Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - HOLNAP - Cs. Liszka Györgyi: Kutyabajok (válogatás pályakezdő írók műveiből)

Cs. Liszka Györgyi Kutyabajok

Érdekes könyvet tartok a kezemben. Válogatás pályakezdő írók műveiből — ez áll az 1987-ben a Kozmosz kiadványaként megjelent Kutyabajok című kötet fedelén. A prózai antológia kilenc új magyar pró- zaíró .jelentkezését prezentálja, Kőrössi P. József szerkesztésében. Nem kortársakét, nem nemzedéki csoportét, hiszen a pályakezdés nincs életkorhoz kötve: 1936-tól 1962-ig terjedő születési évvel kaptak helyet a kötetben azok a prózaírók, akiket a nyolcvanas évek késztettek (először?) írásra. Ami rögtön szembetűnik: kilenc pályakezdő közül kilenc a férfi. Vajon a nyolcvanas évek társadalmának összetételével, hangulatával függ össze ez is?

Az antológia a próza műfajának több rétegéből nyújt ízelítőt, olvashatunk benne a regényrészlettől kezdve novellákon keresztül kisebb karcolatokig mindent. Am ez, és íróink életkorának meglehetős különbsége mégsem határolja el egymástól az egyes írásokat. Valamennyi egy tőről fakad, egységet alkot, mind-mind a ma emberének — nem is annyira problémáit, amint már megszoktuk, hanem inkább életérzését, hangulatát tükrözi. A nyolcvanas évek társadalma, a benne élő, dolgozó, tenni akaró egyén a központja valamennyi írásnak, még akkor is, ha akad, amelyik az 1600-as években játszódik, mint Isztray Botond Robinsonja. A ma értelmiségi emberének legkínzóbb problémája az új akarása, az elődök árnyékának legyűrése, a fölülkerekedés vágya, s mindennek lehetetlensége a megannyi kerékkötő hatás és a megfelelő támogatás hiánya miatt. A „tenni vagy nem tenni” dilemmája cseng ki mind a kilenc pályakezdő művéből, s egyértelműen egyik sem választ. Bizton tudni lehetetlen, megmagyarázni értelmetlen, csak érezni lelľ3t: nincs a kötetben egyértelmű „tenni“ és nincs „nem tenni” felhívás sem. Csak kín és vívódás, ami e kérdéssel jár.

Ha elolvasunk szoros egymásutánban néhány mondatot az írásokból, a kiragadott idézetek is tanúskodhatnak amellett, hogy

a kilenc pályakezdő eltérő témájú, eltérő műfajú írásai valahol a mélyszerkezetben, ha csak egy-egy pillanatra is, találkoznak. Valamennyiünkben felmerül a félelem, a félés, a megtorpanás és indulni akarás érzése: ez Andrassew Iván, Isztray Botond, Kis Zoltán, Kósa Imre, Kecskeméti Kozma György, Tóth Gábor Ákos, Trencsényi Zoltán, Ungváry Rudolf és Zöldy Pál írásairól egyaránt elmondható.

„Mentem át az erdőn. Botorkáltam. Fényt kerestem, akármilyet. Mondjuk a mesebeli rablók lakának mécsesfényét. Féltem. Az ágak örökösen az aicomba csaptak. Pedig kölyökkoromban sohasem féltem” — írja Andrassew Iván az Apokalicka 14. szemelvényében. „Te félsz, Thomas — dadogtam. — Te nem tudod, mit akarsz. Nem vagy nyugodt, Thomas, te nem ismered magad“ — mondja Isztray Botond a Ŕo41 binsonban. Kis Zoltán Az augusztus 24-én irt fantasztikus elbeszélésé ben így vall: „Félek a jövőtől, mint Akhilleusz Bergson,: fürge teknősbékájától, hisz úgyis utóié-;:; rém.” Kecskeméti Kozma György hexameterekkel tarkított lélegzetvétel — 1974 cí% mű prózájában olvasható: „próbál, nőm gondolni a másnapi látogatásra, de Jehe- ' tetlen, mert fél attól, hogy folyékonyán kell i beszélni, és őneki a rémülettől megfeszülnek az izmai.“ Tóth Gábor Ákos Szökevényekéből idézve: „Színpompás felvonulás ez, csupa látványosan elcseszett élet, me- ; nekülés, nadrágba szarás...” — „Páni félelem kerítette hatalmába. Görcsösen igye* kezett megfordulni vagy akárcsak a lábát felemelni. Rettegése fokozódott“ — Így Trencsényi Zoltán A tekintet című írásában.

A gyűjtemény lagjobb írásait Andrassew Ivánnak, Kósa Imrének és Trencsényi Zoltánnak tulajdonítanám. Mindhárman rövid lélegzetű, esszéisztikus, frappáns kis elbeszéléseiket fonták koszorúba. Kesernyés humorral, nem kis iróniával jellemzik az embert. Környezetét, mely körülveszi, a kis és nagy dolgokat, melyekhez egyfor