sík felületre. A kép elmeinek kiválasztását és elrendezését az az igyekezet határozza meg, hogy az elképzelések szimbolikusan a síkra kerüljenek, és így a művész belső feszültsége föloldódjék. A látott egységek (pont, vonal és folt) összefüggései hatnak a látásra egy képfelület határain belül. A néző önkéntelenül is igyekszik az egységek minősége és nagysága alapján keletkezett benyomásait rendezni, és azoknak jelentőséget tulajdonítani — ezt használja ki a képalkotó művész a jó kompozícióval.

Csupán meg akartaim világítani, hogy voltaképpen mi is a képzőművészetben a szerkesztés. A téma szerint választott figuráknak és formáknak pontos és jó elhelyezése azzal a céllal, hogy a mondanivalót hangsúlyozza, segítse érvényesülését.

— Számos írót említhetnénk, akik azt állítják, hogy a képzőművészettől tanultak meg nézni és látni. Persze a képzőművésznek is meg kell tanulnia valakitől látni. Ön kitől tanulta meg a „képzőművészeti látást"? Szeretném, ha megvilágítaná, mi különbség van a szobrászművész és a festő vagy a grafikus látásmódja között.

— A két képzőművészeti ág között e tekintetben óriási a különbség, mert a szobrász térben lát. Teljesen körül kell járnia a szobrot; úgy alkotja meg, hogy a néző is körüljárhassa, hogy minden oldalról nézve jó, valószerű legyen a szobor. A festő és a grafikus azonban síkban ábrázol, és mondanom sem kell, nincs értelme a kép háta mögé menni. A festő és a grafikus ezen az egy síkon akar mindent megoldani. Ez a leglényegesebb különbség. Ami a látást illeti: Hogyan fedeztem fel a látnivalót? Hogyan tanultam meg látni? Tény, hogy a képzőművészet iránt érzékeny emberek látása eltér más típusú emberek látásától. A képzőművész sajátságos látásmódja a gyermekkortól egészen érett képzőművész koráig szüntelenül fejlődik. Ezzel magam is így voltam és vagyok. A látás számomra a legcsodálatosabb dolog, én egyszerűen nem tudnám elképzelni az