Irodalmi Szemle, 1989
1989/4 - IRODALMI ÉLET - Grendel Lajos: Irodalom és megújulás
Irodalmi élet G rendel Lajos Irodalom és megújulás A Szlovákiai írók Szövetségének Magyar Tagozata 1989. február 9-én ülést tartott tagjai és tagjelöltjei részvételével. A tanácskozáson — a Magyar Tagozat vezetőségének megbízásából — Grendel Lajos tartott vitaindító előadást, amelyet vita követett. A résztvevők végül — a vitában felvetett módosításokkal kiegészítve — egyhangúlag elfogadták és testületi állásfoglalássá emelték a Magyar Tagozat vezetősége által kidolgozott és előterjesztett „Kultúra, átalakítás és demokratizálás” című dokumentumot, s megbízták a vezetőséget, hogy azt juttassa el a legfelsőbb polititkai, illetve írószövetségi vezetéshez. Az állásfoglalást vitára bocsátó és megindokoló előadást a Magyar Tagozat vezetőségének javaslatára közöljük. (A szerkesztőség) Amikor két évvel ezelőtt új vezetőséget választott a Szlovákiai írók Szövetségének Magyar Szekciója, mindnyájan tudtuk, hogy nehéz idők állnak mögöttünk, ~,okan mégis úgy gondoltuk, talán bizakodva tekinthetünk a jövőbe, a peresztrojka és a glasznoszty magától megoldja összes problémánkat. Anélkül, hogy az átalakítás sikerébe vetett hitünk megrendült volna, ma már, két év után, illúziók nélkül be kell látnunk azt is, hogy bizakodásunk nem volt mindenben megalapozott, és hogy semmilyen mágikus sző önmagában nem old meg semmit sem. A társadalmunkban zajló átalakítási folyamat ellentmondásokkal van tele. A művészeti szövetségek közgyűlései és plénumal is ezt a bizonytalanaságot tükrözték és tükrözik, bár a két évvel ezelőtti helyzetnél ma sokkal tisztábbak az átalakítás hívei és ellenzői közt húzódó frontvonalak. Közben azért történt egy és más. Megindult az új cseh és szlovák irodalmi hetilap, továbbá a fiatal szlovák írók folyóirata, és színvonalukra az adott körülmények között nem lehet különösebb panasz. Ugyanakkor számos, főleg a közelmúltat érintő kérdésben jól látható a visszafogottság és az óvatosság, igazi nyitás helyett a puhatolódzás. Személyi változásokra is sor került a kulturális irányítás élén. Mindez inkább fokozta, mint csökkentette a bizonytalanságot, s ellentmondásossága lehetett a fő oka annak, hogy a Magyar Szekció veztősége az elmúlt két évben nem állt mindig a feladata magaslatán, s csak igen keservesen rázódik össze olyan közösséggé, amely a csehszlovákiai magyar írók érdekelt is képviselni tudja. Ez a beszámoló nem vállalkozhat arra, hogy értékelje nemzetiségi irodalmunk legutóbbi két évtizedét. Semmilyen írószövetségi beszámoló nem helyettesítheti az elmélyült, alapos irodalomtörténeti és kritikai munkákat. Ezeknek meg kell íródniuk, nem egynek, nem kettőnek — soknak. Megvizsgálhatjuk és megbeszélhetjük azonban, hogy milyenek ma az alkotómunka feltételei irodalmunkban. Szeretnénk ezenkívül állásfoglalásban rögzíteni azt, ami a csehszlovákiai magyar Írókat ma a legtöbbet foglalkoztatja. A világ megváltozott körülöttünk, az átértékelések és újragondolások korát éljük. Ahhoz, hogy tisztábban lássuk, mi a teendőnk, szembe kell néznünk mindazokkal a tényekkel és folyamatokkal, amelyek irodalmunk fejlődését a közelmúltban meghatározták. Író- társaink, akiket a hetvenes évek elején megfosztottak írószövetségi tagságuktól, itt ülnek közöttünk, s ez a tény megelégedéssel tölthet el bennünket. Örömünk azonban mégsem maradéktalan. S nem csupán azért, mert visszavételük az írószövetségbe mintegy a hátsó kapun át történt, nyilvános írói-emberi rehabilitásuk nélkül. Garanciákra is szükségünk van, hogy Dobos László, Szőke József, Petrőci Bálint és a többi, a hetvenes évek elején írói tisztességében megbántott írőtársunk esete nem ismétlődhet meg. A szlovákiai magyar írók közösségének erkölcsi kötelessége, hogy elégtételt adjon mindnyájunknak. Ez természetes dolog. Ám le kell szögezni néhány más alapelvet is. A józan észt megcsúfoló abszurditás társadalmi válságokért az írókat tenni felelőssé, akik — s minél jobb írók, annál érzékenyebben — csupán regisztrálják, ábrázolják
