Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - FÓRUM - Sütő András: Mert másként nem tehetünk

A menekülők, kitelepülök áradatát tekintve merre vesse reményét a hátramaradott? Az egyetemes emberi együttérzés ígéretein túl mindenekelőtt hatalmas szellemi örökségébe. Talán most mutatja meg a vigasztaló, serkentő erejét. Mert igaz ugyan: ma már nem írhatom le nemzeti nyelvünkön: Kolozsvár, Nagyvárad, Segesvár, Marosvásárhely, ős azt se, hogy Zágon, Farkaslaka, ám az én eltörött toliam helyett leírja mindezeket európai érvénnyel Erdély magyar remekíróinak múltbeli serege.

Várad nevét leírja helyettem is Ady Endre az örök intés szomorú-szép szavaival:

S akik még vagytok, őrzőn, árván,

Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Seregvár magyar nevét a fehéregyházi síkon kiontott vérével törvényesíti számunkra Petőfi Sándor, és vele kánonban mond Marosvásárhelyt, Székelyudvarhelyt egy másik lángelme: Bolyai János. Zágonról Mikes Kelemen, Farkaslakáról Tamási Áron szól oly szépen és örökérvényűen, hogy e szívünkbe költözött falvakat semmilyen erő le nem rombolhatja, az idők homályában született nevüket cenzor el nem orozhatja.

De vajon így van ez? Nem öncsalás ez? Nem hasonlítunk-e vajon Arany János epedő, balga gyermekéhez, aki szivárványkaput hajszol hasztalan? Talán így lenne, ha ma még kollektív nemzetiségi létünk csak azon múlna, hogy minek neveznek bennünket. Ha Nagyszentmiklós nem maradna nevefosztottan is Bartók Béla szülőfaluja; ha Temesvár nem látta volna Dózsa György tüzes koronáját; ha Marosvásárhely valaha is megtagadná Rákóczi szabadságharcos emlékét. Erdélyi múltunk Európa múltjának is része, és ez már tény, nem remény, nem szivárványkáprázat.

A világ könyvtárait pedig átírni nem lehet.

Ezért újból azt mondom magamban: én maradok, másként nem tehetek.

Mert sokan vallják még: mi maradunk, másként nem tehetünk! Maradunk és küzdeni fogunk a fennmaradásunkért, elmondván újból a költővel, ama hajdani kolozsvárival: ahogy lehet.

Ahogy lehet — bármi lehet, csak egyetlen utat nyilvánítsunk járhatatlannak, lehetetlenségnek, tömeges öngyilkosságnak: azt, amely kivezet a szülőföldről és vissza már soha nem vezet.

Ahogy lehet — bármi lehet, csak azt ne énekeljétek, hogy kezem fejemre kulcsoltam, szegény Csíkot úgy sirattam, jaj! Mert akik hajdan így búcsúztak, Amerikából s a világnak bármely tájáról még visszatérhettek, ha bánatuk úgy tartotta; beszögezett ablakaikat Székelyföldön újra kinyithatták, ám aki most kesergi el, hogy szívem se volt, úgy búsultam, jaj! — aki most hagyja kihűlni tűzhelyét, erre többé soha nem számíthat. Elhagyott házának új lakói, tulajdonosai ajtót nem fognak nyitni előtte.

Ahogy lehet — bármi lehet, csak az lehetetlenség, hogy amit hosszú századok alatt Erdély népei felépítettek, és amit úgy hívtunk eddig: jóban, rosszban közös otthonunk, most riadalmas évek értelmetlenné nyomorítsák és megtagadtassák azt velünk.

Mert ahonnan világgá szóródik egy nemzetiség: ott kinek terítheti meg majd akár isteni csoda is az áhított jognak asztalát?

Ahonnnan tanáraik, művészeik, íróik, orvosaik után elvándorolnak a falvak lakói is, könnyebb dolga lesz ott a buldózernek, amikor faragott székely kapukkal együtt üres házakat, őrizetlen temetőket és Árpád-kori templomokat kever majd el a földdel, amely apáink arcának porát és emlékét őrzi. S akkor mifajta vigaszt nyújthat a búbánatos emlékezés, a hosszú útnak porát fújdogáló jó szél s a történelmi sebek mutogatása?

Kérdem ezt minden sorstársamtól ítélet és elítélés nélkül, mert jól tudom: ki-ki a saját keresztjét hordozza, és e kálváriás gondot mindenekelőtt úgy hívják: Gyermek.

Gyermek és anyanyelv, így tehát mentésre szorult jövendő.

Gyermek és nemzeti kultúra, gyermek és annak jogos, indokolt féltése a mindennapok kisebbségi megaláztatásaitól, sőt szaporodó tragédiáktól is a nyelvi megbélyegzett- ségben.

Személyes veszteségeim sebeivel kérdem mégis a végleg távozóktól: ha teljesen kifordul sarkából az az etnikai univerzum, amelyet úgy hívunk: erdélyi—romániai magyarság; ha Szeben és Brassó alapítóinak német ajkú utódai mind egy szálig elhagyják maguk is a szülőföldet, akkor hol és k;be kapaszkodjék a kisebbségi állapotok jobbu- lásának reménye? Kivel és miként induljon új küzdelem a nemzetiségi jogokért? —