Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - BESZÉLŐ MÚLT - Szénássy Zoltán: Komárom ostroma 1849-ben (részlet)

seit: „... Bizonytalanságban védtük tovább is a várat, és szórtuk az öldöklő golyót az ellenségre, azon hiszemben, hogy talán nemsokára jön a felmentő magyar hadsereg. Ezt kezdtük is hinni, mert a németek naponta erősebben tüzeltek, talán azon reményben, hogy mielőtt a segély érkezik, feladjuk a várat. A mozsarak mellett most több meleg napunk volt, de nem a nap jótékony melegétől, hanem a nehéz munkától. Hisz kifáradva, megizzadva, alig volt annyi időnk, hogy egy szerencsétlen bajtársunkat, kit egy bombadarab a telepen megölt, láb alól eltegyük ...

így védtük magunkat azon napig, míg a felmentő hadsereg Komárom alá ért, és az ellenséget elűzte. E nap nem egyedül a honvédek örömnapja volt, de a városban lakó szegény népeké is, akik több hetek óta a golyózápor elől a nedves pincékben és a földbe ásott lyukakban találtak menedéket. Most rejtekhelyökből ők is előjöttek, hogy a honvédekkel együtt ünnepeljék a felszabadulás napját — bár sok szegény polgár megtört kebellel, sírva ünnepelte e napot, mert lakását földig leégve, vagy rommá lőve találta. Efeletti bánatukat és fájdalmukat legyőzte örömük, könnyes szemekkel szemlélték a leégett templomokat, hol előbb a betegek és a sebesültek voltak.”18 Az isaszegi és a váci győzelem rémülettel töltötte el a bécsi udvart, illetve az Olmütz- ben székelő császári házat. Windischgraetz sorozatos vereségei folytán a kabinet nemcsak az orosz intervenciót teszi szükségessé, hanem gondoskodik az eddigi fővezér leváltásáról is, és helyébe Bécs katonai kormányzóját, Welden táborszernagyot nevezi ki a Magyarországon működő császári hadak fővezérévé. Úgyszintén gondoskodik az utánpótlásról is, és Wohlgemut tábornok vezetésével egy 12 ezres tartaléksereget indítanak útra Nagysalló felé, tudván, hogy Komárom felmentésének kérdése végeredményben Nagysallónál fog eldőlni. „Welden fölismerte elődjének hibáit következményeivel együtt — jegyzi fel Klapka tábornok — és nem annyira a győzelemre és hódításra törekedett, mint inkább a rábízott hadsereg megmentésére. Hogy ezt elérhesse, mindenekelőtt Komáromot akarta erős ostrom és hatalmas bombázás által hatalmába keríteni. Ezen vállalatának fedezésére és az esetleges fölmentési kísérlet meghiúsítására küldötte ellenünk a lévai országúton a Vág partján összegyűjtött tartalék seregét, az olasz hadjáratból ismert nevű Wohlgemut tábornok vezetése alatt.”19 Míg Aulich hadteste Pest előtt lekötve tartotta az ellenség jelentős erőit, azalatt az I., a III. és VII. hadtest Ipolyságon keresztül Lévának tartott, hogy a Garamon átkelve Komárom felé vegye útját. A nagysallói diadal egyik hőse, Klapka tábornok, a honvédsereg harci technikáját és hősiességét méltatva a következőket mondja: „E hadjáratban a magyaroknak nem volt szokása az időt hosszú lövöldözéssel vesztegetni. A támadás mindig gyorsan rohamra ment át, s a szurony döntötte el a győzelmet.”20 Nagysallónál Wohlgemut tábornok 20 ezer katonával és 57 ágyúval állta útját a támadó magyar seregeknek. Görgey, a sereg fővezére erről a csatáról a következőket írja: „Hadseregünk zöme már alig 25 ezer embert számlált. Ezzel már április 15-én a Garamhoz értünk, mégpedig az I. hadtest Léva színvonalán Szecse mellett, a III. hadtest két osztálya alább Zsemléméi szállt táborba.”21 Breit József szerint „a nagysallói csata teljes tervezése Klapka érdeme”. Klapka az I. hadtestet vezényelte. Reggel 8 órakor Indította meg a támadást. A hölvényi erdőnél meg kellett állnia, mert vele szemben hatalmas ellenséges tábor körvonalai bontakoztak ki. A Nagysalló községet félkörben körülölelő dombokon az ütegek sűrű láncolata, lent a völgyben sokezernyi katona. Klapka megfigyeléséről értesítette Damjanichot, valamint a még Zsemléren állomásozó Gáspárt, és egész hadtestével rázúdult a nagysallói erdőre. „A nagysallói csata este 6 óra tájban ért véget... Wohlgemut Érsekújvár s Párkány felé menekült... Az előretörő magyar seregek most már biztonsággal kezdhettek a komáromi ostromgyűrű áttöréséhez.”22 A nagysallói csata a szabadságharc csatái közül a legvéresebbek egyike volt. A nagy viadal színhelye tele volt a szörnyű élethalálharc megrázó nyomaival: több mint 1400 halott és sebesült. „Halommal feküdtek a holtak és a haldoklók... — beszéli Szalkay György őrnagy. — Itt egy kéz, ott egy ember láb nélkül, amott két-három gránátos hever egymáson; egyik halva már, a másik félkönyökén kérve a megváltó halált. Itt egy paripa lovas nélkül, amott egy másik lovasával együtt hevernek egymáson, félig élve, félig halva. Itt egy ágyú, amott egy lőszerkocsi tört kerékkel, vagy ellőtt és levágott lovakkal. S ahová csak néz az ember, mindenütt vér, mindenütt halál.. .’,23

A Garam mellett kivívott győzelem híre gyorsan eljutott a hónapok óta ostromlott Komáromba is. Szinnyei József írja: „A megérkeztek azt beszélik, hogy Görgey, Klapka