Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - Grendel Lajos: Utak vége (elbeszélés)

amire néhány nappal ezelőtt gondolni sem mert. Véget ért a bujkálás és a menekülés. Nincs többé kisértés, nincsenek skrupulusok, nincs többé bűntudat, se erkölcsi gátlások, se a lelkiismeret-furdalás kaszáló rángásai. És gátlások sem. Petrának persze sohasem szabad megtudnia, hogy hazudott neki. Nem szabad megtudnia, hogy nem szereti, csupán rettenetesen kívánja őt, és végre őszinte magához. Ennyi az egész. Mint minden a természetben, ez is végtelenül egyszerű és logikus. Az élet értelme az, hogy levetkőztesse Petrát, és ágyba vigye. Vagy ne vetkőztesse le egészen és ne vigye ágyba, hanem tegye a magáévá állva, vagy ülve, vagy a kádban vagy a konyhában, a padláson, a tűzhely mellett, erdőszélen, angolparkban, csónakban vagy robogó vonaton. Az élet értelme az, hogy az ember jól éljen, tisztességesen megfizessék a munkáját, legyen hatalom a kezében, vagy legalábbis élvezze a hatalom nyújtotta biztonságot. Az élet értelme az, hogy szabadon utazhasson a világban, hogy szabadon választhassa meg a hitét és világnézetét, hogy legyen fürdőmedence a kertjében, hogy legyen autója, legyen néhány barátja, akik előtt nem kell alakoskodnia. Az élet értelme az, hogy ne rúgják ki az állásából a véleménye, meggyőződése vagy hite miatt, hogy ne kelljen hazudnia és becsapnia önmagát. Innen nézve az egész eddigi élete tétova előrelépések és riadt visszalépések láncolatának tűnt, egy helyben topogásnak, menekülésnek egy lehetséges teljesebb élet elől. Volt azonban itt néhány tisztázatlan és talán tisztátalan körülmény is. Lehetséges, hogy Petrának is csupán az ő neve kell, jóllehet más indítékból, mint az apjának, s akkor mind a ketten csupán dekorációnak szánják őt dicsőségük homlokzatán. A hatalom is tud olyan hiú lenni, mint egy ambiciózus, agresszív nőstény. Űgyhogy résen kell lennie a jövőben. Vasárnap hajnalban még egyszer szeretkeznek, aztán még egyszer, s mind a kétszer Petra kezdeményez. Másodszor evés helyett bújnak ágyba, mert farkaséhesek mind a ketten, de a faházban még egy száraz kifli sincs. Délután megérkezik Petra apja, s úgy tesz, mintha meglepődne, hogy itt találja őt, holott nyilvánvaló, hogy apa és lánya összebeszéltek előtte. A nagy kertész évődik vele egy keveset, gombázni indulnak, és az egész úton tovább komédiázik. Mégis úgy figyeli az ő minden szavát, mint egy hekus. „Szereted a pénzt?” — kérdezi váratlanul. „Gyűlölöm.” „Nem hittem volna, hogy ilyen idealista vagy. Látod, én szeretem a pénzt, és egyáltalán nem szégyellem bevallani.” „Én azért szégyellem, mert sosincs belőle elég.” Petra jó ötven méterre előttük halad, de megfordul, amikor meghallja az apja harsány nevetését. „Én ha sok pénzed lenne?” „Az más” — mondja majd ő. „Látod, ez a beszéd — s most tényleg elégedett a vén róka. — Ha a pénz, hatalom és tudás találkozik...” „Akkor mi van?” — kérdezi ő. Petra apja éppen egy kövér tinórugombáért hajol le, de a sörhasa miatt kénytelen letérdelni az avarba. „Hiszen tudod, nem vagy te olyan igazi idealista” — mondja. Mivel október van, korán sötétedik, ő is korán indul el. Petra még ott marad az apjával, ő pedig nagyon óvatosa manőverezik a Skodájával a meredek lejtőn, amikor azonban a síkság fenyvesébe ér, alapos gázt ad. Látja magát a volán mögött, noha sötét van, s a Škoda reflektorának a fénypásztája csak az utat világítja meg. Mégis látja az arcát, amely nem egy fiatalember arca már, s ebben a pillanatban és képzeletének ebben a megvilágításában olyan kifejezéstelen, mint egy halotti maszk. Aztán azt látja, hogy a következő pillanatban összeszorítja az ajkait, behunyja a szemét, s nagy erővel félrerántja a kormányt. Iszonyú csattanást hall, s látja a szélvédőt szilánkesővé válni.

— De hát miért?

A szorítás enyhült, mint amikor elfakad egy gennyes hólyag, s az előbb még élesen hasogató fájdalomra már csak a seb tompa sajgása emlékezteti. Fölpattant az ajtó, s belépett a fiatal háziasszony a csésze teával. Olyan ügyetlenül tartota a tálcát, hogy majdnem elejtette.