Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - HOLNAP - Pálovics László: Piknik a Szaharában (elbeszélés)

mal. Más könyvet fogok olvasni. Holnap jelenkezem, érzem fontos dolgok kö­zelségét. Mikor befejezte beszédét, és a magnót visszatette az odúba, maga sem tudta, mik is lesznek azok a fontos dolgok, pedig olyan nyilvánvaló volt, csak körül kellett volna néznie, és rögtön észrevette volna a legheterogénebb, de mégis árva érzés bohó kacsait. Ügy ám, a szerelem kacsai ott nyújtózkodtak körü­lötte, víg táncot lejtettek, bolondozva ünnepelték Ármint, de mivel ő nem emelte fel fejét, nem látta őket, hanem savmarta kályhacsövekkel lábain, nagy zajjal tört át a tisztáson, ment vissza a városba, hogy megvegye az új könyvet, ami remélhetőleg kellemesebb olvasnivaló lesz, mint „A szakácsművészet remekei”. Még hallani lehetett a távolból az erdőbéli televény kályhacső-lakoma utáni cuppogását, elégedett böfögését, de Ármin már nem hallott semmit, töretlen kedvvel csörtetett megvenni azt a könyvet, amely majd felélénkíti alamuszivá meditálódott agysejtjeit. A könyvesbolt előtt nagy reklámtábla hirdette a leg­menőbb könyveket, többek közt azt a szakácskönyvet is, aminek köszönhetően Ármin megszakította kapcsolatát a naturalistákkal. A könyvesboltban sok-sok könyv közül hunyorgott elő a tulajdonos, vállán a bölcs bagollyal. — Ö, minő megtiszteltetés, jó uram, mivel szolgálhatok? De ne is mondja, máris tudom, lerí önről, hogy ínyenc. Tehát valami intellektuális csemegét... Nos — itt vidáman lekapta pápaszemét —, nos, akkor a legjobb lesz, ha elol­vassa legféltettebb kincsemet, mégpedig ezt! — és rámutatott az egyik könyvre. Ármin elolvasta az előkapott könyv címét: „D. Mittelbaum: A Diesel-motorok belső világa”. — Csodás könyv, olyan, mint ételek közt a francia vegyessaláta, kicsit pi­káns, és íze akár a manna — lelkendezett a boltos. — Nem, nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő — csóválta fejét Ármin —, inkább, hogy a hasonlatnál maradjak, valami olyat szeretnék, mint a teknős­békaleves, tehát mély és elgondolkodtató legyen. — Igen, nagyon helyes, a legteljesebb mértékben egyetértek önnel — bóloga­tott a boltos —, persze, a teknősbékaleves, van ilyen, már miért ne lenne — és míg jobb kezével idegesen húzogatta a füléből kilógó szőrcsimbókot, addig a másikkal ledobált a polcról több tucat könyvet, míg megtalálta, amit keresett. — Ez lesz az, „Az állami vasutak menetrendje”. Árminnak nem is kellett belenéznie a kék fedelű könyvbe, anélkül is tudta, hogy ez az a könyv, amire vágyott. Gyorsan kifizette, és lenge porfelhőt húzva maga után elviharzott. Otthon letelepedett a karosszékbe, és rögtön belemerült az olvasásba; csak ritkán emelkedett ki, ilyenkor óvatosan körülnézett, majd megnyugodva foly­tatta az olvasást. Megtalálta végre, amit olyan sokáig keresett, gyönyörűen tár­sította a képzeteket, és a képzelet vígan úszkált a távlatok végtelenségében. Aztán csendesen elaludt, és még csak nem is gondolt rá, hogy a titokzatos csigavontatású kocsi a lánnyal közeledik-e vagy sem, pedig a kacsok még min­dig ott bolondoztak föl "t te, vígan és még vígabban. És reggel újra megjelentek a virgonc napsugarak, zengő tüsszentést csaltak elő Árminból, aki erre fel is ébredt. És a reggel bizonyos szempontból változást hozott, mert igaz, hogy először vonatokról és menetrendről motyorászott, de fürdés közben dúdolgatott, és a szövegben mindig a csiga meg a kicsi kocsi szerepelt. Reggeli után — ami mély és elgondolkodtató tegnősbékalevessel kezdődött, folytatódott és fejeződött be —, szóval reggeli után beleolvasott a könyvébe. Ahogy hanyatt fekve olvasgatott, egyszerre csak felvillanyozódott. A coulombok pedig azért röpködtek ki belőle, mert a Trans—Balto—Saharien

Next

/
Thumbnails
Contents