Irodalmi Szemle, 1989
1989/3 - FIGYELŐ - Archleb-Gály Tamara: Idő, mozgás, sebesség (Bartusz György műveiről]
Idő, mozgás, sebesség Bartusz György műveiről A kéméndi születésű, 1962 óta Kassán élő Bartusz György szobrász pályája kezdetén ahhoz a művészeti ághoz csatlakozott (konkretistákj, mely a tudományban és a technikában látott pozitív lehetőségeket az emberiség és a művészet számára. E nézeteknek a formát lényegére redukáló ún. minimal art irányzata felelt meg. A 60- as években ennek jegyében születtek Bartusz geometrikus, absztrakt (többségükben fém) szobrai (pl. A Nagygöncöl csillagképe, 1968) és domborművei. Kezdettől fogva az idő, a mozgás, a sebesség nehezen rögzíthető fogalmai izgatják. Egyike azon szlovákiai szobrászoknak, akik először foglalkoztak az űrutazás témájával. A Kelet-szlovákiai Vasművek ipariskolája előtt felállított nagyméretű Gagarin bronzszobra a fellövés pillanatának feszültségét örökíti meg. Az űrhajósok kapuja c. acélszobra (1973) a prehisztorikus korból fennmaradt „csillagvizsgálók“ megdöbbentő monumentalitásával, titokzatosságával hat, s azokhoz hasonlóan a fény- árnyék játékát s a külső teret is bevonja a hatáskeltésbe. On. Reflexreliefjei optikai úton, a fény vezetése által keltenek dinamikus mozgásérzetet. Ugyanabban az időben kezdett el a számítógép alkalmazásával kísérletezni. Esztergályozott fémlapokból tengelyük körül forgatható, kozmikus hűvösséggel ható figurákat hozott létre, melyeknek programátor segítségével kiszámította rotációjuk által leírt körvonalait. Az alkotás folyamatába egyúttal a nézőt is bevonta, úgy hogy az lehetőséget kapott a művész által megszabott formalehetőségek közti választásra. Ezekben a kinetikus szobrokban újra az idő, tér, sebesség fogalmát próbálta konkretizálni. A 70-es években a művész több akciót, happeninget szervezett, melyeknek a fő célja ugyancsak az volt, hogy a nézőt az alkotásban való aktív részvételre késztessék. Az egyik ilyen akció a művész humoráról tanúskodó ún. Kondíciós napok volt, amikor a résztvevőknek a Vlkovái Efszben kellett keményen dolgozniuk. Máskor — ami már kevésbé komikus — Bartusz saját életnagyságú papírfiguráját szimbolikusan egy fa tetejéről dobta le; de sorolhatnánk más eseteket is. Ma már legendás hírű az 1979-ben, Kladek Gábor kassai fényképész segítségével, a kassai égbolton megrendezett „fényplakáť’-akciója, mely az orosz konstruktivisták hasonló jellegű próbálkozásainak visszhangja volt. A technika csodájába vetett hit általános lankadásával, s az emberi civilizáció veszélyeztetettségének egyre intenzívebb tudatosításával a gondolat, a tartalom felénk fordul. Mindez, s a hasonlóan érző, gondolkodó nézővel való kapcsolat benne már régóta meglevő igénye hozza őt közel a konceptuális művészethez. Ennek lényege az akció lefolyásának előre-megterve- zése (a happeninggel szemben, nincs már szüksége közönségre sem). A konceptuális művész gyakran megelégszik a gondolat felvázolásával, s azt nem kivitelezi tovább anyagban. Fő az eredeti ötlet. 1976— 1978 közt Bartusznak is volt néhány meg nem valósult, illetve megvalósíthatatlan „konceptusa“; megvalősíthatatlanságuknak gyakran kezdettől fogva tudatában volt, ezért nem nélkülözik a szarkasztikus elemeket (vonatkozik ez pl. a Mexikóban bemutatott elméleti elképzeléseire — a Szlovák öbölre, az Oj kontinensekre, a Műtengerekre, A Föld tengelyére, a Világítótorony-városra, melyek méltán foglalnak helyet a futurológikus urbanisztika, illetve a land art — földművészet — fantasztikus elképzelései között). Ide sorolhatók a 80- as évek irreális vagy irracionális tervei, a Műemlékek és a jelenkor c. kiállítás-sorozat számára tervezett „szubjektív archeológiák” a dévényi vár, a Mihály-kapu vagy a Vödric-kapu átalakításáról. Munkáinak egy másik csoportja a konceptuális művészet és az ún. arte povera (szegényes művészet) határán mozog. Száradó gipszbe dobott téglákkal, papírt átdöfő kő- vagy fadarabokkal kísérletezik, Figyelő
