Irodalmi Szemle, 1989
1989/4 - Vajkai Miklós: Ősi elemek (elbeszélés)
Majd gyűrűt formált testéből. Aztán a tükörbeli másával szemezett. Kiöltötte a nyelvét. Lehántotta a bőrét. A nagy házban senki sem vette ezt észre. 6 Nem szívesen emlékezett erre a napra. Ártatlannak látszó incselkedéssel kezdődött. Míg aztán az Éjszaka Szelleme Alászállt, és Kígyóvá változtatta Hágárt. A Szellem a tapasztalatok távlatait mutatta meg Anyámnak. Különös fények gyúltak Anyám fiatal testében. Na, és az a furcsa súlytalanságérzés, vagy micsoda, amikor a Szellem találkozott az élő foglalattal, akit Hágárnak neveztek. E találkozás után Anyámat mélységes szomorúság és félelem töltötte el. Ettől kezdve félénk és magányos lett, mind elődje, a Kígyó. Mivel engedett a Szellem akaratának, átkozott lett minden élő közt. A férfiak és asszonyok közt. Az aggastyánok és matrónák közt. A házibarmok és a mezei vadak közt. A föld csúszómászói, az ég madarai, és a vizek lényei közt. Ettől számítva jő ideig nem vetette szemét a körülötte lévő bizonyosságokra. Magányos, elnéptelenedett utakon ődöngött. 7 Anyám élettörténete nagyon lassú és lefokozott intenzitású játék. Mint ahogy minden ember sorsának története játék. Valaki játszik velünk. Valaki játszat bennünket. Létrejöttünk óta rejtélyek hordozói vagyunk. Titkok élő bölcsői vagyunk. Szikrázó pillanatainkban pedig önérzetesek, nevetségesen önfejűek. Ifjú Anyám valaha így szólhatott volna: — Ne kopogtassatok az emberi titkok ajtajain, mert nem nyerhettek bebocsátást! Ne reménykedjetek, aludjatok, jó emberek, aludjatok ... Ha megkérdezték volna tőle: — Hágár, ki az Ember? 0 így válaszolhatott volna: — Az Ember az Űr tehetetlen változata. De nem kell őt sajnálni, nem érdemli meg! 8 Anyám hosszú éveken át hallgatott. Ekkor értette meg, hogy az emberi cselekedetekben jóval több rejtezik a köznapi titkoknál. „A megmagyarázhatatlan permetez ott legbelül...” — és ez a megmagyarázhatatlan löki a felszínre az emberi lét drámáját. És ez a megmagyarázhatatlan is csupán ANYAG! Anyag: amely felett a Szellem (számunkra elfogadhatatlan változata) uralkodik! Erről a változatról szinte semmit sem tudunk. Pedig miatta csapnak össze a különböző fajsúlyú indulatok. És miatta cserélődnek fel a pólusok is. „Isten cinizmusa, hogy itt vagyunk...” — gondolta Anyám. És magunkban viseljük porrá égett történéseinket. Magunkban viseljük a jelent és a jövőt is. Végtagjaink a múltba merülnek. Törzsünk a jelené. Koponyánk pedig a holnapok láncolatáé. 9 Anyám jól látta a távoli és romlott településeken a rohamos leépülést. S arra gondolt, hogy bárcsak egy légörvény feltépné a házak ajtaját és ablakait. A süllyedő épületekből az emberek kirohannának. És meghallgatnák kiáltozásait: — Emberek! Óvakodjatok a szolgálattevőktől! Óvakodjatok a hűségesektől!
