Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - Vajkai Miklós: Ősi elemek (elbeszélés)

Óvakodjatok az igazaktól! Óvakodjatok a szorgalmasoktól! Óvakodjatok az önzetlenektől! Óvakodjatok az aggodalmaskodóktól! Óvakodjatok a nem ember- szabású emberektől! Óvakodjatok azoktól, akik külsőre hasonlók hozzátok, de lelkűkben már helyet kapott a Világosság vagy a Sötétség, esetleg a Négy ősi Elem Szelleme!

„Jó lenne azt kiáltani, hogy óvakodjanak a múltba tekintőktől. Mert akiket elhomályosít a múlt, nem láthatják meg a jelenidő ábrázatát! Jó lenne azt kiáltani, hogy óvakodjanak a prófétáktól, akik az Oj Ember eljöveteléről szónokolnak, és eközben elveszik a Só Izét! Űj Embert, Űj Embert akarunk, rikoltják, Üj Embert, aki nem ismeri önmagában az Állatot! Én az kiáltanám, óvakodjanak ezektől az emberektől. Óvakodjanak a kegyetlenkedőktől, akik üldözik a bennünk megbúvó Állatot. És jó lenne azt harsogni, hogy óvakodjanak a bátraktól. És óvakodjanak a rettegőktől. Óvakodjanak azoktól, akik magukra zárják az ajtókat. Óvakodjanak azoktól, akik magukba préselik a vétkeiket. Óvakodjanak azoktól, akik olyanok, mint a csorbult agyagedények. Ne akarjatok a világ helyett új világot! A mai ember helyett Űj dolgokat! Legalábbis erőszakosan ne óhajtsanak. Hiszen a világmindenség alaptulajdonsága a szüntelen változás. Az újító és megoldó szándék. Miért kellene ezt a szándékot még siettetni is?”

10

Anyám alkatilag megváltozott. Szinte nemtelenné lett, éspedig anélkül, hogy férfival hált volna. Azokban az esztendőkben megjelent egy-egy kérő, akinek Hágár a társa lehetett volna. De ilyenkor a tudatában mindig zárlat állt be, és azt mondta:

— NEM!

A NEMET mondta, holott az IGENT akarta mondani. „Igen, igen, igen..

— ezt akarta mondani. De helyette nemet mondott.

11

Haloványkék ruhába öltözött katonák érkeztek Hágár falujába. Hajó alakú, aranyozott szegélyű csákót viseltek. A kocsmaudvaron ittak. A menyecskéket táncba vitték.

Hágár figyelmét egy sebhelyes arcú, vékonydongájú legényke kötötte le. Esténként a kocsmaudvaron harmonikázott.

A legényt talán M.-nek hívták.

Anyám arra gondolt, hogy M.-mel talán paráználkodni tudna.

Amikor a katonák elhagyták a kocsmát, Hágár utánuk eredt. De az Éjszaka Szelleme farkasvakságot küldött rá.

Aztán egy napon a katonák letették a poharakat. Kézfejükkel megtörölték a szájukat. Sorba álltak és elindultak a falu mögötti ártér felé, hogy bevárják végzetüket.

Négyezer gyönyörűséges halott.

Lódögök közt elnyúló, tejfelesszájú legénykék, akiket virágcsokrával megle- gyintett a Halál.

Hágár éjszakánként kilopózott az árterületre, és elszedte a halott katonák pénzét, a nyakláncaikat és a skapuláréikat. Csupán az első kakaskiáltásra tért haza. Nappalonként pedig a hullák eltakarításánál segítkezett. Csákányozta, tépte-szaggatta a földet. Fejszével elvagdosta a fák és a bokrok gyökérzetét. Ily makacsul még sohasem dolgozott. Teste megtelt Erővel. Fáradtságot nem ismerve igyekezett elrejteni a bűnöket, amelyeket idegen emberek okoztak idegen embereknek. E távoli nappalokon tökéletesen azonosult a történésekkel. Teendőiben olyannyira feloldódott, hogy szinte észrevétlen maradt. Viszont