Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - Weöres Sándor 1913—1989 - Grendel Lajos: Költészet mint filozófia - Haraszti Mária: Fülemben zúgnak soraid (vers)

Grendel Lajos

Költészet mint filozófia

Arany János jutott eszembe, amikor meghallottam halálhírét, meg az, hogy lezárult egy korszak a magyar költészetben. Hamar rájöttem, hogy a hasonlat sántít. Weöres Sándor költészete nem korszakot zárt le a magyar irodalomban, hanem korszakot nyitott.

A művelt olvasóközönségben mára rögződött egy Weöres Sándor-kép, jórészt a költő játékosabb, a gyermekek körében páratlanul népszerű miniatúrái és a Psyché jóvoltából, és mert Weöres a magyar nyelv legvirtuózabb mestere volt. Ezek a versek alapozták meg népszerűségét. Ám ez a Weöres Sándor-kép egyoldalú, s elhalványítja az életmű

— érzésem szerint — gerincét, a kényszerű hallgatása éveiben írt S a magyar költészet babitsi, Füst Milán-i hagyományait kiteljesltő nagy költészetét. A magyar intellektuális, filozófiai líra csúcsteljesítményeit. A Mahruh veszését, az Átváltozások szonettciklusát, A fogak tornáca és a Tűzkút című korszakalkotó kötetének darabjait. Régóta kísérte sanda gyanú, hogy a legtisztább filozófia mindig költészet. Ha így van, akkor Weöres Sándor ennek az igazságnak a másik arcát mutatta meg. Hogy a legmagasabb költészet filozófia. Hogy költészet és filozófia szétválaszthatatlanul egy dolog.

Haraszti Mária

Fülemben zúgnak soraid

W. S.-mozaik

Tél.

Fákban alszik a vér.

Szíved, a kalitka-madár nem ver.

— Elment — mondom — a Költő.

— Csiribiri bácsi? — szól ő, kinek Te vagy A VERS.

Mert ami egyszer végbement, azon nem másít semmi rend.

Lengnek ágak arra- erre, mindöröktől mindörökre.

Kondult az óra, hótlan a tél, itt hagytad hát, megszöktél.

Amikor az ember már madár, csillagtövises úton jár.

Fülemüle, fülemüle, gyönyörű madár, hallgat, hallgat, hallgat már.