Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - HOLNAP - Pálovics László: Piknik a Szaharában (elbeszélés)

mal. Más könyvet fogok olvasni. Holnap jelenkezem, érzem fontos dolgok közelségét.

Mikor befejezte beszédét, és a magnót visszatette az odúba, maga sem tudta, mik is lesznek azok a fontos dolgok, pedig olyan nyilvánvaló volt, csak körül kellett volna néznie, és rögtön észrevette volna a legheterogénebb, de mégis árva érzés bohó kacsait. Ügy ám, a szerelem kacsai ott nyújtózkodtak körülötte, víg táncot lejtettek, bolondozva ünnepelték Ármint, de mivel ő nem emelte fel fejét, nem látta őket, hanem savmarta kályhacsövekkel lábain, nagy zajjal tört át a tisztáson, ment vissza a városba, hogy megvegye az új könyvet, ami remélhetőleg kellemesebb olvasnivaló lesz, mint „A szakácsművészet remekei”.

Még hallani lehetett a távolból az erdőbéli televény kályhacső-lakoma utáni cuppogását, elégedett böfögését, de Ármin már nem hallott semmit, töretlen kedvvel csörtetett megvenni azt a könyvet, amely majd felélénkíti alamuszivá meditálódott agysejtjeit. A könyvesbolt előtt nagy reklámtábla hirdette a legmenőbb könyveket, többek közt azt a szakácskönyvet is, aminek köszönhetően Ármin megszakította kapcsolatát a naturalistákkal.

A könyvesboltban sok-sok könyv közül hunyorgott elő a tulajdonos, vállán a bölcs bagollyal.

— Ö, minő megtiszteltetés, jó uram, mivel szolgálhatok? De ne is mondja, máris tudom, lerí önről, hogy ínyenc. Tehát valami intellektuális csemegét... Nos — itt vidáman lekapta pápaszemét —, nos, akkor a legjobb lesz, ha elolvassa legféltettebb kincsemet, mégpedig ezt! — és rámutatott az egyik könyvre. Ármin elolvasta az előkapott könyv címét: „D. Mittelbaum: A Diesel-motorok belső világa”.

— Csodás könyv, olyan, mint ételek közt a francia vegyessaláta, kicsit pikáns, és íze akár a manna — lelkendezett a boltos.

— Nem, nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő — csóválta fejét Ármin —, inkább, hogy a hasonlatnál maradjak, valami olyat szeretnék, mint a teknősbékaleves, tehát mély és elgondolkodtató legyen.

— Igen, nagyon helyes, a legteljesebb mértékben egyetértek önnel — bólogatott a boltos —, persze, a teknősbékaleves, van ilyen, már miért ne lenne — és míg jobb kezével idegesen húzogatta a füléből kilógó szőrcsimbókot, addig a másikkal ledobált a polcról több tucat könyvet, míg megtalálta, amit keresett.

— Ez lesz az, „Az állami vasutak menetrendje”.

Árminnak nem is kellett belenéznie a kék fedelű könyvbe, anélkül is tudta, hogy ez az a könyv, amire vágyott. Gyorsan kifizette, és lenge porfelhőt húzva maga után elviharzott.

Otthon letelepedett a karosszékbe, és rögtön belemerült az olvasásba; csak ritkán emelkedett ki, ilyenkor óvatosan körülnézett, majd megnyugodva folytatta az olvasást. Megtalálta végre, amit olyan sokáig keresett, gyönyörűen társította a képzeteket, és a képzelet vígan úszkált a távlatok végtelenségében. Aztán csendesen elaludt, és még csak nem is gondolt rá, hogy a titokzatos csigavontatású kocsi a lánnyal közeledik-e vagy sem, pedig a kacsok még mindig ott bolondoztak föl "t te, vígan és még vígabban.

És reggel újra megjelentek a virgonc napsugarak, zengő tüsszentést csaltak elő Árminból, aki erre fel is ébredt. És a reggel bizonyos szempontból változást hozott, mert igaz, hogy először vonatokról és menetrendről motyorászott, de fürdés közben dúdolgatott, és a szövegben mindig a csiga meg a kicsi kocsi szerepelt. Reggeli után — ami mély és elgondolkodtató tegnősbékalevessel kezdődött, folytatódott és fejeződött be —, szóval reggeli után beleolvasott a könyvébe. Ahogy hanyatt fekve olvasgatott, egyszerre csak felvillanyozódott. A coulombok pedig azért röpködtek ki belőle, mert a Trans—Balto—Saharien