Irodalmi Szemle, 1989
1989/4 - Rácz Olivér: Szamárköhögés (elbeszélés)
játékban mindig elsősorban Macát pécéztük ki; elvégre két fejjel magasabb volt nálunk, már majdnem nagylánynak számított! — Te vagy a hunyó! — rikkantottam harmadszor is, és Maca leereszkedően bólintott. — Jó — én vagyok a hunyó. De most előbb pipilnem kell. . . Ezt ugyan megtehette volna előzetes bejelentés nélkül is, ugyan kit érdekeltek a magánügyei? Akinek éppen pipilnie kellett, arra a néhány másodpercre kiállt a játékból és kész. Megfelelő hely igazán bőven kínálkozott, ki törődött vele? Csakhogy Maca soha semmit sem tett ok nélkül. Ezúttal sem. — Itt fogok pipilni — jelentete be, és könnyed, kecses terpeszállásban megállt a kis terasz közepén. — Már máskor is megtettem — közölte bizalmasan. — Tudjátok, micsoda hangja van? Mint amikor szekér dübörög végig a fürdőhöz vezető országút fahídján. Figyeljetek! Figyeltünk. Az ártatlanul erőteljes, aranyló sugár valóban úgy dübörgött fel a kis terasz deszkapadlóján, mint amikor füvet, szénát, friss gyümölcsöt szállító paraszt- szekér dübörgött végig a fürdőhöz vezető régi országút rozoga fahídján. Pontosan úgy. Aztán véget ért a dübörgés; Wiesner Maca megkerülte a kiszáradt deszkákon gyorsan felszívódó kis tócsát, és büszkén ránk villantotta a pillantását. A mutatvány befejeződött. Macánál az ilyesmi nagyon gyorsan ment: a fürdőhelyi vakációzás három hete alatt elvből nem viselt bugyit, sem a farmere, sem a kis szoknyája alatt. Emiatt gyakran kikapott. Egyszer éppen a fürdőhelyen átcsobogó kis folyó töltésén sétáltunk, amikor váratlanul heves szél támadt és orvul fellebbentette Wiesner Maca szoknyáját. A mamája majdnem elájult a csupasz popsija láttán. Rá is sózott vagy kettőt, nyitott tenyérrel, erélyesen. Egyszer meg Cica árulta be [pedig aznap farmer volt Macán), bosszúból, mert elorozta előle az új, pillangós hajcsatjait; egyszer pedig én (Cica bemondása alapján: Maca aznap is farmert viselt), ugyancsak bosszúból, mert azt állította, hogy fogott egy tücsköt, de amikor kunyoráltam, mutassa meg nekem, nem mutatta meg. (Nem is fogott tücsköt. Ha fogott volna, biztosan eldicsekszik vele.) Mindegy. A mutatvány sikert aratott. — Próbáljátok meg ti is — biztatott minket Wiesner Maca, látva elragadtatásunkat. Cicát nem kellett soká biztatni; egyből letolta a Maca szoknyájához hajszálnyira hasonló — mindig hajszálnyira egyforma szoknyát, farméit viseltek —, könnyű, almamintás szoknyája alatt a bugyiját (ő hordott bugyit) és leguggolt. Csakhogy a leguggolás menthetetlenül lerontotta a hangatást: a dübörgés minőségi szempontból meg sem közelítette Maca teljesítményét, mennyiségi szempontból is meglehetősen szerényen hatott. — Ez semmi! — kiáltota Wiesner Maca, és igaza is volt. — Te következel, Tyutyu! Gyerünk! Mire vársz? Talán szégyelled magadat? Tyutyu én voltam, és utáltam ezt a becenevemet. Továbbá valóban szégyelltem magamat, de ezt nem árulhatam el; férfiatlan dolog lett volna. És a nógatás elől sem térhettem ki: Wiesner Maca leplezetlenül türelmetlenkedve, Wiesner Cica leplezetlenül irigykedve várakozott. Irigykedve, mert vitathatatlanul előnyben voltam vele szemben; nekem nem kellett a mutatványhoz leguggolnom, könnyedén befuthattam jó másodiknak. Úgy is lett. A szekérdübörgés, ha nem is közelítette meg Wiesner Maca teljesítményét, Wiesner Cica magánszámát mindenesetre felülmúlta. Itt jegyzem meg: nem lehetetlen, hogy közben egy-két ártatlan csepp ráfreccsent Wiesner Maca fehér térdharisnyájára (térdharisnyát, zoknit mindig viselt a kedves, csak bugyit nem], de erről igazán nem tehettem: Maca a művelet alatt szorosan
