Irodalmi Szemle, 1989
1989/4 - NAPLÓ - Dobos László: Meghajlás Czine Mihály előtt
Czine belefonódik a XX. századi magyar irodalom második nagy nemzedékének vonulatába: Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter, Szabó Pál, Darvas József, Erdei Ferenc .. ., a határon túl: Kós Károly, Balogh Edgár ... Fábry Zoltán, Turczel Lajos, Csuka Zoltán, Herceg János, s a maga nemzedékéből Nagy László, Juhász Ferenc, Simon István, Váci Mihály, Csoórl Sándor, Sütő András, Fekete Gyula e vonulat tagjai... S a már nála fiatalabbak sora ... Távolról sem teljes névsor, ám megbízható hely- és időmeghatározó. Betájoló irányokat, irodalmi tájakat, vonzásokat jelző. A magyar irodalom nagy térképén mára már életműveket jeleznek ezek a nevek. Czine Mihály nem kívülről nézi az irodalmat, nem mellette áll, írásai nem felülnézetek, nem tartja be az ítészkedés illendő távolságát: egyidőben él az irodalommal, vele és benne. Nemcsak tudomásul venni, nemcsak regisztrálni, hanem befolyásolni, alakítani is kívánja az irodalom értékrendjét. Móricz Zsigmond útja a forradalmakig, A naturalizmus, s Móricz Zsigmond című munkái a múlt irodalomtörténeti képei, viszont a Szabó Pál monográfia már az irodalmi jelen. E műtől kezdve mindmáig az irodalmi jelenidő a meghatározó: jelen lenni a művek és folyamatok születésidejében, a mából szívni a gondolat ízeit, az alakuló, épülő életművek vakolatszagát, ujjheggyel tapintani az irodalmi arcok homlokráncait, verejtékgyöngyeit. Megélni és hírül adni a XX. század második fele magyar irodalmának küzdelmeit, a történelem nagy bukásaitól az újraéledésig. Ez a czinei gondolkodás látható időfonala. Mondják róla, hogy nem tipikusan irodalomtörténész. A sző klasszikus értelmében valóban nem az, több annál: integráló egyéniség. Írásainak szövetében jelen van a szépíró, az esszéista, a krónikás, a hírmondó s a felesketett bíró. Összegező, összefoglaló tanulmányai: az emberi kéz mohó mozdulata, ahogy marokkal szedi a rét virágait a kasza elől. Hodászon jártunk néhány éve, a gyermekkor emberi és természeti térségeiben, szemnek szép, életnek nehéz tájakon. A még élő testvérek, pislákoló öregek, újraölelik egymást: évszázadok emelik karjukat a homokból, emlékeztetőül, figyelmeztetőül is, s valami torkot szorító ragaszkodással. Nézem a vályogházak falait, kalendárium rajtuk a vakolat. A homok, a nyírségi, a szatmári, a beregi táj: magához ölelő és világba kényszerítő föld. A származás, a sokgyerekes juhászcsalád szociális élménye ma már feneketlen kút, a népélet élménye máig húzott barázda, barázda, amely itt kezdődik Hodászon, s belenyúlik a mai magyar irodalom területeibe. A népélet élménye, s annak tudata, a plebejusi igazságérzet, a plebejus! düh és indulat meghatározója és behatárolója a czinei gondolkodásnak és magatartásnak. A plebejusi igazságérzet, a tisztesség, a becsület kiskátéja... Nem véletlen, hogy a fiatal Czine Mihály Móricz életművéhez vonzódik, a nyers paraszti erő irodalmi példáihoz, a lét nyers küzdelmeihez, az élet megküzdött örömeihez. Innen egyenesen a népi írók seregéhez csíkozik a barázda, a felelősségvállalás iskolájához, a népben-nemzetben gondolkozás szemléletéhez. Ezzel a szellemi tarisznyával nagykorúsodik egy nemzedék: Nagy László, Simon István, Váci Mihály, Fekete Gyula, Csoóri Sándor, Kósa Ferenc, Kis Ferenc s Czine Mihály ... De ez a sor már a XX. századi magyar irodalmi realizmus erőteljes vonulata. Olyan vonulat, amely meghaladta előző önmagát, a paraszti népiesség romantikáját, — amely ellenzéke lett a háború utáni politikai diktatúra és terror hullámainak, — amely állandóan építkezve szélesítette gondolkodásának határait, s képessé lett országban, nemzetben, demokráciában, a világban gondolkodni, — amely nem ácsolt senkinek irodalmi, sem politikai vádpadot, irodalmi, politikai bitófát, — amely az irodalmi realizmus szemléletének birtokában a mai magyar politikai demokrácia felfejlődésének szálláscsinálója lett. Czine Mihály a folyamat munkálója és hordozója, ezeknek az irodalmi értékeknek a nap felé emelője. Ez is erénye, a felmutatás: felmutatni s hirdetni az értékeket. Megszállottan tette és teszi ezt.
