Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

tartva minden eredeti báját, a mának szóló szellemi üzenetét. (...) Konrád József é. m. Jó érzékkel nyúlt a műhöz, közönségsikert csinált belőle. Az előadásnak volt humora, könnyedsége, eleganciája és komoly tartalma.”

Az Oj Ifjúság kritikusa a formai elemek felől közelített a produkcióhoz: „... Már maga a cím nagyszámú közönséggel kecsegteti a társulatot. Am van ennek a közismertségnek fonákja is. A közönség nagy része, éppen mert ismeri a darab tartalmát, mondanivalóját, határozott elvárással ül be a nézőtérre. Vajon ezek után tud-e a színház többet, újat vagy mást adni a nézőnek, mint az olvasáskor kapott nagyon is szubjektív élményt? Tartalomban, mondanivalóban semmi esetre sem. (...) Tehát csak a forma marad a színház számára, ahol a rendező és a színészek megvalósíthatják elképzelésüket. Nyilván ezért is választotta a Matesz dramaturgiája a zenés változatot. Ezzel kívántak többletet adni, »megtoldani« a közismert darabot (...) Szögezzük le azonnal: a Matesz prózai színház, ezért adottságai, lehetőségei zenés darabok bemutatására erősen korlátozva vannak. (...) Márpedig elvitathatatlan, hogy a közönség berkeiben (főleg a televízió hatása nyomán) hovatovább, egyre nagyobb közkedveltségnek örvend a zenés színház. Ez pedig tény, függetlenül attól, hogy valakinek tetszik-e vagy sem. Ha tehát a színház közönséget kíván szerezni, márpedig ez létkérdése, kénytelen (természetesen a művelés és nevelés mellett) a közönség igényeit kielégíteni, s teszi ezt, természetesen, lehetőségeihez mérten. (...) Az előbbi zenés daraboknál különböző kísérleteknek lettünk tanúi: gépzene, »egy szál« zongora és hasonlók. Az eredmény elég zavarosra sikerült. Most egy kvartettet állított be a rendező. Bár egy négytagú csoport távolról sem pótolhatja a színházi zenekart, ez a megoldás azonban már több lehetőséget nyújt a hangszerelés módozatainak kihasználására, a dinamikai árnyékoltságra, s élő zeneként állandó kontaktust tud tartani az énekesekkel. Mindez pozitívan hatott az előadásra. Nyilván ez lehet az egyik járható út a jövőben. (...) Kvocák József vendégkoreográfus nem állt feladata magaslatán. (...) ...a táncbetétek zavaró elemként hatottak, stílusban megbontották az előadás koncepcióját. A rendező viszont tehetetlen volt ezzel a jelenséggel szemben.” (Horváth Rezső: Mikszáth-mű megzenésítve. Oj Ifjúság, 1985. január 8.)

A Hét kritikusa így foglalta össze mondanivalóját: „Az operett, a zenés vígjáték, a musical is lehet minden tekintetben egyenértékű és értékes előadás, ha 1) a produkció ötletes és egységes vonalvezetésű; 2) ha a cselekménybe okosan épülnek be a kulcsszituációk és a rendező megfelelőképpen adagolja részint a poénokat, részint a muzsikát vagy a táncot; 3) ha a műfaj sajátosságainak és a mai néző szemléletének megfelelően az előadást átjárja a csípősen szellemes, a sziruposságot iróniával és öngúnnyal oldó, humorral teli líra; 4) ha a könnyűség nem jelent súlytalanságot, s az előadás egyben arra is bizonyíték, hogy derűs mosollyal is komoly dolgokat lehet elmondani. (...) ...ez az előadás sem tisztán operett, sem tisztán zenés játék, de még csak egyértelműen társadalmi látlelet sem — pedig a produkció végkicsengése afelé kacsint. Az előadásból hiányoznak továbbá az elevenen lüktető dialógusok, nem érződik igazán a szomorkásán mulatságos szituációk felszikrázása; a rendező zenét meg táncot erőltet ott is, ahol szöveggel és hitelesebb színpadi helyzetek megteremtésével sokkal többet tudna felszínre hozni a mikszáthi figurák emberi bornírtságából, de talán még egyéni rendezői elképzeléseiből is. (...) ...ezúttal nem tudta felülmúlni önmagát. Ügy érzem, a baj gyökere elsősorban abban keresendő, hogy önmagában sem tisztázta, hogy operettet vagy egyéb műfajt óhajt-e játszani, továbbá elhitte a Mikszáth-regény átdolgozóinak, hogy olyan darabot alkottak, amit szinte továbbgondolás nélkül lehet színpadra állítani. (...) Ami megtéveszthette, az a szövegben megcsillanó nyelvi varázs, ami Mikszáthnak, ennek a kedélyes hangulatú írónak sajátja; továbbá a zene és a tánc varázsa, remélvén, hogy a dallamvilág majd emberivé finomítja a játék olykor föltörő banalitásait, következetlenségeit. (...) A külsődlegességek halmazában végül aztán elbizonytalanodik a néző is, aki arra kényszerül, hogy csak a szemén át próbálja befogadni azt, ami helyenként látványnak sem igazán érdekes.” (Miklósi Péter: Mikszáth a színpadon. Hét, 1985. 1. 18.)

A közönséget nem tántorították el a kritikák az előadás megtekintésétől. A Noszty fiú esete Tóth Marival is óriási közönségsikernek örvendett. Ennak ellenére csak 48- szor tekinthették meg a nézők. Ez volt eddig a Matesz legkisebb reprízszámú Mik