Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

előadást produkált. Ehhez Pavol Herschl színpadképei és korhű jelmezei is hozzájárultak.”

A közönségsikert jól sejtette meg a dramaturg, mert ez a produkció 65 alkalommal került a nézők elé. Ez kis híján a duplája az akkori átlagreprízszámnak (7 bemutató, 250 előadás, tehát nagyjából 36-os átlagreprízszám egy évadban). A Matesz első Mik- száth-inszcenációját szinte mindenütt táblás ház várta.

Ennek a „kísérletnek” több tanulsága is volt:

1) Egy új bemutatóhoz érdemes új dramatizációt készíttetni (amely nem viseli magán az előző kor szemléleti, politikai, dráma- és színpadtechnikai stb. bélyegét);

2) a dramaturg elsősorban a regényíró, illetve a regény szelleméhez ragaszkodjon- igazodjon s ne a betűihez [vagyis a dramaturgia, illetve a színpad törvényszerűségeinek megfelelően viszonylag szabadon bánhat az eredeti alkotással, ha végső soron sikerül azzal egyenértékű (bár sohasem azonos) új (drámai) művet létrehoznia];

3) a színpadi megvalósítás nagymértékben kiküszöbölheti a dramatizáciő fogyatékosságait.

A Szent Péter esernyőiét négy évvel később, 1966. október 14-én mutatta be a Matesz Komáromban, bár a premier előtt már „kipróbálta néhányszor a közönség reagálását”. A regényt a színház új, fiatal dramaturgja, Jana Melichárková „alkalmazta színpadra”. Díszlet- és jelmeztervek: Platzner Tibor (friss diplomával a zsebében). Koreográfus: Jozef Kvočák m. v. Zenei munkatárs: Tarics János. Rendező: Konrád József. Ez volt a színház 89. premierje. A dramatizáció most is csehszlovákiai bemutatóként került színre.

A rendező a műsorfüzetben adja közre töprengéseit: ,,(...) A mű igazi hangvétele már az alapötletben magában is erőteljesen meg van határozva. Hogyan ajándékozta meg Müncz Jónás ószeres a kereszténységet egy csodálatos ereklyével. Célunk tehát az volt, hogy ennek az ízig-vérig mikszáthi iróniát sugárzó alapötletnek a keretébe helyezzük az örökség fantomjától megszállott Wibra Gyuri és a bájos glogovai papkisasszony, Bélyi Veronika szerelmi történetét, de úgy, hogy ezúttal ne annyira a kép, mint inkább a keret legyen egy árnyalatnyival hangsúlyosabb. (...) ...azt kell elérnünk, hogy a dramatizációban az író felülről néző, de nem lenéző iróniája, az embereket és dolgaikat megértő emberséges bonhomiája, a mű derűs hangszerelése legyen az uralkodó. Ezzel eleve előtérbe került a műfaji megoldás problémája. (...) milyen köntösbe öltöztessük a témát, hogy az az iróniát gyámolító szándékunkat megfelelően kifejezze. A szokásos színmű inkább a regény érzelmes meséjét hozta volna előtérbe. A vígjáték vagy tréfás játék viszont jó fegyvertársnak ígérkezett. (...) Maga ez a játékosság különösképpen izgatott bennünket azért is, mert egy olyan műfaj, melyben a kihangsúlyozott játékos elem a legjobb kifejezője a tartalomnak, azt is lehetővé teszi, hogy egy lépéssel eltávolodjunk a valóság illúziójával bódító színház hagyományaitól egy olyan színház felé, mely nem fél attól, hogy játék közben leleplezze a néző előtt önön maga (sic!) »varázslatának« eszközeit.”

A kritikai fogadtatás jobbára kedvező volt. Monoszlóy Dezső, az Irodalmi Szemle színikritikusa azt kifogásolja, hogy „ott, ahol a dramatizáciő »formabontóan« modernizálni igyekszik (lásd a közönséggel való közjátékot s magával a szerzővel folytatott post festam és post vitám párbeszédeket), úgy érezzük, mintha valaki egy már jól elmondott adomát még egyszer meg akarna magyarázni a másik oldalről”. Az Oj Szó kritikusa, Gály Iván viszont éppen a dramatizáció és a színpadi megvalósítás eredetiségét dicséri: „A magam részéről elfogadom ezt az »elrugaszkodást« az eredetitől. Elsősorban ezért, mert bárminemű gépies párhuzamvonás a regény és a színdarab közt megengedhetetlen." (íme, tehát már hatnak az előző dramatizációk tanulságai!) Idézzünk továbbra is Gály szakavatott írásából: „A darab első harmadában sem Melichárek Janának, sem Konrád Józsefnek nem sikerült érvényesíteniük elképzelésüket a hátralevő rész hőfokán. Wibra Györgyöt és Veronkát két szereposztásban láttuk (...) A két férfi főszereplő (Boráros Imre és Csendes László — K. M.) eltérő megfogalmazásban vitte színre alakját (...) Mindkét női főszereplő [Boldoghy Kató és Budiás Ida) jól oldotta meg a feladatát. Az előbbi azonban alkatilag és líraibb szerepalakításával tűnt egy árnyalattal jobb Veronikának” Ezek után méltatja az előadás három legjobb alakítását. Mindenekelőtt Szentpétery Arit a francia nevelőnő szerepében, továbbá az Adamecnét játszó Németh Icát, aki ekkor végzett a Szépművészeti Főiskola (Vysoká škola múzic-