Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - HOLNAP - Pálovics László: Piknik a Szaharában (elbeszélés)

expressz menetrendjét olvasta, és ez olyan izgalmas és elgondolkodtató volt, hogy Árminban akkora töltés halmozódott fel, mint egy kisebbfajta villámban. A felindulástól felajzva röpítette ki magát az utcára, és a berek felé suhant. A bohó kacsok meg csak arra ügyeltek, hogy először a kereszteződés irányában suhanjon.

A kereszteződéshez közeledve egyre inkább lelohadt benne az indulat, és zsibbadás foglalta el a helyét. Felettébb gyorsan pislogott, ez is csak a megváltozott lelkiállapot tanúbizonysága volt. (Pedig olyan egyszerű az egész, olyan egyszerűek a levegővel játszadozó kacsok, hogy már-már szinte érthetetlennek tűnik Ármin naivitása.)

A kereszteződés lámpái még mindig sztrájkoltak, bár láthatóan sokkal bizonytalanabbak voltak, mint előző nap, mintha nem bíztak volna kérésük teljesítésében. Ármin az úttest közepén megállt egy pillanatra, és félénken jobbra nézett. Gyorsan szája elé kapta kezét, mert szíve majdnem kiugrott, amikor megpillantotta a csigát és a kocsiban ülő lányt. Feltűnt neki az is, hogy a lány közelebb van, mint előző nap, mert az alatt a néhány másodperc alatt, míg nézte őt, már kivehette a lány arcát. Ahogy ott ült a kocsiban, alakja élesen kivált a kocsi galambszürke belsejéből. Ármin tekintetét a lány melle vonzotta leginkább, no nem mintha aljas leskelődő lett volna, hanem mert a lány melle a lehető legtisztábban rímelt a csiga házikójára, és az egész olyan szép volt, hogy Ármin elpirult, és nagyon meghatódott. A kacsok pedig örömmámorban sikongtak, és ünnepelték a diadalt.

A félig szétmart csöveket előhalászta rejtekükből, ugyanúgy a fazekat is. A két depressziós fának rosszabbodott az állapota, alighanem kényszerképzetes neurózisuk volt, mert az egyik bőgött, mint a szarvasbika, a másik meg panaszosan károgott. Árminnak ettől átkozottul égett a gyomra. A mocsaras talaj újult erővel habzsolta a kályhacsövet, ezért Ármin felgyorsította lépteit. A tisztás közepén gyorsan lemérte a kódlépéseket, és felmászott a platánra. Az odúból kihúzta a rádiómagnót, a rádión kikereste a szanszkrit nyelven sugárzó adót, és nagy figyelmmel hallgatta az érthetetlen szövegelést, bár egyszer mintha kihallotta volna a szövegből: Tadzs Mahal. Huszonöt percig tartott az adás, és Ármin kielégítő választ kapott a szerkesztőséghez intézett kérdéseire. Kikapcsolta a rádiót, és megnyomta a magnó felvevőgombját.

— Tisztelt szerkesztőség, köszönöm megértésüket, és tiszta, éleslátásról tanúskodó válaszukat. Tökéletesen igazuk van abban, hogy a gólyatöcsfiókák etetése olyan szépséges csoda, mint a Tadzs Mahal. És köszönöm az új könyv- ajánlatot is, a könyvet egyébként tegnap már megvettem — csodálatos. Hogy az egyenletek fontos szerepet fognak játszani életemben? Jó, tudomásul vettem. Egyébként a fontos dolgok közelednek, egy óriási csiga, egy kocsi és egy lány képében. A lány részben rímel a csiga házikójára. Mit kellene tennem?

Ármin kikapcsolta, majd visszatette a szerkentyűt az odúba, és szépen lemászott a platánról. Miközben visszafelé igyekezett, a savas trutymó teljesen szétmarta a csöveket, és mikor végre kilépett az útra, abban a pillanatban a csizmák széthullottak, és csak két rozsdakupac maradt helyükön. A vasfazék még úgy-ahogy tartotta magát, mert szerencsére kevés eső esett.

Otthon megint előszedte könyvét, és a Metropol című fejezetet olvasta. Nem volt benne annyi bölcsesség, mint a Trans-Balto-Saharienben, de azért elszórakozott rajta, főleg a csatlakozások voltak felettébb okos finomsággal kidolgozva. A következő fejezet, az Orient viszont kifejezetten terjengős és unalmas volt; nem is bírta végigolvasni, inkább egyik régi könyvét olvasgatta, és