Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - BESZÉLŐ MÚLT - Gyönyör József: A csehszlovák állam alkotmánylevele — nemzetiségi szemmel (Első rész)

államban” rendszer megvalósítása gyakorlatilag már csak egy lépés híját jelentette volna az állam feldarabolásához.7

Az alkotmány lényeges kérdéseit már az ideiglenes alkotmány megoldotta. A végleges alkotmány elkészítői ennek a novelláját „áthaghatatlan irányelvnek” tekintették, bár jogi szempontból mind a „forradalmi” nemzetgyűlést és annak szerveit, mind a tervezetek szerzőit kötelezte a Saint-Germain-en-Laye-i szerződés. Viszont úgy találták, hogy az abban foglaltak teljes mértékben eltérnek a német polititkai pártok alkotmánytervezetének alapelveitől.

A Hoetzel-féle eredeti tervezet kétkamarás parlament létrehozását feltételezte. A sze- naius tagjait részben választották volna, részben pedig a köztársasági elnök nevezte volna ki. Mind az aktív, mind a passzív választójogot aránylag magas korhoz kötötte, mégpedig a választókét a 35., a választhatókét a 40. életévhez. A képviselőháztól abban is különbözött volna, hogy a szenátust nem lehetett volna feloszlatni, tagjai pedig fokozatosan cserélődtek volna ki. Egyébként a két kamarának a teljes paritás alapján kellett volna állnia.

Az elnöki hatáskörrel kapcsolatban olyan nézetek is napvilágot láttak, hogy az elnököt amerikai minta szerint a polga.ok választanák meg.8

A „forradalmi” nemzetgyűlésben 1920. február 29-én, éjfél után 1 óra 10 perckor került sor a döntéshozatalra. Az Eiaő Köztársaság parlamentjének ez volt a leghosszabban tartó szavazása. Egyébként a „forradalmi” nemzetgyűlés elfogadott minden napirendre tűzött törvényjavaslatot, közülük valamennyi törvénnyé vált. A Csehszlovák Köztársaságnak tehát 1920. február 29-én reggel megvolt a végleges alkotmánya, s vele együtt a csehszlovák jogrend gazdagabbá vált a képviselőházi választásokról, a szenátus összetételéről és hatásköréről, a választási bíróságról, a megyei és a járási hivatalok létrehozásáról szóló törvénnyel, s végül a nyelvi törvénnyel. Mind az alkotmányjavaslat, mind a többi törvényjavaslat megkapta a szükséges szavazatokat.

Az összes közül a nyelvi törvény előkészítése során keletkezett a legviharosabb felháborodás, amelyet az 1. § rendelkezésének javasolt szövege váltott ki. Elsősorban az aikocmanyjugi bizottságban zajlott le szokatlan méretű vita az állam hivatalos nyelvének meghatározásával kapcsolatban.

Ezek előrebocsátása után e helyt érdemes lesz röviden áttekinteni az 1. § rendelkezéseinek módosítását és végleges kialakulását.

A tóivényjavasiat 1. §-ának első változata — magyar fordításban — így hangzott: „A cseh nyelv a köztársaságnak és igazgatásának hivatalos nyelve.” Ez lenne tehát a törvények eredeti nyelve, az államszerződések és a kormányrendeletek, az állami hivatalok, a véderő, a pénzérmék, a bankjegyek és államjegyek, az alacsonyabb és a középszintű iskolák és intézetek kötelező tantárgyainak a nyeive, s végül az a nyelv, ame.yen az önigazgatási hivatalok, valamint a közintézmények kötelesek minden szóbeli és írásbeli beadványt elfogadni, s azok megtárgyalása során azt használni. Ugyanakkor a 2. § olyan alapeivet tartalmazott, amely a szlovák nyelvet az említett esetekben, a törvények eredeti nyelve kivételével, azonos szintre emelte volna a cseh nyelvvel, tehát a szlovák nyelvű beadványnak cseh nyelven való elintézése, ugyanúgy a cseh nyelvű beadványé szlovák nyelven szintén elintézésnek számított volna.

Az 1. § rendelkezéseinek eredeti változata a kormányban, az alkotmányjogi bizottságban és annak albizottságában a tárgyalás, a vita során így változott meg: „A csehszlovák nyelv a köztársaság hivatalos nyelve.” Ügy vélték, hogy ez a fogalmazás összhangban áll az 1919. szeptember 10-én Saint-Germain-en-Laye-ben aláírt nemzetközi szerződéssel, mert — úgymond — teljesíti az általa támasztott követelményt: „d‘ une langue officielle”.9 Tehát már nem „cseh” nyelvről van szó, mint az első változatban volt, hanem „csehszlovákról”. Egyébként a már említetteken kívül ezen a nyelven intéznék az ügyeket a bíróságok, a hivatalok, az intézetek és a vállalatok, s ezen a nyelven jelölnék meg azokat s adnák ki azok hirdetményeit, úgyszintén ezen írnák ki az állam jegyek és a bankjegyek fő szövegét. A módosított szöveg szerint az is lehetővé vált volna, hogy a katonaságnál mindenki használhassa anyanyelvét, ha nem ismeri a szolgálati nyelvet. A 2. § tartalmazott továbbá olyan rendelkezést is, amely szerint a nemzeti kisebbségek tagjai szabadon használhatnák nyelvüket az állami szervek előtt (a köz- igazgatási vagy a bírósági járásokban).

Az 1. § rendelkezéseinek mind a két változata egyes pártok erős ellenállását váltotta