Irodalmi Szemle, 1989
1989/3 - Weöres Sándor 1913—1989 - Grendel Lajos: Költészet mint filozófia - Haraszti Mária: Fülemben zúgnak soraid (vers)
Ott lenn a sár ... Szalmabábu a halál... irdatlan boltozat alatt csörög a fekete patak fekete dalt dalol dalol Nóta, meg ne állj, szállj te, szállj te, szállj! örök a csend, örök az éj — megszöktél Kinyílik a táj, lehunyódik a táj — az üresség öntözi szélét! Árnyék-mester átlépni készül a Léthét. Nagy a folyam! fodrosulnak a hullámok, a hullámok, mint az álmok Mi van odaát? Láttam fekete bárkákban fehér lelkek sorát. Más nemzedék jő és az is elhalad. Csak néma lantod szól az időkön át, miként a szél-pengette hárfa. — s az erdőn a majmok makogása Odafönn villámló kútnál remegő gyöngy közt aludtál — Ne hidd, hogy a rögben alhass Szél körme kapar a sír körül, és vallat a fény, a hatalmas, csörög a fekete patak fekete dalt dalol dalol tillári, tüllülü, tüllülü, tillári füstös rajkók kimentek játszani csörög a fekete patak ne kérd a veremtől jussodat győznöd se lehet, veszned se szabad Bizony nem is tudom, hogy kerültem ide, kár, hogy el kell mennem a föld közepibe. Mikor a kerek táj télbe hajolt, lenn fekszem, földdé vált fekete holt nedves fü közt lakom harmatgyöngy ablakom de betűim, úgy képzelem, élnek Félek! örök a csend, örök az éj Ki merne súgni neked arról, hogy mi lett veled? melyik ég rejti helyed? őrzi-e gyöngyeidet? A szikla, ha rávésed jajodat, többé nem szikla: élő te-magad Lehelletét szél verte szét,
