Irodalmi Szemle, 1989
1989/3 - FÓRUM - Csáky Károly: Egy évtized eredményei és kudarcai
is bizonyltja a vezetőség egyik fő törekvését: hazai magyar irodalmunk képviselőinek és termékeinek népszerűsítését; az alkotásokat értő és élvező olvasók nevelését. A körünkben megjelent írók, költők tanúsíthatják, hogy az a fórum, melyet számukra s az olvasók számára biztosítottunk, méltó volt irodalmunkhoz és önmagunkhoz. Hisz az olvasók kezéből nem hiányoztak a meghívott szerzők legújabb művei; egy-egy találkozón, de főleg előtte több száz korona értékben fogytak el könyvek. A klub hozzájárult az egyes szerzők műveinek előzetes megrendeléséhez is. Minden szerzői estet rövid műsor egészített ki: legjobb szavalóink és prózamondóink adták elő a meghívott írók műveit. Vas Ottó rendező és előadó több alkalommal hosszabb keretműsort is szerkesztett, Cselényi László verseiből például irodalmi színpadi összeállítást, Zs. Nagy Lajos költeményeiből pedig önálló előadói műsort. A Kincskeresők vezetője, Bodonyi András ugyanakkor megzenésítette Csontos Vilmos, Dénes György, Gál Sándor, Zs. Nagy Lajos, Ozsvald Árpád, Török Elemér, Gyurcsó István és Kulcsár Ferenc néhány versét. Tehát rendezvényeink egyféle alkotóműhely kialakulását is elősegítették. Hogy vendégeinknek a találkozók forgatókönyve, a beszélgetések és a viták színvonala egyaránt tetszett, szintén a krónika igazolja. „Ilyen izgalmas és vitával teli író-olvasó találkozókat kívánok még többet, magunknak és az Ipolyságiaknak is. Örülök a kellemes, sziporkázó, szép estének. A műsor ízléses volt...” — írta 1979-ben Ozsvald Árpád. „Felejthetetlen este volt számomra ez az Ipolysági...” — jegyezte vendégkönyvünkbe 1981-ben Mács József. Grendel Lajos 1982-ben többek közt ezt hagyta emlékül: „Köszönettel a kitűnő szervezésért, előadásért és beszélgetésért. A mielőbbi viszontlátás reményében.” Koncsol László alábbi sorai 1983-ból valók: „Köszönöm a meghívást, a beszélgetést. Nagyon tartalmas, izgalmas, ösztönző volt. Sok ilyen találkozót kívánok írótársaimnak Ipolyságon.” Zalabai Zsigmond és Duba Gyula 1984-ben ezeket írta: „Hont megye szülötteiként nagy örömmel jártunk az Ipoly menti tájakon s a vidék egyik szellemi központjában, Ipolyságon, hogy a magunk módján mindenről számot adjunk a szülőföldi olvasóknak.” Ide kívánkozik még egy megjegyzés is. Az utóbbi években a Csemadok Lévai Járási Bizottsága is megrendezi az irodalmi napokat. Ebből az alkalomból megpróbálta közvetíteni klubunkba is azokat az írókat, akiket a rendezvényre hívott meg. Sajnos, a legtöbb esetben ez inkább fékezte, mint elősegítette munkánkat. Elsősorban azért, mert nekünk már megvolt az egész évre kidolgozott előzetes tervünk, s a járási programról csak a rendezvény előtt egy-két héttel szereztünk tudomást. így a találkozókat nem lehetett méltóképp előkészíteni, kampányszerűnek tűnt az egész, s az is előfordult, hogy a találkozóra összegyűlt közönség körében nem jelent meg az író. A járási irodalmi napok szervezői ugyanis elfelejtették a klubot tájékoztatni arról, hogy a meghívott vendég lemondta szerzői estjét. A fölösleges áttételekből adódó ilyen és ehhez hasonló baklövések után aztán félreértésekre adtak okot a klubon belül; csalódást és ingerültséget okoztak. Ehhez még csak annyit fűznék hozzá, hogy az általunk szervezett tíz-egyné- hány találkozó esetében hasonló dolgokra sosem került sor. Hisz a szervezésnek, a tárgyalásnak és az előkészítésnek is vannak szabályai, amit a tapasztalt klubvezetőség a maga gyakorlata során már jól megtanult. A klub programjában gyakran szerepeltek helytörténeti és honismereti témájú előadások is. Nem csoda, hisz ez a „műfaj” napjainkban reneszánszát éli. Tagságunk körében pedig sokan voltak olyanok, akik az átlagosnál intenzívebb érdeklődést tanúsítottak a téma iránt. Sőt, többen kutatásokkal is foglalkoztak; jó lokálpatrióták lévén, elsősorban a helytörténet terén értek el kisebb-nagyobb sikereket. Dr. Balla Zoltán, dr. Baráti Béláné, Gémesy Károly, dr. Kiss László, Szkladányi Endre és Rozsnyó József nevét említeném meg hirtelenjében. A legtöbb honismereti témájú előadás a város múltját, Ipolyság történetét érintette. De foglalkoztak az előadók a tágabb szülőföld történetével, sőt mással is. Az előadások keretében szó volt többek között Ipolyság címeréről és monostoráról, a kisváros múltbeli kulturális életéről, a honti egészségügy történetéről. Hont megye