Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - LÁTÓHATÁR - Marin Sorescu: A varázsbot (Beszélgetés Jorge Luis Borges-zel)

sága ... Mintha több helyen volna ugyanabban az időben. Egy könyvtárat hordoz a földtekén. Sok könyvet, mondanám látszólagosakat. Egyes szerzők könyvborítói között tulajdonképpen az ön művei lapulnak. Olvasgatja kedvenc szerzőit, hogy újra magára találjon?

B: Nagyon jó barátaim vannak mind az antik, mind a modern szerzők között.

S: Beszédében idézett egy perzsa költő verséből, aztán egy ázsiai szerző szövegét a Himalájáról, és végül Shakespeare-t. Mondván: „Ezeket a metaforákat régmúlt időkben találták, különböző helyeken, de ma is érvényesek.”

B: Célzatosan mondtam azoknak a költőknek, akik összetévesztik a költészetet a politikával.

Egyik este meghívott az asztalához. A vacsorát az előadóteremben szolgálták fel, miközben a színpadon marokkói folklórműsort mutattak be. Tüzes táncok tőrökkel, színes öltözetű berberekkel, néhány allagória, lakodalom négy férfi vállán hordozott menyasszonnyal. Vázolták neki, hogy mi történik a színpadon. Érdeklődéssel követte a műsort, miközben csodálói kérdéseikkel zaklatták. Részt vett a kongresszus munkálataiban. Biztattam, hogy amikor az elnöki emelvényre lép, szavaljon verseiből. Költő barátai magnóra akarták venni.

B: „Nem tudom így kéretlenül. Kérjen meg ön a teremből.” Egy kis ártatlan cinkosság.

A kongresszust záró sajtóértekezleten a nagy költő, botjára támaszkodva, elgondolkodva ült az elnöki asztal végén, hallgatva a költők, újságírók hozzászólásait, és a kongresszus elnökének, Léopold Sédar Senghornak, valamint titkárának, Mimmo Morinának értelmesen és hévvel előadott teoretikus vagy gyakorlati válaszait. Aztán szó nélkül távozott. Én még három napig maradtam Marrakechben, hogy szabad időmben felfedezzem magamnak azt a várost, amelyet az útikalauzok a „sivatag gyöngyének” neveznek. Mögötte, a pálmák őrizte, fényben fürdő gigantikus királyi romokon túl kezdődik a Szahara. Ezt a nagy tevecsordák is sejtetik. A gyakori tördeléstől — hogy a turistákat a hátukra vehessék — párnásra dagadt térdű hosszú lábaikkal idegesen topognak a homokban az oázis szélén. Barátaim mondták, hogy látták a költőt Maria Kodama társaságában barangolni, hol a Jamaa El Fna téren tűnt fel, az Ezeregyéjszaka meséit hallgatva, az al-Kutubiyya mecset árnyékában, hol egy kígyóbűvölő háta mögött. A szelídítő zenéjének intenzitására koncentrálva próbálta elképzelni a kobrát. Borges — mint egy Borges-szereplő. Állandó mozgásban, váltogatva világtájakat és időzónákat, „különböző dolgok analógiáit” — Arisztotelész metafora-definícióját, vagy a „pillanatban tetten ért abszolútumot” keresve. Ami tüneményes spontaneitását illeti, egyik argentin költő mesélt hahotázva egy jellemző esetet. Több személyiség ült az asztalnál. Éppen felszolgáltak valami rizses spanyol eledelt, egy újságíró a költőhöz lép, és ahelyett, hogy Miltonról, Keatsről vagy Chestertonról faggatná, azt kérdezi: — Borges úr, mit gondol a rizsről? Borges egy pillanatra abbahagyta az evést, aztán így felelt:

— Kitűnő. Mindegyik rizsszem megőrizte individualitását.

Válaszaiban, amelyek valójában töredékek, piszkozatok, Borges szavai nem vesznek el a szövegben, hanem érintetlenül megőrzik individualitásukat.

Marrakech, 1984 október

Balázs F. Attila Jordítása