Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - FIGYELŐ - Kövesdi János: Hungarológiai központ Morvaországban
Kövesdi János Hungarológiai központ Morvaországban Adalékok a csehszlovák—magyar szellemi kapcsolatok helyzetéhez Ahhoz, hogy szomszédos nemzetek békességben és egyetértésben élhessenek egymás mellett, és kölcsönösen előnyös, hasznos együttműködést folytathassanak, elengedhetetlen, hogy sokoldalúan megismerjék egymást. Ezt alapvető módon segíti egymás nyelvének és általában egész életének jóhiszemű tanulmányozása, ismerete, az olyan tudományágak, mint a kétvagy többoldalú kapcsolattörténet, a kom- paratisztika stb. Cseh—szlovák—magyar viszonylatban az egymás fölfedezése, mélyebb megismerése iránti igény már a múlt század első felében megmutatkozott, gondoljunk csak Kazinczy Ferenc vagy Josef Dobrovský ilyen irányú törekvéseire, és később Széchenyi Istvánnak a korszakon túlmutató, ma is példaadó eszméire. Cseh részről a magyar szellemiség iránti érdeklődés elsősorban Josef Dobrovský, a szláv filológia, az összehasonlító szláv nyelv- tudomány megteremtője, a Habsburgok né- metesítő politkájával bátran szembeszálló tudós nevéhez fűződik. Ö hívta fel a figyelmet a magyar és a finn nyelv rokonságára, s lett ilyenformán a finnugor nyelvészet cseh úttörője ts. Később František Palacký, a nagy történetíró is szükségesnek ítélte a magyar történelem ismeretét a cseh történetírás számára. A történeti és egyéb tárgyú komparisztikának e században is akadtak a történészek között szószólói, mint például Antonín Glndely, Bé- da Dudík és Josef Macflrek, akik sokat tettek azért, hogy az ifjabb cseh történésznemzedékek az addiginál szélesebb, európai összefüggésekben tanulmányozzák a magyar történetírást, általában a magyar szellemiséget. A csehszlovákiai magyar szakemberektől ezúttal eltekintve az utóbbi két-három évtizedben olyan ismert, ma is tevékenykedő vagy időközben elhunyt magyarságkutatók fordítanak jelentős szellemi energiát a hungarológiára, mint a szlovák Mikuláš Bakoš, Dagmar Čierna-Lantay- ová, Rudolf Chmel, Šimon Ondruš, Milan Pišút, Karol Tomiš, Štefan Zelenák vagy a cseh František Hejl, Karel Horálek, Josef Kabrda, Josef Kolejka, Arnošt Lam- precht, Jaroslava Pašiaková, Richard Pra- žák, Marta Romportlová, Vladimír Skalič- ka, Milan Šmerda és mások. Csehszlovákiában a magyarságkutatásnak jelenleg olyan központjai vannak (ahol egyrészt tudományos kutatás, másrészt egyetemi vagy főiskolai szintű oktatás folyik), mint a Csehszlovák Tudományos Akadémia, a prágai Károly Egyetem, a brnői Purkyné Egyetem, a Szlovák Tudományos Akadémia, a pozsonyi Komenský Egyetem, a nyitrai Pedagógiai Fakultás és a Šafárik Egyetem eperjesi bölcsészkara. Beszámolómban a brnói központ életéről és tevékenységéről szeretnék nagy vonalakban képet adni, a szükségesnek látszó történelmi visszapillantással. Brnóban tudományos magyarságkutatás, valamint fakultatív magyar nyelv-, irodalom- és történelemoktatás a Jan Evangelista Purkyné Egyetem Bölcsészettudományi Karán folyik. A hungarológiai központ nem önálló magyar tanszék, hanem — hivatalos nevén — Hungarológiai és Balka- nisztikai Kabinet, amely a közép-, délkelet- és kelet-európai történelem és néprajz tanszékéhez tartozik. A tanszék, melyet Josef Macűrek utódaként František Hejl professzor vezetett egészen 1986-ig, viszonylag kis létszámú tudományos munkatársi és oktatógárdával sokrétű tevékenységet fejt ki. A többi csehszlovákiai magyarságkutató központhoz képest nincs sem alá- sem fölérendeltségi viszonyban, inkább amolyan összehangoló szerepet tölt be; azon túl persze, hogy elsősorban történeti hungarológiával foglalkozik, és e Figyelő
